Arvisura 39. rész
III. Oscus tábla.
Bronztokos csákány regéje
Rokonlátogatók rovásai
(Szerk.: A 236(C). Arvisurában is megfigyelhetjük, hogy a
történeti leírásban először visszautalnak korábbi időre, mielőtt a fő témát
kibontaná a rovó).
Uszura fősámán Kr. e. 2171-ben – almaszüret napján történt
– temetésén Szendrő rovás-tanfejedelem megtartotta az úz szokás szerint halotti
beszédet. Hamdira pateszi rovósámán – Uruk város szokása szerint – agyaglapra rótta
le az emlékbeszédet, melyet az úz cserepesek gondosan kiégettek. Ez a
sámánvilágban nagy visszatetszést szült. Az a vélemény alakult ki, hogy ez a
lélekvándorlást fölöslegesen zavarja. A halotti toron részvevők két táborra
szakadtak. Az úzok cserepesei az 1880. évi medvetoron elhatározták, hogy a
legközelebbi rokonlátogató kalandozáson elvándorolnak.
Az 1980-as
Medvetoros évben a sámánképzésre külön úz cserepes ifjakat vezényeltek, akik
elégedetlenségük kifejezéseként el akartak Ordoszból vándorolni. Így jött létre
Kr. e. 2150-ben az a 120 tagú lovascsoport, amely 5 évi készülődés után
elindult Magyarka felé, ahol a 20 megsértett úz cserepes megtelepedett. A
magyarkai kézműves leányok örömmel fogadták az idegen törzsbeli cserepes
legényeket. Aranyasszony napján valamennyien megházasodtak.
2120. Medvetoros
évben már mindegyiknek cserepes műhelyeik voltak.
A visszavonuló
kalandozók hozták a hírt, hogy a garaúz Etur fejedelemfi - Nimród bacsa-sámán
csoportjából – a garaúz ifjúsággal megtelepedett a melegtengerek partján.
Hajóikkal a távoli vidéken gyarmatokat alapítottak. Hajóikon még a Ruma tenger
partjai mentén (szerk.: Fekete-tenger) is megjelentek. Amikor az 1965.
Medvetoros évben (Kr. e. 2085) Barót székihun rovósámán csoportja Magyarkára
lovagolt, az egykori Uszura fősámán cserepesei már eléggé elszaporodtak és a
kézművesek között tiszteletet harcoltak ki maguknak.
Mióta világ a világ,
a fiatalság mindig nyugtalan volt. Úr Namu korában is gyakran volt Özönvíz a
hóolvadások idején. Limacs pateszi nem akart Úr városába visszamenni. Mint a
bronzkészítés tudósa, Het-Földjére ment. Hatsas településen – uruki módon –
bronzgyártással kezdtek foglalkozni. A női társadalom részére még gondosan
kifényezett tükröcskéket is készítettek.
Az volt az oka
amiért Úr-Namu birodalmát otthagyták, mert a királynak volt egy elkényeztetett
leánya, aki mindig csak szépítkezett. Egy Kiss nevű bronztükör készítő legényke
elvitte mesterművét Szera királylánynak, aki azt addig simogatta, míg ki nem
szállt belőle a lélek. Díszes temetésén a dajkáját és Kiss mesterlegényt
megmérgezték, hogy a túlvilágon is Szerát szolgálják. Ez az embertelen
cselekedet annyira felháborította a bronzkészítő – ataiszi eredetű –
kézműveseket, hogy vásári szekérre rakták minden ingóságukat. Amikor a tavaszi
nagy áradás bekövetkezett, mintha csak vásár-bazárba mennének, elhagyták
Úr-Namu birodalmát.
Limacs pateszi
Hatsas városában fegyverkészítő és bronzöntő részleget nyitott, mivel a 6
szekérrel annyi anyagot tudott magával elhozni, hogy munkájukat zökkenőmentesen
folytathatták. Ezzel a bronz- és fegyverkészítő, megtelepedett csoporttal Barót
székihun rovás értő kézművesei felvették a kapcsolatot. A tűzszerző hegyi
ünnepélyükön valamennyien megházasodtak. Fegyveres kísérettel jártak a
vásárokra. Nagy árukínálatukkal még Tardos birodalmába (szerk.: Kárpát-medence)
is elkerültek. Áruikat Parajd és Tardos birodalmában mind eladták az itt dúsan
előbukkanó aranyrögökért.
