Arvisura nyomán 31-35. rész

Arvisura - 31. rész

Kalandozások. Hun-szkíta szövetség

Amíg a délceg Emőd úz ifjúsági vezér vezetése mellett a Hun Törzsszövetség ifjúsága napnyugat felé kalandozott, a kinajok erős csapásokkal betörtek Ordoszba. Sok foglyot zsákmányoltak a vezérek sátoraiból. Kassa fősámán Úzdra menekült, majd onnan kabarföldre.

A kinajok bár a kőből épült fősámáni székhelyet nem dúlták fel – a „Béke és rokonság” törvénye alapján, de az őrségek elhagyott táborait kifosztották.

A nyílhegy készítő és lópatkoló úz kovácsokat lóra ültették, útba indították a szélrózsa minden irányába, hogy a többi törzsek tagjai jöjjenek segítségül, mert a kinajok a székvárost veszélyeztetik.

A hun vezérek véres kardot vittek minden szállásra. 2928. medvetoros évben (Kr.e. 1112) a müjáki síkságon a Hun Törzsszövetség tyumenjei döntő győzelmet arattak a kinajok felett. A csatáról a kinajok történelme is megemlékezik.

Utána a kinajoknak át kellett engedni a Hun-síkság vegyesen lakott részét, nehogy újabb támadás érje őket, észrevétlenül.

Joli-Tórem ünnepén összeült az Öregek Tanácsa és határozatot hozott. Emőd vegye át a fővezérséget, az úzok teljes létszámmal maradjanak Ordosz védelmében. Kusán jász ifjúsági vezér induljon el az ifjúság élén napnyugat felé. Vegye magához Duló fejedelem és a parszi- szkíták tyumenjeit. Keressék fel az agaba féle népeket, hogy védelmi láncolatban erősíteni tudják a rokonnépek védelmét az erőszak ellen.

Mire a Nagyvízhez értek három tyumenre nőtt a seregük. A Duló-fejedelmi ház és Bajalán fejedelem két-két ezred ifjút adott Kusán vezetése alá. Az igen gazdag Marami fejedelem-asszony - Nagy-hegy alatti birodalmában - is hadra kelt. A Nagy-hegyen átlovagolva meglátogatta édesanyját a nagy folyók forrásvidékén. Közösen kétezer válogatott harcost bocsátottak rendelkezésre. A fejedelmi udvarokból mindenféle ajkú ember kikerült kísérőnek.

Aztán elindultak a Nagyvíz partján és a harmadik év végén olyan vidékre értek, ahol a rokon hikszosz nép leigázta a fekete bőrű egyiptomiakat.

Ebben az országban soha nincsen hó. Napasszony mindig a lovasok felett – a mennybolt tetején, a Teremburán – haladt. Ahol sötétbőrű emberek élnek, akik kölest egyáltalán nem esznek, hanem nagy szemű kenyér magvakat aratnak. Minden harcos kis kenyérzsákkal tett a magból a tarsolyába, mert jobb ízű volt az Ordoszban szokásos kölesnél.

Az itt lakó fejedelmek nagy és hegyes végű kőházakat építettek a halottaiknak.

A nagy pusztaságban gyalogjáró harcosok sokasága üldözni kezdte a jász lovasokat. Kusán vezér lova megbotlott egy nagy kőben, eltörött a lába. Berény kabar lovas sietett a segítségére. Odaadta tartalék lovát Kusánnak, aki csak így tudott megmenekülni. Nagy bánatára lovának szíjazatán maradt szabirföldi menyasszonyának ajándéka, amely egy barlangdíszítő elődjének kicsiny szobrocskája volt, az arany és ezüst tárgyak birodalmából.

A hikszosz fejedelem különös álmot látott, amit az egyiptomi tudósok nem tudtak megfejteni. Jött egy szabír hitűhöz hasonló – Ata-Isis-hívő – szúrós szemű látó ember, aki az álom felől felvilágosította. Dörgő villámcsapás után megjelent Ata-Isis, aki a látó ember szavaival elmondta a jövendőt.

A hikszosz fejedelem vendégül látta a rokon tyumeneket, gazdagon megajándékozta őket. Üzenetet küldött az Öregek Tanácsának. Egyetért a hun-szabír-hikszosz népek szövetségével, amennyiben a lázongó népek féken tartása így lehetséges.

Egy gyilkossággal vádolt molnárt adott ajándékba Kusánnak, aki nagyon örült, hogy életben hagyták. Boldogan megígérte, minden nőszemélyt megtanít arra, hogyan lehet kenyérmagvakból ételeket készíteni.

A látó-ember népéből is adott segítséget a molnárnak. A három férfi csavargás, lopás miatt volt halálra ítélve. Valamint velük rokon - gyermekgyilkosság miatt elítélt – két nőt. Fogadták, meghálálják Kusán jóságát. Az elitélteket a közelgő nagy Ata-Isis ünnepség miatt ugyanis már nem lehetett kivégezni, ezért inkább ajándékba adták őket.

Visszafelé valóságos diadalmenet volt Kusán csapatának útja, amely egy régebbi kalandozásból visszamaradt kunok birodalmán keresztül vezetett.

Bajalán fejedelem székvárosában örömtüzek gyúltak. A két tyumen rokon lovast gazdag ajándékokkal halmozták el. Megfogadták az Öregek Tanácsának elgondolását; - magukévá teszik. Fegyveres kísérettel egészen a Nagy-forrás fejedelem-asszonyának városáig kísérték őket.

Kusán vezér feleségül vette a szépséges Enéhet. Három nap, három éjszakán át tartott a fejedelmi esküvő.

Azzal a kéréssel indították útba az ifjúsági tyument, hogy az Öregek Tanácsának elgondolása képpen Mazara város csatlakozik a szövetséghez. Kereskedelmi kapcsolatot kíván felvenni az északra elvándorolt rokonsággal.

Kusán a szépséges Enéhhel átvonult a Nagy-hegyen - szabírföldre. Ott Joli-Tórem kegyhelyén újra megtartották az esküvői szertartást. Itt egy újabb tyumen csatlakozott Kusán kalandozóihoz. Ez a marami tyumen Bajalán városáig kísérte az új fejedelmi asszonyt. Ekkor már öt tyumen lovas jelenlétében hirdették ki a Szkíta-nagyfejedelemséget – Bajalán székhellyel, amely erős tagja akart lenni a Hun Törzsszövetségnek.

A kalandozók útja Ordoszig vezetett. A kinajok megrettentek ettől a hatalmas lovas tyumen erőtől. Hírül vették, a hunok szövetséget kötöttek a gazdag szkítákkal.

Emőd fővezér megörült a Kusán által létrehozott Szkíta szövetségnek, az Enéhhel történt házasságnak. A diadalt Joli-Tórem kegyhelyén megünnepelték.

Emőd legjobban az új magvakból készült kenyérnek örült, melyet a fogoly molnár készített el igen ízletesen. A legfinomabb lisztből kalácsot is készített, amely a téli medvetoron a legízletesebb étel volt.

Kusán - Emőd engedélyével - termelni kezdte az új kenyérmag fajtákat. Amikor az öt éves sámánképzésnek vége lett, mindegyik sámán tanuló egy kis zsákocskával vitt haza a kenyérmagvakból a törzséhez. A köles és zab mellett ezt is elkezdték termelni a 24 Hun Törzsszövetség birodalmában.

A nyugalmas és békés évek után a lovak és harcosok nagyon elszaporodtak. Nagyobb legelők, új szállások váltak szükségessé. Annak ellenére, hogy a szkíták és maramik szövetségben éltek, az elházasodások és elvándorlások napirenden voltak. A gyepük-elve sok esetben kevésnek bizonyult. Nem csak az egyes törzsek, az egyes nemzetségek is háborúskodtak egymással.

Az Öregek Tanácsának beleegyezésével – kézműveseiket hátrahagyva – az Úz völgyéből is szabad úz harcosok indultak el. Újbát folyónál ütötték fel sátraikat. Településüket Uzum-Abádnak nevezték. 

A Suoma-törzsek kalandozásaik révén hírül adták, elérték a sok tavu erdők végén a Nagyvizet.

Egy nagy vihar után látták a Jókedvű-Tóremet, ahogy dalolva habosra pancsolta a Nagyvizet. Annyi halat dobott partra, hogy megszárítva egy Holdasszony idejéig eltartott. Így volt mit enniük. Még a Bujkál-tónál sem ettek olyan sok jóízű halat, mint a Tyumen-tavaknál.

Ezért minden tavasszal elindultak a maramik északi földjétől. Jókedv-Tórem sok ifjút marasztalt vissza a Nagyvíz partján – az Ezer-Tyumen ifjak tavainál.