Egy kikapós leányka
elszökött velük. Ez a Susánka nevű asszonyka sehogy se tudta megszokni Hatsas
Birodalmának szélsőséges, melegebb éghajlatát, a nagy port. Mind a 6 fiával
addig nyüzsgött, míg meggyőzte családját, térjenek vissza Tardos Birodalmába.
A legközelebbi
tavaszi nagyvásárra (Kr. e. 2045-ben) - tíz szekeres kézműves kíséretében -
Szörény Birodalmának lankáihoz értek. A hely megtelepedésre alkalmas volt – a
környékbeliek szerint a lakosok egy árvízben meghaltak -, egy kis emelkedőn a
régi romok köveiből felépítették Tömös házát.
Limacs pateszi amíg
Tardos, Parajd és Békés Birodalmát járta, megfigyelte a hegyek kincseit, alkalmas-e
réz és bronz készítésére, az előforduló érc mennyisége és minősége. Erről
jelentést tett. A jelentés alapján tért vissza, ahol találkozott a csoportjából
visszamaradt bornemissza kézművesekkel, akik már Kr. e. 2002-től elkezdték a
bronzfegyverek készítését. Ez a csoport kezdett el ún. tokos bronzöntvények
gyártásával foglalkozni. Olyan nagy lett a kelletje, érdemesnek tartották a
gyártást megnövelni. A 20 évenként kalandozó 24 Hun Törzsszövetségbeliek aztán a
Baszk-földig való kalandozások során ezen tokos bronzcsákányokat és harci
bárdokat élelemszerzés címén sokszor elcserélték. Mikor harcra került a sor
vagy több lovas összecsapásából haláleset történt, a tokos bronzbaltát már
senki sem tudta visszahozni.
A Kr. e. 2020-as
csoportból többen elmentek a Dingók (szerk.: máshol digók) földjre, ahol 15-en
beházasodtak és juhtenyésztéssel kezdtek el foglalkozni. Lovaikat
szaporították, mellyel könnyebben tudták védeni állataikat. A hosszúnyelű bronz
tokos-csákányaik jó fegyvernek bizonyultak.
A 20 évenkénti
rokonlátogatások alatt, ha 24 lovas indult el Ordoszból, mire Magyarkára értek,
gyakran már 100 lovasra emelkedett a létszámuk. Magyarkán viszont egy
éjszakánál többet senki sem tölthetett a szállásokon. Az elvonulók száma
gyakran több százra rúgott. Az Öregek Tanácsának Ordoszban az volt a parancsa,
hogy a 20 ifjú helyett – ha másként nem lehetett – újabb 20 lovasból álló
kíséretnek kellett befutni, hogy a rokonlátogatások leírását az
Élet-Kegyhelyére helyezhessék. A jelentések alapján a baszkföldi, dingóföldi
(szerk.: digóföldi) és más megismert új települések nevét, helyét bejegyezték
és összehasonlították az eljegesedés előtti feljegyzésekkel, melynek alapján
látták, mennyit változott Joli-Tórem földjének arculata. Sokszor azt is
jelentették a rokonlátogatók (szerk.: kalandozók), hol mozdult meg az öreg
Föld. Úzon birodalmában még soha.
Adasi rovósámán
csoportja Kr. e. 2020-ban indult el Ordoszból. Egy év múlva érkeztek
Magyarkára, ahol létszámuk 20-ról 110-re nőtt. Hunor és Csagili környékéről sok
ifjú vállalkozott a rokonlátogatásra, amikor az almafavirágzás ünnepére
beérkeztek. Másnap – vásárnapja – volt az örömünnep. A lóállásban arról tanakodtak
melyik utat válasszák? Adasi Nyék útját választotta, mert ezen az elkerülő úton
- az Ergáni földháton, az Etil és Ten folyó között - minden veszély nélkül
elérhettek a muromák földjére. Innen a Ten és Tenisur forrásvidékének közelében
- a Nyékiek Győr székhelyén át – még a tél beállta előtt elérték a Kárpátok
peremét.
(Szerk.: Ural = Ural folyó, Etil = Volga, Ten = Don,
Tenis =Dnyeper, Tenisur = Dnyeszter.)
Disznótor elején már
fagyott földet találtak és a hágókon veszély nélkül leereszkedhettek a
Melegforrások birodalmába. A 120 lovasból csak 102-en érkeztek meg.