Elvándorlásuknak legjobban a kunok örültek, mert nekik hagyták legelőiket. Még a rénszarvasfejekkel díszitett sátraikat is elfoglalták.  Rézműves műhelyeiket a kabarokra hagyták, akik továbbfejlesztették tudományukat. Kereskedőik szívesen látott vendégek lettek a kinajoknál. Késeket, edényeket vittek cserélni selymekért, gyöngyökért.

A kunok a medve helyett a rénszarvast tették meg a szaporaság jelképévé. Agyagedényeiket a rénszarvas emlőjéhez hasonlóan képezték ki.

Kemi-asszony népe, a lappok is örökre eltávoztak a marami rokonoktól. A Nap-urának parancsára rénszarvas nyájaikkal a Hosszú-nap birodalmába vándoroltak.

Ráten, Sis-Tórem legkedvesebb fia – Örök-Nap-Isis – bőséget, jólétet bocsátott legkedvesebb népére. Kemi-asszony pedig minden éjjel vigyázott rájuk az égi-kovácsok műhelyéből.

Kusán még több alkalommal részt vett tyumenjei élén a Szkíta-birodalomban történt látogatásokon. A szép Enéh társaságában felkereste őseik Uzarabi által épített Úr városát. Ott áldozatot mutattak be Ata-Isisnek, a Nap-urának kegyhelyén.

A merija-sambe törzsek Kemi-asszony tisztelők voltak. A marami-sambe törzsek Ráten-Tórem tisztelők. A merija keveredésűek szőkék, a marami-sambék barna hajúak, barna szeműek lettek az együttélés folyamán.

Az agaba törzsből származó hun családok megvalósították a vezérek kőlappal ellátott temetkezési módját. A sámánok viszont mindig a legmagasabb hegyen temetkeztek, hogy közelebb legyenek a Tóremekhez és poraikat szerte vigye a szél.

Kusán óriási munkát végzett Ordoszban. 25. törzsnek a manzsukat sikerült megnyernie. A szkíták és marami-szabírok csatlakoztak a Hun Törzsszövetséghez.

A kereskedelmi kapcsolatokkal a parszikkal egy új törzs jelent meg. A Maros-féle kalandozásból – a Bihar tartományból elkalandozott – manysi, mari, mordvin, udmurt töredékekből egy új nép sodródott össze - a mundák népe. Szívósságában még a szkítákat is felülmúlta.

Egy hikszosz áradat Já hívőket sodort a derbenti kapuhoz, akik rohamosan szaporodni kezdtek a régebbi Já tanok híveivel. Az Etil két oldalán helyezkedtek el. A szkíták kazároknak hívták őket. A 2940. medvetoros év Nagy tanácskozásán - az új nép -, mint a 30. törzs, kazár néven kérte felvételét a hun törzsszövetségbe.

A nagy távolság miatt - Kusán javaslatára - az Öregek Tanácsa a Hun Törzsszövetséget három Tíztörzses alvezérségre osztotta fel. A sámánközpont továbbra is Ordosz maradt. Három Pusztaszer működött. Az első Ordosz fölött 2 napi lovaglásra, a régi helyén. A második a Turgai-kapuban lévő Pusztaszer volt, a marami-merija féle törzsek részére. A harmadik Pusztaszer a szkíta-szabír törzsek gyülekező helyén, a Kuma folyó partján terült el.

Kusánnak három alvezére volt. A Maros-féle szervezési módot mindegyik csoport betartotta.

Elnevezésekben már eltérések mutatkoztak az újonnan jött törzsek kívánságára.

Kusán a 2945. medvetoros évben halt meg. Kívánságára a Derbenti-kapu felett lévő hegyen temették el, hogy még holtában is a Szkíta-Nagyvízben gyönyörködhessen. Enéh visszaköltözött a Szabír-marami síkságra. Az öthegyi melegvíz források közelében temették el gyermekei és unokái, akik közül sokan a kunokkal a Nagy-hegyen túlra költöztek, a marami törzsek ősi földjére.

Utódja az ifjú Tárkány volt, aki verseléssel írta meg a Kusánról szóló 177. Arvisurát a 2955. medvetoros évben. A díszes rovást Ordoszba vitték az Aranyasszony kegyhelyére. A gyászéneket 24 napig énekelték a sámánifjak.

Emlékére az Öthegy egyikén felépítették Kusánvárát.

Tárkány, úz fősámán a 2955. évben (Kr.e. 1085) halt meg. Ózdon temették el. Három fia a temetésén megfogadta, az ordoszi úz-földet soha el nem hagyják.

(Szerk. megj.: A kalandozások a kinajokhoz – sajnos – rablóhadjáratokhoz vezettek. Bár ebben az Arvisurában még nem történik meg a végső leszámolás, de „érik a helyzet”, ahogy mondani szokták.

Pozitívuma Kusán tevékenységének, hogy szövetségre léptette azokat a törzseket is, akik korábban nem voltak tagjai a 24 Hun Törzsszövetségnek. Ezért több helyen csak Hun Törzsszövetségnek említi az Arvisura őket.

A kalandozó csoport útja a Kaukázus fölé, alá történt, a Kaszpi-tenger érintésével. Elhaladtak a két nagy folyam: Tigris és Eufrátesz forrásvidéke mellett, majd a Földközi-tenger mellékén érték el a hikszoszok területét.

Egy időben - Egyiptom történelmében -, hikszosz királyok vették át a hatalmat. A hikszoszok több törzs népéből álltak össze, nevüket Hikszosz vezérről kapták. Meghódították Egyiptomot. Uralmuk a XV. dinasztia - hat királya - idejére esik. (Kb. Kr.e. 1630-1520).

A XVI. dinasztia még nekik alárendelt, de a XVII. dinasztia királyai felszabadítják Egyiptomot a hikszosz (hükszosz) uralom alól.

Kusán és társainak egyiptomi látogatása abban az időben történt, amikor a zsidóság – fel lehet ismerni őket az elbeszélésből – megjelenik a hunok környezetében. Így válik érthetővé jobban a Kazár állam történte, ahol élhettek már korábban is zsidók. Az itt megemlített népesség keveredik össze az Etil két partján élő korábban bevándorolt zsidó népességgel. A Kazár állam megalakulása előtti korábbi népesség férfi fallosz-tisztelő volt. Ilyen szobrokat készítettek. A férfi teremtő erőt szimbolizálta. A királyuk veszi fel a zsidó vallást.

Az Arvisurában a 30. törzsként említik meg őket.)

Forrás:

-          Paál Zoltán – Arvisura (Igazszólás) Budapest, 2003. Püski

177. Arvisura – Kalandozások. Hun-szkíta szövetség

Tárkány és Emőd fősámán rovása

Kr.e. 1112-1085. (2928-2955.m.t.é.)

Joyce Tyldesley – Egyiptomi királynők krónikája

-        Móra Könyvkiadó – Budapest, 2008.

Arvisura - 32. rész

 

A Rasna Szövetség fénykora

Arnó a 2560. medvetoros évben Eszter földjén (szerk.: Isztria) át bevonult a Digók Birodalmába. A később róla elnevezett csatornázott folyó vidékén két napig segített az árvízben. Megtanította a lovak használatát, jólétet teremtett.

Mikor eljött az első bő aratás, az avarok Hegyi-ünnepén – mely egybeesett a digók legfőbb urának, Volumna Istennek a napjával – elővették Hatsas és Luvíj Arvisura jegyzetét és folytatták a kalandozásra indulók évkönyvét, melybe érdekes feljegyzéseket tettek.

Az Arnó vize mellett 5412 lélek telepedett le. Ebből 4015 volt az avar, 1285 zagrosz-kurd, 112 szavárd-magyar, melyből 12 személy volt Él-Úristen hívő. Ők Úr és Susa városából kerültek a menekülők közé. Magasabb tudásukkal az árvizek elleni védekezés végett megszervezték a veszélyes folyó csatornázását. Ebben nagy segítő társakra akadtak a Vanisten hívők között, mivel azok nyelvét értették meg legkönnyebben.

Hidra útja igen sok értékes információt hozott Arnó részére. A megrendült tűzokádó hegyek és tengerár 6300 embert, 80 Él-Úr-Van-Isten hívőt mozdított ki a veszélyes területekről, akik zöldség és gyümölcstermelők voltak.

Arnó látása meggyengült. Lukomó igen tanulékony volt a vésetek iránt, újdonságuk felkeltette érdeklődését. Hidra beszámolója után lerótta, hogy az ő csoportjukkal együtt már 1 tömény (10 000) és 1842 személy (11 842) jött el keletről, akiket a Szantorisz vulkán működése utáni félelem és tengerár mozdított ki.