Szidim rovósámán
csoportja csupán 90 főből állott. Magyarka almafavirágzásának ünnepén – a téli
folyóbefagyásokra számítva – Kumaföldön még részt vettek a termés
betakarításnál és medvetor ünnepére Albélára érkeztek. Szerencséjük volt, mert
a folyók hamar beálltak. Szalmabéklyós lovaikon és a rokonnépek hosszú szánjain
tavasz elejére már a déli Kárpátoknál voltak.
Az egykori Kitucsi
rovósámán – Azupirán férje, aki Nimród birodalmából lett Ordoszba vezényelve,
de (ott) megházasodott -, gyermekeit arra nevelte, milyen jó meleg van a
legnyugatibb településen, Het egykori birodalmában. Vállalkozóbb gyermekei
kísérjék el oda, mert ott szeretne meghalni. 120 lovas, 3 szekér kisegítő
részleg indult el a Ruma tenger déli partján – az uzik és ázok földjén át –
Hatsas városába. Innen a garaúzok – fegyverzetüket kiegészítve – Etur
birodalmába lovagoltak. A 120-as induló létszám 110-re olvadt le. Az Ida
hegység alatti kikötőből egy hajó indult a nyugati Nagy vizek felé. 10-en
ajánlkoztak tengeri szolgálatra, míg a másik 10 lovas – mivel dolgozni akarókban
mindig hiány volt – vállalkoztak a termények és gyümölcsök betakarítására.
Szüretre meg is házasodtak.
Kitucsi rovósámán
hozzátartozói még emlékeztek az Ordoszba küldött rokonukra. A 110-es
lovascsoport serényen dolgozott a termények betakarításánál. Utána Limacs
pateszi egykori bronzöntő kézművességében a fiatalok arról beszélgettek, hogy
tavasszal elindulnak Tardos birodalmába, mert ott jobb életlehetőségek vannak.
Kitucsi tavasszal meghalt. Azupiran Hatsasvárában hamvasztotta el. Emberfejes
rátóban helyezte el hamvait, hogy utódai Hatsas várának kegyhelyén tiszteletére
tüzet gyújthassanak.
A kalandozók Ereg
kikötőjében egy komphajóra rakodtak. 60 evezővel Dunna asszony folyamán
haladtak felfelé, mert olyan nyár már régen volt, hogy aratás idején árvizek
lettek volna. Szörénynél rakodtak ki, hogy Tömös települést megközelíthessék. Limacs
legényei már várták Szörény kikötő oszlopainál, hogy a Hatsasból elhozott bronz
cipókat-medvéket szekereken elszállítsák, és a hajót megtölthessék a Melegforrások
birodalmának termékeivel és Aranyosszék kincseinek piacot biztosítsanak.
Késő ősz lett, mire
Tardos és Parajd birodalmában a 110 lovasnak sikerült kedvére való helyen
tábort ütni. Tízen szerettek volna Biked birodalmában megtelepedni, de onnan
menekültek az emberek, mert a tűzokádó hegyek mellett olyan különlegesség
lépett fel, hogy az eddig a hegyteteji üregből lefolyó forróvíz a földrengések
miatt helyét megváltoztatta. A melegvíz egy fenyőerdőben bukkant ki és minden
ültetvényüket elpusztította. Ezért a forró, iszapos környéket a lakosok messze
elkerülték. A dombosabb vidékek valamelyikére költöztek. Biked birodalombeli
sarlósokkal Békés birodalmában találkoztak. Ott az a szokás uralkodott, hogy
minden megszületett gyermek részére egy ősanya szobrocskát készítettek, nehogy
öreg korában ne tudja, mikor született. A házi ősanya kegyhelyen mindig annyi
szoborféleség volt, amennyi tűzszerzési ünnepen részt vett az Égieknek
tiszteltére. Legtöbben Limacs pateszi által beindított bronz-öntő szolgálatába
állottak, mert itt faszén égetés mellett sok dolguk volt.
A rokonlátogatók 20
évenként jöttek aranykincsekkel, tartaléklovakkal felszerelve, s Tömösön megpihentek.
Sokuknak megtetszett a bronzöntéses, rovással ellátott tokoscsákány. A gazdagabbak
arannyal, a szegényebbek tartalék lóval fizettek. Ha 100-100 évenként nagyobb
csoport érkezett, a vitézi barátság törvénye szerint a fényes harci csákányra
alkudozók sokszor közösen megegyeztek, hogy a szegényebbeknek is legyen
csákányuk, amit haláluk esetén a hamvasztásos helyeken a földbe szúrva, vagy
vitézi takarónak a síron megjelöljenek. Limacs sokszor nevetve mondta az
áldomásnál:
„Sok Kegyhely,
Zikkurat, Keremet és Peremes névvel való feltüntetése csődöt mondott, mert az
utódok a feliratokat sokszor lekaparták. Mi szívünket öntjük rá a harcos
fokosokra: Ékesítis, Ütis, Róis. Ha valahol vitézi-barátságok sírjai
domborulnak, az utódok megtudhatják, hogy a túlélőknek a vérrel áztatott földön
joguk van élni!”
Hatsas fősámán
elrendelte, hogy a földrengést szenvedett avarság vonuljon nyugatra. A fősámán
a kasszu településeken át, Luvij fősámán a Kerecsen át való felvonulást
javasolta.
Arnó Kr. e. 480-ban
indult az uzik és ázok földjén át a pelazgok hajóival a Márvány tenger
szorosain keresztül. A kisebbik csoport viszont saka-szkíta hajósok
segítségével érkezett meg Tardoson át Tömösre, ahol fegyverzetüket
kiegészítették. Hírből hallották, hogy Eszter földjén (szerk.: Isztria) az
avarok Obar törzse összecsapott az Illír-Daha szövetséggel, ezért Arnó
fejedelem segítségére siettek. Bár Arnó győzött, de a veszteségek miatti
elkeseredésében az egyik Barót leszármazott sikul vitéz (széki-hun) tanácsára az
Adrin tenger jobb oldalán Pisina felé vették útjukat. Ugyanis ezen sikul
leszármazott már volt ott rokonlátogatáson és egy kiskorú sikul-leánykát nem
tudott elfelejteni. Ezért most oda tartott megházasodni. Tömösön egy hároméves
csikóért vett egy bronztokos harcicsákányt fegyverként abból a célból, hogy a
sikulok juhászatában megtelepedik és lesz mivel a nyájat megvédenie. Az első
ilyen szép fegyverét jegyben hagyta ott a jövendőbeli apósánál, aki 5 juhot
nevelt ezért az ifjú házasok részére. Ezért Arnóval ő is elindulhatott.
Az egy tömény
(szerk.: 10 000 fő) harcossal elindult Arnó fejedelemfi az útközbeni
beházasodások és az ellenséges törzsekkel folytatott kemény csaták után, csupán
5412 lovassal érkezett meg az Ordoszban kijelölt Pisina térségébe, ahol Lucca –
a kis menyasszony, az édesapjával Paloszkusz bacsagazdával – várta Lugos
vitézt. Egy szentfa alatt esküdtek örök hűséget egymásnak. Arnó gyönyörködve
nézte a Keremet-szerelemből kifejlődött házasulókat.
Alig érték el a
Renó-hágót, borzalmas felhőszakadás keletkezett, jó háromnapos esővel.
Az árvíz okozta
károkat Arnó és emberei igyekeztek helyrehozni. Közben a dingókkal,
oszkuszokkal (szerk.: úzokkal) és digókkal barátságra lépve megtelepedtek. Lugos
és Lucca esküvőjén Arnó és Eszter asszony gazdag ajándékkal jelent meg.
Paloszkusz bacsának a hegyi juhászatában semmiféle vesztesége nem keletkezett.
Ezért leányáék kiöregedett lovait örömmel ajánlották fel a szavárd-magyarok
kerti gazdaságainak, akik annak értékét 5 év alatt terményekben megtérítették.
A harmadik fiuk születésekor egy kiscsikót Lugosnak ajándékoztak.
Az eljegyzési és
esküvői bronztokos-csákány apáról fiúra szállt. Mindkét csákány rejtekhelyén agyagtáblákra
írták a Lugos utódairól lerótt hőstetteket. Az Oszkusz törvények szerint mindig
akadt olyan harcra kész légiós a családban, aki a szabadság védelmében vagy a
latinosítás oldalán harcolt.
Ha magas állami
megbízott vendégek érkeztek, mindig azon csákány hősiességét bizonygatták - a
Házi-Istenség oltárán -, amilyen irányzatú látogató érkezett.