A Hegyi-ünnepélyen - aratási hálaadáson - a népek öregjei eldöntötték, a keletiek hite szerint az Égi emberek (szerk.: szíriusziak) vallására a kiválasztottakat ki kell képezni.

Kortona várában a 12 Nép fiaiból állították össze a kijelölt ifjak 24 fős csoportját. 5 Hegyi-ünnepély alatt történt a tanításuk. A 4. Hegyi-ünnepélyen Hidra meghalt. Lukomó folytatta a vezetőképzést. Az 5. év végén a hallgatók a 12 Nép vezetőivé váltak.

1.      Kezdetben az avarok Kortona várában helyezkedtek el a susai menekültekkel együtt. Ezredes településük Arezzó volt.

2.      A hegyi avarok Bolsenában telepedtek le, a dahákkal együtt.

3.      A zagrosz-kudok Marsabottóban laktak, jürcsi-avar vezetéssel.

4.      A szavárdok az oszét-zagroszokkal Populónában vasat gyártottak.

5.      A pelazgok Perugia városában nyertek szállást.

6.      Az ahájok a tengerparti Vulciban telepedtek le.

7.      A kurdok zöme uruki hajósokkal Tarhumban nyert befogadást.

8.      A lüdöket hajóikkal Ceri és Cerveteri térségében szállásolták el.

9.      A föníciaiak a hikszosz hajósokkal Volterába mentek.

10.  A szabírok beházasodtak Vejibe és a digókkal Aplunak áldoztak.

11.  A tirén hajósok - Keréta térségéből - Pompeibe hajóztak és beházasodtak.

12.   Az etruszkok – vagy ahogyan magukat nevezték -, Etur-népe a Kampány (szerk.: Campány) és Kaláb síkságától kezdve mindenütt megtalálhatók voltak, hiszen ők voltak az első keleti hajós-népek, akik az etruszk vizeken a leghamarább és legtartósabban megjelentek itt. Azt azonban elismerték, hogy Uruk, Úr és Susa városából érkezők a csatornázott földműveléshez tőlük sokkal jobban értettek.

Amikor Kortona városában az első 24 Lukomó-tanítvány esküt tett Arnó előtt - a Rasna-Szövetség védelmére -, 100-100 lovassal megalakították a 12-Nép seregét, akik a kijelölt fővárosukba lovagoltak.

A Rasna-Szövetség feje Arnó lett, melyet Kortona várából irányított. Kikötőjük Északon, az Apó síkságán Pisina volt.

A termékeny síkságon kanyargó folyón csak az a hajó indulhatott el felfelé, amit az egyesült etur-tirén-szabír hajósok engedélyeztek.

Az északi síkságon 6 törzs alakított ki szumíros gazdaságokat. A Kortona alatti síkságokat szintén 6 templom-gazdaságra osztották fel. Így a „12 Nép Rasna-Szövetsége” minden éghajlati viszonyok mellett biztosított tartalék élelemmel rendelkezett.

Mindkét síkvidéki területen elrendelték a lépcsőzetes gazdálkodást is, hogy hajósaik a tartalék élelemmel kereskedni tudjanak.

Vasszigettel szemben - a Hattusas vidék vasművelői - elkezdték a vas és fegyvergyártást.

Amíg Arnó csoportja Kr.e. 1480-1465 között észak felől megtelepedett - a róla elnevezett folyócska partján -, a Szantorisz vulkán kitörése miatt rémületükben menekülő Etur-féle népek keleti csoportja összetalálkozott a délről jött tengeri népekkel. A 3 fajú nép 4-4 törzse hamarosan összekovácsolódott.

Kr.e. 1465-1265 között a „Rasna-Szövetségnek” Kortonavár volt a védelmi és szellemi központja. Az Atlanticból özönlő „Tengeri-népek” éhség kalózai a Pompeji Kampány (sz.: Campány) és Kaláb déli részeket sorban elfoglalták. Etur és Aháj népe Kortona felé özönlött. Itt megállt a menekülők áradata és a hely a hadsereg központja lett.

A háborús időkhöz élelmezés is kellett, ezért a Lukomók szellemi központja Észak felé tolódott el.

Mantova székhellyel később létrejött a „Mantovai-Szövetség”. Kr. e. 1150 után a „Tengeri-Népek” áradatának megszűntével a „Rasna-Szövetség” Kortonában jelentette, hogy Campány és Kaláb területén letelepedett (Kr.e. 1468-as első hullámbeli) tengeri-népek az éhség elözönléshez csatlakoztak és Kortona felé nyomulnak előre. De a Vas-sziget felől érkező fegyveresek Vejinél megállították őket. Kr.e. 1265-ben a Kortona várából érkező sereg estére legyőzte a támadókat. A halottak között Popeji, Campány és Kaláb térségéből való etruszk kalózok is voltak.

Győzelem után a „Mantovai-Szövetségben” kiképzett Lukomók vezetésével, tizedes etruszk falvak és kézműves városok keletkeztek. Ekkor ötvöződött eggyé a „Rasna-Szövetség”. Nyelvük is egyöntetűvé vált. Az Ordoszból 100 évenként küldött kalandozók kis csoportja mindig ellátogatott Kortonába. Az időközben kifejlődött Rasna-etruszk nyelvet is beszélték.

Tilanna Aranyasszony az elbeszélések, rovásmaradványaik alapján állította össze - a „Rasna-Szövetség” titkos rovásával - a megtörtént eseményeket. Káspivár-birodalmában ezen rovásokat az 5 éves kiképzési időszakban a tanfejedelmek oktatásként felhasználták. Ennek alapján irányították a pannónok honfoglalását - Biked-birodalma meghódításáért.

A tengeri népekhez tartozó görögök, vagy ahogyan ők magukat nevezték, hellének megjelenése pelazg és aháj földön népvándorlást okozott. Mit tehettek a letelepedett, sok ingósággal és vagyonnal rendelkező lakosok? Maradtak azon az elven, „majd csak lesz valahogy”.

Azok az őslakó pelazgok, ahájok, akik eddig is a gazdagabbak földjén vagy kézműves és kereskedő házakban dolgoztak, azt hangoztatták: „Sok vagyonunk nincsen, ha mindenki megfogja a maga kis holmiját, s egy kis aranyért elmenekülünk Pisinába vagy az Apó folyó torkolatához, a Rasna-Szövetség nagy építkezésbe kezdett, így nem kell szolgálni két úrnak: pelazgnak vagy ahájnak és éhséghellénnek, hanem a hírek szerint a „Rasna-Szövetségben” mindenki megtalálja a számítását”.

Arnó felügyelete mellett Kortona várában menye – Lukomó – 5-5 évenként irányította a papi fejedelmek képzését. A Léh család 3-3 évenként csatornázott és teraszos földművelésre oktatta az ifjakat, leányokat. 4-4 évenként az egykori Het-birodalomból érkező öreg kézművesek oktatták az ügyesebbeket szekér-készítésre. Általuk szövet-szőnyeg-gyolcs termékeket készítettek az elszaporodott kortonvári kézműves-helységekben.

Hikszosz és föníciai hajósok az Arnó folyón végig épített csónak és hajóépítő szálláson tanították a menekült pelazg és aháj ifjakat a hajóépítés fortélyaira.

Az Ilva szigetről hozott vaskövekből Léh földműveseinek vas-szerszámokat, legkevésbé rozsdásodó vaskőféleségekből jó fegyvereket alkottak. A Tengeri-Népek támadásai közben jöttek rá, hogy az ilvai kövekből készült fegyverekkel, pajzsokkal a „Rasna-Szövetség” győzni tud.

Az Öregek Tanácsa az új kiképzetteket a 12-Nép Szövetség gyakran változó központjaiba irányította.

Magyarkán a „Rasna-Szövetség”, mint avarok által alapított, nyolcszáz esztendeig életképes, Vanisten (szerk.: Van-Isten) birodalmi rész szerepelt. Évkönyvüket Arnó vezér Kortona várában kezdte aranylapokra róni, a 2875 avar eredetű letelepedésétől.

Arezzóba költözött gyermekei lemásolták a Kortonában készített nagy Életfát.

Minden Hegyi-ünnepen elmentek Arnó hamvasztásos sírjához. A „Rasna-Szövetségben beállott változásokat a Kortona-Életfára lerótták.

Az édesapjukról elnevezett Arnó folyó minden évtizedben kiöntött, ezért erősíteni kellett a csatornák töltéseit. Arezzó olyan szerencsésen feküdt a folyó nagy kanyarjában, hogy az avarok Vanisten-Kegyhelyéig soha nem ért fel az áradat.

Arezzó kegyhelyén a meghalni készülő Arnó gyermekei és unokái megesküdtek, hogy az avar leszármazottak törekvéseit minden viszonyok között támogatni fogják.

A 2584. medvetoros évben – Arnó halálakor – már 3986 fő avar leszármazottat róttak be az avarok titkos évkönyvébe, melybe letelepedésüket is bejegyezték.

Innen másolták át a Derbent várából elhozott 152. – korábban megkezdett – Arvisurába, melyet Kortona várában őriztek.

Arnó leginkább az egyik szabin nőtől származó unokáját szerette, mivel ő hasonlított hozzá legjobban. Anyja – három nagyszülője élt még a gyermeknek – a három szótagú Firenze nevet adta a fiának. Az ügyes kezű ifjú egész életében szobrokat készített. Élete végén kézműves rajcsúrt (szerk.: iskolát, műhelyt) alapított. Az avar ifjak közül sokan megszöktek a szülői házból és Firenze kegyhelye körüli – maguk építette – házakba költöztek.

Arnó fia – Hidra - várában állandóan folytak a „Rasna-Szövetség” képzései a 12 Nép kívánsága szerinti létszámmal – Lukomó elnevezéssel. A végzett ifjak papkirályok, lukomók lettek.

A „Rasna-Szövetség” másik csoportja a tűzszerzési éveket ünneplő dahák voltak. Arnó fővezérként szerepelt, bár Káspivári-Birodalomban fősámánnak képezték ki. A szellemi vezetést Volsinnek kellett ezért átengednie, aki magyarkai Egyisten-hívő papi képzésen a rangelső volt. Mind a sámán -, mind a pateszi - és papi képzés legkiválóbbja lett. Arvisura-Anyahita tanait a legjobban ismerte. A végtelen idők számlálásában – több oldalról is – tájékoztatva volt. Tudott arról, hogy amikor Ordoszban megalapították a 24 Hun Törzsszövetséget, az ataiszi rend szerint ők már 9468. Tűzszerzési évnél tartottak.

A dahák csupán 624 lovassal érkeztek Kortonvárba. Egy évi árvizes munka után sokan a digókkal összeházasodva Dél felé indultak, hogy asszonyaikkal a következő évben Voltumna – kétnemű Isten – Birodalmába, az „Istenek-Ligetébe” Volsin a központját áthelyezhesse.   

Legelső feladata volt, hogy a kettős védelmű falu központját kiépítse.

Hat tized falut építettek. Innen kialakítva a százados településeket – tíz-tíz tizedes faluval megalapozzák a dahák részét a „Rasna-Szövetségben”. A 800. tűzszerzési évig az új haladó szellemű népet az emberiség fejlődésében előre vigyék.

Amikor felépült az „Istenek-Ligete” szomszédságában a dahák új, kettős védőfallal körülvett „Tűzszerzési-Kegyhelye”, a legújabb fegyvereket csiszolgatták edzették.

A daha központnak 24 papi személy - tárkány - lakója volt. A legelső Voltumna kétnemű Istenség ünnepét arra használták fel, hogy bebizonyítsák az ünneplőknek, az egynemű lovasok alkalmasak a családalapításra.

A Holdtöltétől-holdtöltéig megrendezett ismerkedési sorozat után megtörtént a 60 daha település kialakulása. Volsinvárában megszervezték a dahák letelepedését.

Zagrosz és kurd lovasok voltak a harmadik – Északról belovagolt – csoport, jürcsi-avar vezetéssel. Eszter-félszigetén, az Apó síkságon át érkeztek. Feladatuknak szánta Arnó, hogy az ari-bari (szerk.: atlantiszi eredetű) népeknek gall betörései ellen védjék meg Észak felől a melegebb éghajlatú – de még mocsaras –, szemes magvak termesztésére igen alkalmas területeket.

Marsa volt a zagrosz-jürcsi harcosok vezére, egy ezrednek a parancsnoka. 1112 harcossal a tengerparti hegyvidéket szállta meg.  Ebből a hegyekben 1012 zagroszi volt. A síkság fölötti dombokon Marsa 100 kézművessel, Bottó kurd vezér pedig 73 kurd kőfaragóval félig már felépítette Marsabottó közös fővárosukat, melyet Marsa 100 kézművese fejezett be.

Védekezésül 200 kurd lovas Pisina városáig portyázott, nehogy az új betelepülőket meglepetés érje.

A zagroszi-kurd származásúak között igen sok volt az arbagok kiképzésén átesett gyógynövény gyűjtögető. Az úton az éghajlati különbségek miatti bántalmakban szenvedőket gyógyítgatták. Védelmi lovaglás mellett a máj és egyéb betegségek ellen gyógyfüveket gyűjtöttek.

Parancsnokuk Felsin volt, aki belehabarodott egy előkelő digó leányába. Lovaglás közbeni pihenések alatt felépítette Felsin erődöt.

A szavárd harcosok az eltört, elkopott, elhagyott fegyverek helyett újakat készítettek. Káspivár-Birodalmában is az volt a szokás, hogy tízévenként az új harcosok részére új fegyvert kellett gyártani. Puplun vasművelő kézművesnek először kiváló ércet kellett keresnie. A Vas-szigeten találta meg, Etur hajósok segítségével. A kasszu vándorokat az erdővágáshoz, faszéngyártáshoz irányította. Mire a hajósok egy jókora hajócska kiváló vaskövet összegyűjtöttek, a faszén már rendelkezésre állt. Az egyetlen – szavárdokhoz benősült – kabar pedig agyagot keresett. Egy völgyhajlatban kezdődött meg a fegyver-gyártás, 112 kézművessel.

Puplun, a kiválóan képzett Egyistenhívő pap rovásait magával hozta. Ebben mind az ataiszi, altáji, zagroszi, mind a Hattusas-birodalombeli vasgyártás le volt írva. Két év alatt, az itteni szokásokat figyelembe véve, új vas és fegyvergyártási módot dolgozott ki.

Észak és Kelet felől is biztosítani kellett a Rasna-Szövetség védelmét. Arnó pelazg barátainak 825 fős csoportját és Perus pelazg vezér központját Kortona várától dél-felé helyezte el a hegyek peremén. A pelazg lovasok innen indultak el a tengerpart irányába, hogy a „Tengeri –Népek” esetleges partraszállását megakadályozzák. Az eseményt jelenteniük kellett.

Az avarok igen sok lóval érkeztek, melyek igen megszaporodtak. Egyre több hátaslovat adtak át a szegénységből szökött pelazgoknak, akik az ellenőrző lovaglásokat igen megszokták. Perusnak a digók segítségével új várost építettek, hogy megfigyeléseikről Kortonváron minden Holdtöltei ünnepen jelentést tehessenek. A pelazgok mind a tengerparton és a hegyvidéken is megfigyelő tizedes falvakat létesítettek. Növényeket termeltek és háziasították az állatokat. Perus 80 települést tartott nyilván. A róla elnevezett településen a létszám 25-ről lassan 300 fölé emelkedett.

Arnó a nagyszámú ajtonálló parancsnokának – Abbadnak – azt a feladatot szánta, hogy a pelazgok kelet felől, az ahájok nyugat felől biztosítsák a Rasna-Szövetség megerősödését. Biztosítsák a tengerpartot a két nagy folyó között. A „Tengeri-Népek” kalózai miatt a legbékésebb viszonyok között is ellenséggel kellett szemben állniuk. 679, majd Hidra ellenőrzése után még 350 aháj lovast küldtek segítségül védelmük biztosítására.

Az ötödik év végén újabb kurd csoport érkezett aháj hajósokkal Pisinába. Marsabottóban 200 főt helyeztek el. Ott letelepült 100 kurdot, 500 főnyi jövevény kurddal, 25 uruki menekült templomgazdasági dolgozóval együtt, Kortonába kísértek.  

Arnó ezt a csoportot - 12 urukival – az egészségtelen mocsarak lecsapolására – Tarhun kurd vezérrel – dél-felé küldte. Csatornázással változtassák termőfölddé a letelepülők ellátására. A tengerpart közelében felépítették Tarhun városát. 

Az Istenek-Ligetében megbeszélést tartottak a digók jelenlétében, hogy hogyan fogják az egészségtelen vidék termőképességét megváltoztatni.

Az urukiak legelőször vázlatot készítettek 60 kisméretű templomgazdaság felállítására és a 37 lakosú Tarhunban Kegyhely építésére.

Öt év alatt - a digók segítségével – 60 település készült el. Az 1400 digó - az ötödik év végére -300 nád-sár kőlapos építmény tulajdonosa lett. Tarhun környéke termékennyé vált.