A Szicilia,
Szardinia, Hispánia, Lusitánia, Karthágó, Ásia, Karthágó-Zama, Korinthos,
Makedónia, Pergamon és Szíria elleni csatákban győztesek fegyverhordozói mindig
hazahozták Limacs és Tömös pateszik harci csákányait. A győztes légiók annyi
kincset harcoltak össze, hogy Lugos utódai a győzelmi felvonulások után Rómában
is családi-tűzhelyeket alapítottak, amelyért soha nem kellett adót fizetni,
mivel a győztes Légiók Róma gazdasági életét fellendítették. Sok utód került
győztesként a provinciák élére óriási jövedelemmel, melynek értékét
földbirtokba fektették, de emberségből is jól vizsgáztak.
Az Arnóval
megtelepedett 12 nép feljegyzéseit - melyet 60 féle tárkány rovással írtak - 20
évenként elküldték Ordoszba. Ezekből kitűnt, hogy a latinosítás ürügyén a
hatalomra jutott előkelőségek, szenátorok, győztes hadvezérek Róma kialakulását
és történelmét meghamisították.
A magistraturán
jelentkezőknek 10 évenként katonáskodnia kellett, így annak nem lehetett 40,
konzul esetében 43 évesnél fiatalabb római polgár a tagja. Ezért a legmagasabb
rendbe való bejutás a nem nemes plebejusoknak, a lovagságnak a megerősödéséhez
vezetett, mivel sok bérlet, albérlet, valamint az uzsoraügyletek a lovagi rend
kezében voltak. A nagybirtokos szenátori rend és a lovagság az új
rabszolgatartó társadalom legmagasabb rétegéhez tartozott. Mindkét csoport
kizsákmányolta a provinciákat. A lovagok, ha vásároltak is földbirtokokat,
elsősorban a birodalom pénzügyeit intézték. Ezért néha a két csoport között
ellentétek voltak.
Amíg a
Rasna-Szövetség és az etruszk királyok uralma alatt nem volt rabszolga uralom,
hanem a 24 Hun Törzsszövetség törvényei szerint a legyőzöttek családtagoknak
számítottak a családi tűzhelyen belül, addig a latinosítás a leigázott
törzseket a rabszolga társadalom keretébe szorította. Az etruszk királyok azt
vallották „Minden család annyi földdel rendelkezzen, amit családjával
megművel”. Míg a rabszolga az etruszk királyok alatt a családokban dolgozott
nem volt semmi baj, de amikor a köztársasági államalakulat lépett hatalomra,
akkor egy-egy szenátornak már 60 hektárnyi (szerk.: római hektár) olajültetvényre
és 25 hektárnyi szőlőre volt joga.
Ahogy a provinciák
száma gyarapodott, a nagybirtokok területei mindinkább nagyobbodtak. A
rabszolgák már nem csupán a családokban dolgoztak, hanem a provinciák gazdagainak
bérbeadott birtokain vagy az uzsoraügyletekkel foglalkozó lovagok bírtokain. Az
első rabszolgalázadás a jobb viszonyokhoz szokott Etruriába (szerk.: Eturiában)
– az új birtokosok birtokain – Kr. e. 199-ben tört ki. A rabszolgák közül
500-at kivégeztek, Kr. e. 196-ban már keresztre is feszítették őket.
Rómában és
Etruriában a rabszolgafelkelést szétverték, a vezetőket keresztre feszítették.
Szicíliában, ahol a nagy állattenyésztő gazdaságok voltak, Kr. e. 100-tól
gyakran voltak felkelések és összeesküvések. Kr. e. - a 80-as évek táján - Apuliában
a pásztor rabszolgák keltek fel. Közülük 7 856-ot halálra ítéltek, de 4
szíriainak még sikerült elmenekülnie. 7 852 pásztort azonban keresztre
feszítettek.
A III. Oszkusz tábla
szerint az első szicíliai rabszolgafelkeléseket az állami birtokokat bérlő
lovagok robbantották ki, akik minél nagyobb hasznot igyekeztek a földből és
nyájaikból kegyetlenül kisajtolni. Damophilos sok munkával terhelte meg
rabszolgáit, táplálékukról nem gondoskodott, ruházatukat megtagadta. A verések állandók
voltak. Eunus – az Élisten mágus és jövendőmondó – Atagitis Istennő felhívására
megszökött urától. Az Istennő védelmében sokan megszöktek a lovag
kegyetlenkedése elől, s Eunust királlyá kiáltották ki. Enna város a hatalmukba
került. Ugyanakkor a kilikai Kleón is rabszolgalázadást szított, aki a lovagok
szerint hazájában pásztor és rabló volt.