Tarhun kurd-lovas vezér megfontolt, komoly, kiképzett ember volt. Még a mezőgazdaságban nagyobb tudással rendelkező urukiak tiszteletét is kiérdemelte. Fejét kun szokás szerint – a nagy meleg miatt – egy-két kunnal leborotválta.

Amikor a legelőkelőbb Úr városbeli öreg-gazda meghalt, Úr városi szokás szerint tufába és kőbe vésett sírkamra-féleségbe temették. Fiai délvidéki oroszlán, hal, delfin alakokkal festették ki. Tarhun is csodájára járt a szokásnak. Ekkor elrendelte: „Mindazon uruki és kurd leszármazottakat, akik Nimród és Gilgames leszármazottaknak tartják magukat, sírkamráikat oroszlán és Úr-városbeli delfin festéssel tisztelhetik meg!”

Alig fejezték be a mocsaras vidék megtermékenyítését egy aháj hajó kötött ki. Elmondták, Eturis hajóit kalózok támadták meg. Nem tudják, mennyinek sikerült elmenekülnie. Még 4 hajó bontakozott ki a messzeségből. Ceri lüd vezér irányításával – az elfoglalt hajó kivételével - 3 hajóval kötöttek ki a menekülők Pisinában, Arnó rovásával engedélyezett területre. Arnó engedélyével, Marsabottó hozzájárulásával a 3 hajóval jött 180 főnyi lüd menekültek letelepedését a Garda-tó mellett engedélyezték. Eldöntötték, a legközelebbi menekültek letelepedését Perus pelazg vezér fogja meghatározni. Az újabb menekültek letelepedését Tarhun alatt engedélyezték. Ceri – a lüdök hajósvezére – 300 lüd vitézt rakatott ki a hajókból.

Arnó rendelkezése szerint az uruki templom-gazdaságokban a vezető emberek irányítása mellett a lüdök is elkezték városuk felépítését, megtervezett gazdaságaik kiépítését.

Nem sokkal később föníciai jelzésű hajók húztak el keresztes beavatott jelzéssel. A Tengeri-Népek üldözése elől menekült hajókon hikszoszok, szabír- partvidékiek, és egy csoport kasszu

vasgyártó érkezett. Utóbbiakat a szavárd-vasgyártás megerősítésére rendelték, akiket a szavárdok örömmel fogadtak. Vezetőjük a föníciai Valetti – szabírföldi beavatott – 240 vasgyártóval érkezett. Valetti a róla elnevezett vidéken kegyhelyet épített. A Kegyhely és a tenger között szavárd-kasszu irányítással kezdték el a vasgyártást.

Valetti értesítése szerint a később érkezett szabírok zöme – 762 fő -, tengerparti hajós volt. A csoport Veji beavatottal érkezett, aki arbag volt. Legelőször egy gyógyító forrást keresett. Szabír csoportjának nagy része a Keréta pusztulásakor elmenekült vándor szabírokhoz tartozott, akik jó földművelők, gyümölcstermelők voltak. Arnó vezér nagytanácsán később a kézműveseket, fegyvergyártókat a szabír vasművelőkhöz irányították. A 762 fős csoport építkezési tudással rendelkezett. Részt vettek a déli vidékek nagy építkezésein. Ők voltak a dél-felől érkezők második csoportja.

Veji – aki maga is az érkezőkkel jött – nőtlen fiatalember volt. Újbabiloni szokás szerint a megadott területet felmérette és szabályos, négyszögletes részekre osztotta fel a beépítendő területet. Majd elvégeztette a csatornázást.

Veji építői a munkaerők és őslakók közül feleségeket választottak maguknak. A meghalt építőknek festett, tufába ásott sírkamrákat készítettek, hogy Arnó az uruki szokásokat meghonosítsa.

Tíz évig folytak az építkezések, az őslakók és betelepülők elfogadható lakáshoz jutottak. Veji azt mondta: „Ez még csak a kezdet, mert az építkezést csak elkezdeni lehet, de befejezni soha!

Aztán mind a 12-Nép részére szálló-épületeket, vezéri lakásokat építettek. Továbbá kúráló-gyógyítóhelyeket. Az Egyisten- és többisten-hívőknek külön-külön kegyhelyeket. Legdíszesebb volt a Lukomó-Tanácsai-Zikkurat, de ezt csak a délről érkezettek hívták így. A szabírok fővárosa Veji lett a nagy építkezőről elnevezve.

A nagy tanácskozáson eldöntötték, a Rasna-Szövetséget hajóhaddal is erősíteni kell. Ezért a Lüd királyságbeli Idahegy körüli birodalomban történt nagy éhínség miatt vándorló Tirén királyfi hajóhadát felkérték, vándoroljanak a termékeny birodalmuk kikötőibe. Így kerültek a tirének Pompeitől kezdve a Rasna kikötőkbe. 

A Szantorinisz vulkán kitörése nagymennyiségű tüzes és hideg hamut szórt Keréta (szerk.: Kréta), Eturia (szerk.: az olasz csizma), valamint a vele határos királyságok területére. A keleti Etruszk-tenger (szerk.: Földközi-tenger) környéki termőföldek termését megsemmisítette. Hajóhadak menekültek az Etruszk-tenger nyugati felébe, ahol településeket létesítettek. Kampány vidékén 3000, másik oldalán – a Kaláb részen – 2500 etur hajós telepedett le. Az Etruszk-tenger vidékeit ők uralták.

Mivel az etruszk hajók jól felfegyverzettek voltak, az Atlantic (szerk.: Atlantisz) süllyedő szigetvilágából már korábban ide menekült barik, digók, latinok, ligurok, szabinok, szamnitok, umberek a hegyek közé húzódtak föl az erőszakos kalózok elől. Az északról jött – Arnó vezette 5142 lovas kalandozót eleinte az Atlanticról elmenekült őslakók szívesen fogadták, mivel a mocsarak lecsapolásával, lépcsős termelési móddal a földeket termékennyé tették. Éhínségüket csökkentették, jólétet teremtettek. Amikor azonban a délről érkezett 7572 fős etruszk-féle csoport megérkezett, az uruki 1636 fő magasabb tudású templom-gazdasági földművelővel együtt és a 15 620 lovassal, megalapította az Istenek-Ligetében a Rasna-szövetséget, már elnyomóknak tekintették az érkezőket. Egy nép soha nem maga nevezi el magát, hanem a szomszédjai. Az etruszkokat sem Rasna névvel illették, hanem etruskusoknak hívták őket.

Az umberek és latinok már kezdettől így hívták a tengert – Etruszk-tengernek.

Arnó unokája részt vett a szellemi képzésben. A 12-Nép szövetségét Lukomó papkirályoknak nevezték. Titkos törvénygyűjteménye a Disciplina Etruska volt. Három könyvből állott. Az első - a Haruscipa – a más és egyéb részek jóslatából állott. A második - a Fulgatória – a viharisten jóslataiból és jövendőmondásokból. A harmadik – a rituálék könyve – az államalapítás, városalapítás és az építés-élet szabályait tartalmazta. Ezen kívül a 12 szövetségi állam történetének titkos írásából állott, melyet a fővárosokban váltakozóan helyeztek el. Ezt nevezték a 12-Nép titkos szent-könyvének, melynek példányai Ordoszban is vannak.

(Szerk.: A 188. Arvisurában részletes beszámolót találunk az olasz csizma második betelepülési időszakáról. Jönnek keletről, akik a Szantoríni vulkán rombolása után elhagyni kényszerülnek otthonaikat. Érkeznek menekültek még Mezopotámiából, ahol a szemita beáramlás és térnyerés miatt menekülnek el az ott lakók. Érkeznek Atlantic szigeteinek süllyedése miatt – szellemi vezetésüket vesztett vissza barbárosodott tömegek is. A korábbiak az etruszk illetve Arnó féle vezetés mellett letelepülnek. A földek termékennyé tétele után, megteremtik életük fenntartásának szükségleteit. A szellemi vezetés tehát azoktól a népektől jön, akik a 24 Hun Törzsszövetség szellemi központjaiban, szellemi képzésein vettek részt. Ahol törvényeket, erkölcsöt, szakmai tudást kaptak. Ezekkel felvértezve meg tudták szervezni a letelepülők hétköznapi, vallási életét, védelmét. Jólétet teremtettek maguk körül. Az is kiderül az Arvisurából, hogy fenn marad a kapcsolat továbbra is Ordosszal, a 24 Hun Törzsszövetség legfontosabb szellemi központjával.)

Forrás:

-        Paál Zoltán – Arvisura (Igazszólás) Budapest – Püski 2003.