A nagybirtokosok össze
akarták a két vezetőt haragítani, de nem sikerült. Eunust kikiáltották
Antiochos néven királynak, Kleón a helyettese lett.
A felkelés rohamosan
terjeszkedni kezdett. A kis bérlőket engedték dolgozni, nem pusztították el
majorságaikat, folytathatták a földművelést. A csőcselék azonban irigységből rárontott
a nagy majorságokra. A rabszolgák nevében vagyontárgyakat lopott, a
majorságokat felgyújtotta.
Antiochos, az önálló
rabszolga-állam királya rendet teremtett és tanácsot választott, vezetője
Achaios görög írástudó lett. Hellénisztikus város- monarchiát szerveztek,
Tauromenion erődjében hadseregüket megszervezték. Róma hadait megverték. A
rabszolgaságot – etruszk családtagként – meghagyták ugyan, de seregüket csak a
mozgalomhoz csatlakozó – új szír királyukat elismerő – rabszolgákból
alakították ki. Sok csapást mértek a lovagi seregekre 6 éves királyságuk alatt.
Consuli sereget kellett ellenük küldeni. Hosszas ostrom után, Kr. e. 132-ben a
felkelők hősies védekezését az éhség megtörte.
Az önálló rabszolgaállam
kikiáltása - Kr. e. 136-ban – a nagybirtokosság kegyetlensége miatt
elégedetlenséget keltett a szabad lakosság széles rétegeiben. Tiberius Gracchus
beszédei alapján felmerülőben volt a földreform gondolata:
-
„ Még az
Itáliában élő vadállatoknak is vannak barlangjaik és tanyáik, amikor azoknak az embereknek, akik Itáliáért küzdenek és
meghalnak, nincsen semmijük a levegőn és a napfényen kívül. A hadvezér becsapja
a katonáit, amikor arra buzdítja őket, hogy az ősök sírjaiért és a
szenátorokért harcoljanak az ellenséggel, pedig a rómaiak nagy tömegeinek sem
oltáraik, sem ősi temetőik nincsenek!”
Visszatértek az
etruszkok törvényeihez. Egy család fejének nem lehetett több mint 500 iugerum
földje. 250-250 iugerum lehetett a felnőtt fiai után. A család nem
birtokolhatott többet összesen 1 000 iugerumnál. A fölösleget 30 iugerumnyi
parcellákra osztva a parasztoknak adták.
(Szerk: 1 római hold
– iugerum - = 2517,12 m2 = 0,
2517 ha földterülettel. 1 ha = 10 000 m2 ).
Tiberius Gracchust
Kr. e. 133-ban 1 évre néptribunussá választották. Mivel Szicíliában a
kisparasztok is az önálló rabszolga-állam mellé álltak, a győztesek birtokaikban
nem háborgatták őket és a római polgároknak is adni kellett valamennyi földet.
A parasztság özönlött a légiókba. Publius szenátornak ütőképes serege lett.
Kleónt az éhség-lázadás alkalmával megölték. Tauromeniont elfoglalták, azután
Ernát is bevették. Antiochos királyt elfogták – aki Atargatis Isten védelme
alatt állva – kegyelmet kapott, de börtönben fejezte be életét.
Tibérius Gracchus
agrártörvénye a római hadsereg harci értékét felemelte. A szabad parasztok
létszámának emelése a rabszolgák számának csökkenését vonta maga után. Ekkor
halt meg III. Attalos pergamoni király, aki királyságát Rómára hagyta. Tiberius
javaslata szerint a király kincstárával nem a szenátusnak, hanem a népgyűlésnek
kellett rendelkeznie. Így a Rómára hagyott pénzt az újonnan földet kapott
parasztok megsegítésére fordították. Ezért a nagybirtokosok Tibériuszt és 300
hívét megölték.
Sulla kihírdette a
Servius Tullius törvényeihez való visszatérést és a comita centuriák (szerk.:
katonai egység, melyet a Légió számára ki kellett állítani) kerültek előtérbe.
A veteránok érdekében új kolóniákat alapítottak. Egyik legnagyobb érdeme
Sullának - aki egyébként etruszk leszármazottnak vallotta magát -, hogy Kr. e.
88-ban minden eturiainak (szerk.:
etruszk származásúnak) római állampolgárságot adott.
A mariánusok (szerk.:
Sertorius Marius hívei) felett Sulla teljes győzelmet aratott. A Mars mezőn
többezer samnis (szerk.: a samnisok Dél-Italia hegyvidékein lakók, akik Rómának
a területükön megszerzett hatalmi helyzete miatt lázadoztak) foglyot
mészároltatott le. Az Eturiába küldött büntető expedíciónak az lett az
eredménye, hogy mindkét tábor melléje állt. Sulla 60 volt szenátort és 2 500
lovagot öletett meg. A fejüket a Fórumon közszemlére tették ki. Sulla az
optimisták közé tartozott. Célja az volt, hogy a Gracchusok korát visszahozza.
A szenátorok számát 300-ról 600-ra emeltette fel hadvezéreivel. Támasza a
hadsereg volt. Veteránusainak közel 100 000 birtokot osztott ki. Ezek a
kis- és középbirtokosok bármikor fegyverbe állíthatók voltak. Sulla Kr. e. 79-ben
váratlanul lemondott. Mindenkitől elvonultan Kr. e. 78-ban meghalt. Holttestét
a Mars mezőn égették el. A római etruszk királyok síremléke mellett 2 000
aranykoszorúval temették el. Korábban Vénus templomának jósnője azt merte
tanácsolni neki, hogy Ma Istennő máj-jóslata szerint legalább egy évet
nyugalomban kell eltöltenie, mert a szíve még az 1 évet sem bírja ki.
Varró itáliai író és
nagybirtokos a piacra termelő gazdaságoknak volt a híve, de a nagygazdaságokat
is támogatta, akik önellátók lettek. Rabszolgaszükségletüket továbbra is Délosz
szigetéről szerezték be. Úgy mint a Mithridatés sziget elfoglalása esetén ha túl
sok rabszolga került piacra, 20 000 itáliait (szerk.: ? rabszolgát) megöltek
Délosban.
Az uzsora (szerk: kamatos
kamattal felvett hitel) akkor lendült fel, amikor a provinciák elpusztítása
után (szerk.: a Római Birodalom építése közbeni háborúkban elvették
önállóságukat) Rómát új gyarmatok megszerzésére ösztönözte a hadsereg és a
lovagok. Sulla után (szerk.: Sulla által hozott korlátozások) újból a nagy
vagyonszerzés útjára léptek.
A háborúk újra
termelték a rabszolgákat, akikből kiváló gladiátorok lettek. Lentulus a
campagnai Capua (szerk.: Kápua) városbeli gladiátor iskolájában Kr. e. 74-ben
rabszolgaösszeesküvés jött létre. 200 galadiátor közül 70 rabszolgának sikerült
a Vezuvra menekülnie. A felkelők élén Spartakus (szerk: Spartakusz) vívó-oktató
állott, hatalmas erejével.
Spartakus seregébe
özönlöttek a rabszolgák. A megvert római katonák fegyvereit elszedve félelmetes
hadsereggé váltak. Helyettese Itáliában akart maradni, de Spartakus thrák és
germán harcosai át akartak kelni az Alpokon, hogy hazamenjenek. Azonban
helyettesét – a szabad-paraszt Kirxos seregét – Apuliában Kr. e. 72-ben
megverték.
Spartakus Mutinánál
győzött Cisalpina serege ellen, hogy az Alpok felé mehessen. Kirxos veresége
miatt azonban 82 620 harcosával visszafordult. Germánjai azonban átkeltek
az Alpokon. Közel 15 000 harcosa kért és kapott engedélyt a távozásra.
Mindenki rémületére Spartakus
Róma ellen indult. Rómában Sulla hadvezérét, Crassus praetort állították a
sereg élére, aki tizedeléssel kezdte a fegyelem helyreállítását. Sikertelen
hadműveletei után Pompeius hazarendelését kérte Hispániából. Thrácia vidékéről Lucullust
is hazahívatta. A hírre Spartakus lemondott Róma ostromáról és Szicíliába
készült a rabszolgák felszabadítására, hogy hadserege létszámát felemelje.
Megegyezett a kalózokkal, hogy a messinai tengerszoroson átszállítják a
hadseregét, de a kalózok becsapták. Vissza kellett fordulnia, hogy
Brundisiumban behajózhasson Görögországba. Két parancsnoka: Gannicius és Custus
nem akartak behajózni, ezért elszakadtak Spartakustól. Crassus legyőzte őket.
12 500 rabszolga holtteste borította be a csatateret. Apuliában Kr. e.