188. Arvisura – Rasna Szövetség fénykora

Vara és Tilanna Aranyasszony rovása

Kr.e. 854-40. (3186-4000. m.t.é.)

Arvisura 33. rész

 

Pannon (Veszprémi) Arvisura

 

A Pannon-vidéken sok fontos esemény történt. Krisztus születése előtt 800-ban Pannon ifjúsági vezér megjelent ezen a tájon 4000 lovasával. A káspivári Saka-szkíta birodalomból jöttek kalandozásra. A hamar beállott tavaszi olvadás és a folyók melléke tengerré változott. Egy dombocskán ütötte fel vezéri szállását, amit harcostársai Pannon-halmának neveztek el, bár ő maga az Arvisura szabályai szerint a telephelynek a Káspivár nevet adta volna, mivel 1 töménnyi vitéz lovasát ott képezték ki. A Gandás Birodalom menekültjei meggyőzték a Káspivárból jött Öregek Tanácsát - akik engedélyezték kalandozásukat - így Pannon szálláshelyét Pannonhalma név alatt rótták le az egyik leghosszabb Arvisurában.

 

Aranyosszéken már korábban is voltak hun települések. Bihar ifjúsági vezér Kr.e. 2810-ben történt kalandozásakor Szampó parszi-szkíta Isis-lakó (Isis tisztelő) sámán az Anyahita tisztelők egy kis csoportjával jelent meg a védelmet nyújtó hegyek között. Aranyosszéken Isis-lakó kegyhelyet létesített. Mivel ezen a vidéken sok külszíni aranyat talált, ezért telephelyüket Aranyosszéknek nevezték. A belőle készült ékszereikkel bejárták az akkor ismert Hun-birodalomhoz tartozó területeket. Az Anyahita hívők egy Istent tiszteltek.

 

A második csoport egy döghalál járvány (szerk.: a súlyos járványos betegségeket nevezték annak – pestis, kolera stb.) idején – Kr. e. 1610-ben – érkezett Aranyosszékre a parszi-szkíták és széki-hunok törzséből, akik Dabósa és Paripa városok környékén Anina-hívőkké váltak.

Főként a Barca síkságon és Aranyosszéken telepedtek le.

Pannon vitézei közül sokan a Barcaságban és Aranyosszéken maradtak, mivel megnősültek.

Hatezren bevárták Pannon felderítését, hogy megtudják, igaz-e, hogy a görög telepesek egy része a déli tenger partjára vándorolt?

A bátrabbak - ifjú feleségeikkel – még a befagyott folyókon a termékeny dombos vidékre lovagoltak át. A megcsaládosodott harcosok az új Pannonhalmán telepedtek meg.

 

Pannon nőtlen harcosokból megszervezte a gyéren lakott település határvédelmét. Lajta ezredével megkapta az Alső-őrség vezetését. Hisba a Felső-őrség parancsnokságát. Délen – a görögök által még sűrűbben lakott részen - felállították Szerém-őrséget. Az ezred fő erőssége, Szerém, Isis-lakó szaka-szkíta vitéz volt, akit Esküllő aranyosszéki fejedelem megfigyelőként küldött vejeinek - Pannonnak és öccsének, Mecseknek - a kezdeményezéséhez.

Árvíz miatt a folyó mellett várakozniuk kellett. Mecsek elejtett egy medvét. Zengő sámán vezetésével medvetoron fogyasztották el. Ezzel kegyhellyé változott a folyók közötti hegyes terület. Szörény eskló és Szerém vitéz ragaszkodott ezerfőnyi lovasához, ezért elsősorban Isis-lakó harcos vitézekkel egészítették ki töményüket.

Az árvíz csökkenésével átúsztattak a folyón. Szerém-őrség felállítása után 3 avar, 5 úz, 7 kabar, 9 parszi-szkíta harcos visszaszökött Mecsek vitézhez. Szerém ezért Isis-lakó csajkásokkal pótolta a veszteséget.

(Legeltetés során a tarkósok és a görögök összevesztek az esklókkal, mivel nem akarták fizetni az Isis-lakóknál szokásos sámán-tizedet. Szörény eskló vezér engedélyezte a 24 fő cseréjét).

Maga is átköltözött a folyó túlsó oldalára és felállították Szörény-révet).

 

Mecsek visszatért Pannonhalmára a bátyjához, de Zengő sámán vezetésével és törzsével visszahagyott kilenctizednyi lovast, hogy a jelentő-lovasok bevonásával a déli – sűrűbben lakott – vidékekről is pontos értesüléseik legyenek.

Amikor befagytak a folyó menti nagy vizek és mocsarak, Pannon kéttizednyi lovasával visszatért apósához Aranyosszékre. Pannon és Mecsek feleségei - Gyömöre és Indija - azonban nem jöttek haza, anyjuk – Zalatna asszony nagy bánatára.

Esküllő és Zalatna fia - Szerém vitéz - feleségül kérte Zengő sámán Zernye nevű széki-hun rimalányát. Az esküvőt az Isis-lakók szarvastorán tartották meg. Veszprém fősámán – Szerém bátyja – végezte el az esküvői szertartást.

Többen az Isis-lakók közül tudomására adták Esküllő fejedelemnek, hogy leányaik után átköltöznek Pannonföldjére, a görögök által lakatlanul hagyott területekre.

 

Alsó– és Felsőőr területén Anyahita és Anina hívők telepedtek le. Szerémőr területén pedig mind a 24 főistenség híveiből toborozták a lakosságot, akik összevesztek. Ezért csak a parszi-szkíták maradtak ott - Szerém parancsnoksága alatt. A többiek a visszamaradt görög őslakókkal házasodtak össze és zavartalanul folytathatták saját Tóremjeikbe vetett hitüket.   

Így két szellemi központ fejlődött ki Pannon vezér és Mecsek vitéz körül.

A testvérek közül Pannon volt a vitézebb, Mecsek a tudásban erősebb.

 

Mecsek helyeselte, hogy a hozzá költözött avarok kőből 3 karéjos Sis-Tórem, az úzok 5 karéjos Joli-Tórem, a kabarok 7 karéjos téglás Ruda-Tórem, a parszi-szkíták 9 karéjos Isis-Tórem kegyhelyeket építsenek.

A legszebb kegyhelye a görögökkel összeházasodott pamír-szkíták Pécs-Tóremének 9 karéjos hagyma-tetejű kegyhelye volt. Az első telepes pamír-szkíták – a nagy Saka törzsek között – Pécs-Tórem hívei voltak.

Az asszonyok szülei görög kőfaragók voltak. Igen szép, dús hajú istenalakokkal népesítették be leányaik kegyhelyeit. Ez a Szerémőrségből beköltözött réteg a tarkósokat is magához vonzotta, mivel ők szolgáltatták az építkezéseikhez szükséges épületfa anyagot.

 

A kereskedő és földművelő görögök Pannon lovasaitól való félelmükben dél-felé vándoroltak, de a kőfaragók és ácsok maradtak, mivel a megtelepedő törzseknek szüksége volt kézművesekre.

A Káspiros térségéből ide lovagolt saka-szkítáknak – szépséges lovaik mellett – sok aranyuk, ezüstjük volt. Dúskáltak selymekben, ékszerekben. Legfőbb értékük dolgos két kezük volt, amellyel lakhelyeiket széppé varázsolták. Melléképületeikben szívesen alkalmaztak idegeneket (szerk.: más törzsbelieket) akiket családtagoknak tekintettek.

Mivel a Pécs-Tórem hívő saka-szkíták többségben voltak, az újabb településüket Kr.e. 799-ben Pécs-Tórem városának nevezték.

A település mesés gazdagsága, a termő gyümölcsösök vonzó hatást gyakoroltak az Isis-lakók híveire. 10 év alatt sokan elvándoroltak Pécs-Tórem városába, minden kincsükkel együtt. Felépítették 24 karéjos kegyhelyüket, amit Ata-Isis szenthelynek neveztek el. Aranylemezes volt a kupolája, amely egészen Szerémvárig csillogott.

 

Mecsek fia – Devecser ifjúsági vezér - fősámánsága alatt, itt tartották meg a pannonok Nagyszaláját, azaz Pannonföld törzseinek megbeszélését. Kérdés volt, hogyan kapcsolódjanak be a 24 Hun Törzsszövetség szellemi áramlatába. Ezért az ifjúság az összes törzsi hagyományokat összegyűjtötte. Az összegyűlt pannonföldieket a görög őslakók által épített színjátszó-helyeken szórakoztatta.

 

Az Isis-lakóknak a jómód megőrzése miatt csak kevés gyermekük volt, az avarok viszont igen szaporák voltak. Az egész hegyvidéket elárasztották 3 karéjos kegyhelyeikkel. Határozott véleményük volt, hogy az 5 évenként induló – a káspivári szkíták által vezetett – birodalmi sámánképzésre minden esetben ifjú-sámánokat kell küldeni. A legkiválóbbaknak pedig meg kell jelenni Ordoszban, a hun birodalmi beavatott-sámánképzésen is.

 

Pannon után legvitézebb fia, Csanak lett Pannonföld fejedelme. A fősámán Mecsek volt. A Pécsett Kr. e. 773-ban megtartott Nagyszalán Mecsek Eplény fiának adta át a fősámánságot.

Minden újabb ötéves sámánképzés után kisebb csoportok érkeztek Káspivárból, a tizedik évben pedig Ordoszból – a 24 Hun Törzsszövetség minden törzséből.

A kiképzett rimalányok a fejedelmi és fősámáni udvarokba mentek férjhez. Aranylemezes Arvisurában örökítették meg Pannonföld Ordoszhoz való szellemi kapcsolódását.

Csanak fejedelem Pannonhalmán székelt. Radóc és Vejke nevű öccsei a határőrizetben teljesítettek szolgálatot, mert a vándorló népek ifjai gyakran veszélyeztették nyugodt életüket, földjeik termését.

 

Csanak után Mecsek fia, Devecser lett Pannonföld fejedelme. A kettős fejedelmi házból négy ifjút vezényeltek Káspivár sámánképzésére és egyet az Isis-lakók (szerk.: Isis tisztelők) közül. Kr.e. 742-ben Csanak két fia, Horpács és Veszprém, Devecser két fia, Sarlód és Bogdása valamint Szerém fia, Ruma lovagolt be Kárpivárra. A sámánképzés 740-ben indult.

 

A sámánképzésen 48 ifjú közül Csanak fia, Veszprém lett a legelső. Jogot nyert arra, hogy a 24 fős ordoszi beavatott sámánképzésen Káspivár-Birodalmát képviselje, egy Türje nevű ogúz sámánifjúval együtt.

Sarlód nem bírta a sámánképzés viszontagságait, Kr. e. 736-ban Tenkesvárban meghalt.

A képzés után Horpács vette át Alsóőr, Bogdása Felsőőr, míg Ruma Szerémvár parancsnokságát.

Csanak fia, Pomógy Kr.e. 740-ben Fertő-mocsarainál hősi halált halt. Az idegen betolakodókat Palkonya és Halimba a nagy hegység aljáig üldözte és megölte.

 

Az ordoszi sámánképzésen Veszprém lett az első. Kaluga vepsze törzsbeli fősámán leányát, Pejt rimalányt vette feleségül. Kalugának csak egy leánya volt. Pejt mesés kincseivel és száz fős vepsze törzsbéli lovas kisérettel engedte el. Két évig jöttek Ordoszból. Amikor megérkeztek örömmel fogadták a fejedelmi házaspárt. Devecser fejedelem megbízta Veszprémet, szervezze meg Pannonföld biztonságát.

Veszprém Kr.e. 728-ban – a legbiztonságosabb helyen – Pannonföld közepe táján állította fel az új sámánközpontot. Az Ordosz birodalmi Veszprém városának mintájára építették fel – 100 vepsze harcos segítségével – az ifjú fősámán törzsének ácsaival Veszprém városát.

Aranyasszony ünnepére készült el a 24 karéjos fősámáni szentély, amelyben megtartották a második Pannonföldi Nagyszalát, Kr. e. 728. évben. Kiderült, hogy Pannonföldön a 24 Hun Törzsszövetség minden törzse képviselve volt.

A szentély legszebb helyén az ordoszi Aranyasszony tiszteletére állították fel a „Hösök Aranyoszlopát”. Minden Pannonföld védelmében hősi halált halt személy nevét ezen az oszlopon rovásban örökítették meg.

Így Horpács és felesége, Ankír, a török törzsbeli rimalány nevét, akik a Lajta őrségben egyszerre estek el, Kr. e. 730-ban. Két fiúk vette át szüleik harcosai felett a parancsnokságot.

 

Kanizsa vitéz – török törzsbeli vitézeivel – várost alapított Felső-Őrség központja közelében. Suprun pedig a Lajta-kapuban alapította meg – szkíta törzsbéli harcosaival - városát.

Veszprém sámánközpontjában 9 karéjos szkíta és 11 karéjos török kegyhelyet építettek. Így Kanizsa és Suprun hívei is képviselve voltak a sámánok városában.

 

Szerém fia, Ruma sámán engedélyt kapott, hogy Szerémőrség legszebb részén alapítsa meg az új sámánvárost, Ordosz mintájára, az ottani Ruma várhely hagyományai alapján. Öccsei, Nárom és Bihács vitézek még abban az évben kiépítették végvári őrségüket.

 

Pannon törzsei között az avarok voltak a legszaporábbak. Pécs-Tórem városában Mecsek fejedelemről elnevezett hegy környékén nagyon megsűrűsödtek 3 karéjos kegyhelyeik. Még Zengő sámán kegyhelyét is elfoglalták. Harcosaik száma 1 töményre (10 000 fő) emelkedett. A város alapításának emlékére mind az öt kegyhelyet fenntartották.

 

A gyér számú tarkós őslakó nem tanúsított ellenséges magatartást Pannonföld új telepeseivel szemben. Mind a nyugati, mind a déli betörések viszont gyakran előfordultak.

A vepsze törzs minden családi fészkében épült szitás fürdő. A nyári tisztálkodást – ruhaégetéssel egybekötve – a széki-hunok által elnevezett Bolhás-tó mellett végezték el vallási szertartás alatt.

A széki-hun halászok elnevezése nem tetszett nekik, ezért ordoszvidéki, vepszeföldi nevet adtak. A kellemes, meleg tavat Balatonnak hívták. Gyermekeiket is itt mártották meg Aranyasszony ünnepén. A névadási ünnepségeket Almágy rimalány végezte.

Legelőször Veszprém gyermekeit, Pétet, Lébényt, Bajánszernyét, Bucsut és Arácsot keresztelte meg, ataiszi névadás szerint.

 

Az Aranyasszony havában megtartott ünnepélyen mindig elregélték:

-          Hányszor került veszélybe, élet-halál küzdelembe a pannon ifjúság. A rokonlátogatók maradványait a tarkósokkal együtt uruki-hegygazdaságokba szervezték. Gyömöre rimalány - Pannon felesége - a 190. Arvisurában rótta le – Agaba-féle rovásokkal, 24 Isis-képjellel történetüket. Majd utána Pelsőc leánya, Ilu, az úzok aranyműves ezermestere, aki Pécs-Tórem városában megtartott rimalány képzésen végzett. Ő Kr.e. 780-746-ig rótta az Arvisurát.

 

Az aranyosszéki Vepszerémet fősámánná választották. Ilu leányát, Runyát vette feleségül, aki az úz aranyművesek között tanult. Az Isis képekkel diszített rovásokat mesebeli széppé tette. Vepszerém halála után felesége, Runya, Kr.e. 728-ban a Veszprémben megtartott Nagyszalán – mivel látása meggyengült – Veszprémnek adta át az Arvisura rovás jogát.

 

Amíg a vepsze törzsbéli ácsok és kőfaragók az új sámánvárost építették, Pejt aranyasszony az összes eddigi Pannonföldön készített rovásokat lemásolta. A Nagyszalában a fősámáni jelentéssel együtt felolvasták. Az Öregek Tanácsa „Veszprémi-Arvisura” címen Joli-Tórem szentélyében helyezte el, melyet Pejt asszony őrzött.

Ebben az Arvisurában - Agaba fősámán elvei alapján - megalkották Pannonföld törvényeit.  Elhatározták, hogy Ordosz parancsa szerint a kisebb kalandozásokat (szerk.: idegen betöréseket) visszaverik, de a nagy hódítók ellen mindig alkalmazzák az őslakók régi törvényeit, a meghódolást.

Kiépítik a 24 Hun törzsszervezetet – tizedekre lemenőleg. Soha nem hagyják el Pannonföldet, hogy Ordosz nagy törzseinek menedékhelyét kiépíthessék. Veszprém lesz az új Égi-Birodalom  fővárosa, mivel már Pécset is érték támadások. Az új központ helyzeténél fogva könnyebben védhető. Megkötötték a vérszerződést.

Veszprém, Bihács, Kanizsa, Ruma és Suprun engedte vérét Pejt aranyasszony díszes edényébe.

Eldöntötték, hogy két újabb határvédő őrséget alapítanak.

Újabb nagy-süán viadalon a Pozsony nembéli széki-hun Detrekő vitéz lett az első, a Rozsnyó nembéli marúz Ditró a második. 200-200 lovast kaptak, hogy még makkhullás előtt építsék fel Pozsony és Detrekő várakat északra, Rozsnyó és Ditró gerendavárakat Barcaság és Csíkszék határában, Kr. e. 728 év végéig.

 

Aranyasszony ünnepén megállapították, hogy a legszebb őrtornyot a supruni – kabar származású – végvári vitézek építették. Az erdős Sasvárban makkhullásig felépítették Detrekő tornyát. Pozsonyban a várból látható Dévény tornyát, utána Suprun tornyát majd dél felé vették útjukat.

A rázós úton baleset történt. Suprun harci szekerén elaludt. Egy szög kiesett a kocsi tengelyéből. Az egyik kabar harcos egy hegyes kővel pótolta, de az ujja megsérült, utolsó perce szétroncsolódott. Amikor Suprun felébredt, látva vitéze hűségét, aki jajszó nélkül tűrte a fájdalmat, első vitézzé ütötte fel. Kőszegi névvel legdélibb várának parancsnokává tette.

Még makkhullás előtt felépítették Kőszeg tornyát, ahonnan el lehetett látni a felsőőri első Hisba-toronyig, Kanizsa vezér első váráig.

 

Az Arvisura törvények így írták elő: „Végvári vitézek soha forralatlan vizet ne igyanak, hanem csak öthegyen szedett csipkebogyóteát, amely minden veszélytől megvédi a törzsszövetség harcosait”. Pejt aranyasszony, hogy az ősi törvényeket végrehajtsa, minden rimalány-képzős hajadonnal Veszprém öthegyén csipkebogyót szedett.

Suprun saját tarsolyát ajándékozta Kőszeg vitéznek, telistele Pejt aranyasszony csipkebogyóival.

Kőszeg tornyának környékén lakó őslakók – látva Suprun vitézeinek fényes fegyverzetét, tegezükben ékeskedő nyílvesszőiket - nem fogadták ellenségesen a végvári vitézeket, hanem apró jószágaikkal kedveskedtek nekik.

Kőszeg vitéz a legszebb tarkós leányt feleségül vette. Ezzel pecsételődött meg a pannon és a tarkós népek hegyvidéki barátsága.

Suprun Veszprém városába, majd Suprunba lovagolt, asszonyával, Ikvával. Suprun-tornyát kabar vitézei addigra már lakályossá tették.

 

Míg Pannon vezér töménye – Kr.e. 800-ban – főként parszi-szkítákból és avarokból állott, addig a 20 évenként megjelenő rokonlátogatók és a Kr. e. 728-ban visszatért Veszprém fősámán töményében a 24 Hun Törzsszövetség minden törzséből voltak.

 

Suprun egy kabar tizeddel, Encs vitéz őrségparancsnokkal napnyugat felé lovagolt. Egy árvizes folyónál a magaslati dombon őrtornyot építtetett, melyet elnevezett Encs-tornyának. Magát a folyót pedig Encs folyónak. Utána még 9 tized kabar őrséget vezényelt Encs vitéz parancsnoksága alá.

A kabar ácsokkal felépíttette Encs várát. Teljes ellátásukat megszervezte.

 

Veszprém fősámán felesége, Pejt aranyasszony vepsze származású volt. Legszebb rimalánya, Ikva, a pamír-szkíták bölcs fejedelmének volt első leánya. Esküvőjük Suprunnal tavasszal Veszprém-torony szentélyében zajlott le.

Ikva hozományából, Suprun tornyának szentélyében - annak legékesebb helyén - állították fel a „Hősök oszlopát”. Erre rótták fel hősi halottaik nevét.

Lajta Kr. e. 777-ben, Radóc Kr. e. 755-ben, Vejka Kr. e. 742-ben, Pomógy Kr. e. 740-ben, míg Suprun apja, Horpács az édesanyjával, Ankírral együtt Kr. e. 730-ban halt hősi halált a Lajta-kapuban. Ekkor vette át a 18 éves Suprun a Lajta-kapu őrzését, parszi-szkíta harcosaival, akik Anyahita ősanyának a szentélyében esküdtek fel, hogy életük árán is megvédik Pannonföld Égi-Birodalmának legfontosabb őrségét.

 

Pécs-Tórem városában az avar és kabar harcosok vallási kérdések miatt összeverekedtek. Ezért Devecser fejedelem a kabarokat a Lajta-őrségbe vezényelte. Kr. e. 730 aranyasszony ünnepén 124 pelyhes állú, nőtlen kabar harcos állított be a Lajta-kapuba. Suprun örömmel fogadta a harcosokat, akik javarészt kőfaragók és ácsok voltak, emellett kiváló lovasok.

Devecser fiának, Halimbának a veje - Farkasd rajcsúr-parancsnok - vezette be Suprun táborába a kabar tizedeseket, akik szokás szerint a hősi halált halt vitézek özvegyeit vették feleségül. A fiatal özvegyeknek módjukban volt kiválasztani a bűnösök közül a legmegfelelőbb férjnek valót.  Szálláshelyről az özvegyeknek kellett gondoskodni.

Mire elkészült Ruda-Tórem kegyhelye, Bögölyös, Cenkes, Ágas, Hepés, Hupás, Ilmic, Kopjás, Rákos, Rámelő, Szutor, Somos és Taca vitézek béklyóiktól szabadulva házasságot kötöttek. Először Anyahita aranyasszony, majd Ruda-Tórem kegyhelyén. Életük végéig a Lajta-őrség külső tornyai között védték Pannonföld nyugalmát. Innen pótolták később az Encs-vonalának tizedeseit.

 

Amikor Kr. e. 728-ban Suprun kabar település központjában – az Ata-Isis sokszögeit jelképező építési mintára – felépítették az új kegyhelyet, Suprun-tornyát, az ifjú pár védve volt minden támadás ellen, mivel a díszes, tornyos építmény kabar szállásokkal volt körülvéve.

Az Anyahita hívő parszi-szkíták, majd az Ikva aranyasszonnyal jött pamír-szkíták a Lajta őrség parancsnokát Suprunnak, míg a kabarok Sopron vezérnek hívták.

A kabarok mivel többen voltak, azt hangoztatták, a szópárbajban csakis ők lehetnek a győztesek. A legverekedősebb úz nyílhegy kovácsokat és kabar aranyműveseket, vasforralókat Suprun útbaigazította Kőszeg tornyához, hogy inkább a tarkósok rézformáló készítményeit gyarapítsák. A sarlók és apróbb fegyverek készítésénél a legnagyobb egyetértés uralkodott az egyforma foglalkozású, de idegen ajkú emberek között.

 

A kabarok kóborlásaik során a nagy hegyek között ércet találtak. Arnó feljegyzései szerinti eljárással vasat lehetett készíteni belőle. Bőrtömlőket készítettek fújtatóknak, majd kabarföldi mintára pesteket és hordozható koholókat építettek. Mire elegendő faszenet égettek, elkészültek az első kabar pestek is. Bölénytor havában Kőszeg jelentette Suprunnak, hogy a Veszprémmel jött kabarok - éjjel-nappali fújtatással, tömény faszén használatával, ordoszi mintára - elkészítették a kovácsolható kabar vasat, melyből mintát is küldött, hogy az Öregek-Tanácsa döntse el, folytassák-e a kabar vasak készítését.

Suprun még almavirágzás előtt átlovagolt Kőszegre és elrendelte az úz csákányok és kabar buzogányok készítését. A réz szerszámok készítését is szorgalmazta, hogy fellendítse töményének gazdaságait, ütőképessé tegye harcosait.

 

Medvetor havában megszületett Suprun első fia, akit az Anyahita hívő szkíták az Ördögűző nap emlékére Esztyerhásnak neveztek. Ruda-Tórem híveinél ez Esztorás napjának felelt meg.

A kabarok erős ostorpattogtatással végezték az ördögűzést, amit a szkíták ellenséges cselekedetnek minősítettek. Ők Ata-Isis sokszögletű szentélyében csendes elmélyülésnek adóztak Anyahita Istenasszonyuknak. Kérték szabadítsa meg őket az Ördögfejedelem hatalmától.

A kabarok szentélyükből kijőve ördögűző székeiket tűzre vetették, ami miatt reggelig tartó öldöklés következett.

Suprun a bűnösöket pellengérre állíttatta. A fő verekedőket börtönbe vettette. Az Anyahita hívőket – családjukkal együtt – a széki-hunok Sas-várába vezette. A kabar és úz kézműveseket Kőszegre kísérte, hogy az ifjúság töményével jött kézműveseket saját szakmájukban foglalkoztassa.

A délről