71-ben Crassus megtámadta Spartakus seregét, mivel a jelentések alapján tudta,
már megérkezett Pompeius serege is Hispániából. Spartakus a csatatéren esett
el. Utána Crassus és Pompeius hajtóvadászatot indított a rabszolgák ellen. Róma
és Capua (szerk.: Kápua) között közel 5 800 embert feszítettek keresztre.
Rabszolga hiány
miatt a nagybirtokosok bérbe adták földbirtokaikat a colonusoknak. Spartakus
legyőzetése után a Kr.e. 70. év consuljai Crassus és Pompeius lettek. Pompeius
a győztes katonáinak földosztást követelt. Crassus viszont egy 10 000
asztalon felszolgált lakomát tartott és 3 hónapra ingyen gabonát osztott szét a
népnek. Spartakus rabszolga serege felhúzódott a hegyekbe vagy a kalózok közé
állott. A kalózok elleni küzdelmet Pompeiusra bízták.
(Szerk.: Amikor az
ember lemásol egy ilyen tartalmú szöveget, nem hagyja érzelmi érintés nélkül. Az
etruszk származású vezetők a régi etruszk szokások és törvények - melyek még
megőrizték az ataiszi törvények, életelvek érvényesülését - visszaállításával megpróbálnak
elérni egy igazságosabb törvényes rendet. Az atlantiszi származású latin
népesség, aki már Atlantiszon hozzászokott a munka nélküli, másokon való
élősködéshez - a birodalmi élethez -, hiába
inkarnálódik újra és újra az emberi történelemben, ugyanazok az életelvek mozgatják
őket ami ott is, a felhalmozott vagyon, a pénz, az uzsora. Hosszú idő után az ataiszi
származású népességet számban túlszárnyaló latinok veszik át a félsziget
irányítását. Élükön megjelenik az az embernek álcázott Hüllő-hibrid faj, amely
mindenkor a hatalom megszerzésére tör. Mert ki más irányította volna a fiatal
Római Birodalmat, ha nem ők? Barbár kegyetlenségük, cinikusságuk, a
Hüllő-hibrid faj vonásai mindenhol feltűnik az emberi történelemben, bárhol is
inkarnálódnak. A Hun Törzsek közé inkarnálódva pedig ezek a tudatok módosítják
a törzsek életét, Arvisura Anyahita törvényeivel szemben ellentétesen.
Ha pedig a mai
emberi viszonyokat próbáljuk megérteni, csak az ő befolyásuk felismerése által
lehetséges. Nemzetközi méretekben az elit kisebbsége által mérhetetlenül
felhalmozott vagyonnal szemben, a többség egyre nagyobb kizsákmányolása és szegénysége
áll. Az elit – Hüllő-hibrid faj – gátlástalansága, érzéketlensége az emberi
nyomorra, tiszteletlenség az Anyafölddel szemben - ugyanazok a jelenségek,
melyek a korai Római Birodalomban is megjelentek, mint az általunk jobban
ismert emberi történelemben. Módszereik
azóta sem változtak. Hataloméhségük, bestiális kegyetlenségük, módszereik a
hatalom megszerzésére és birtoklására ugyanazok, akárhányat írunk is a földi
naptárban.
Rendszerváltás után
egy jó nevű építész barátom Londonban nemzetközi építész konferencián vett
részt. Hazatérve azt mondta: - „Ezek szolganemzeteket akarnak csinálni Közép-
és Kelet-Európából”. Megtörtént!!!) A szoci-liberális ideológia már csak ilyen.
Megszüntetve az önellátás lehetőségét, romboló munkája után szolgaságot hoz
vagy egyenes rabszolgaságot.
Ha ezen nem tudunk
változtatni, szomorú jövő vár a következő nemzedékekre.)
Források:
-
Paál Zoltán –
Arvisura (Igazszólás) Bp. Püski 2003.
236(C) Arvisura
III. Oscus tábla.
Bronztokos csákány regéje
Rokonlátogatók
rovásai
Boszkan és
Tarkacs rovása
Kr. e. 2171-70.
(1869-3970. m.t.é.)
-
Anna médium
lejegyzései: A Teremtő Istennő közlése 1. rész
A
Teremtés folyamata
(Atlantisz, Tengeri rabló népek,
Emberi történelem Ataisz pusztulása után)
You Tube
-
Alcyon-Plajádok
hírei: 6. 11. 17/1. 19/3. 20/2. 23/1.
33/1 részek
YouTube
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése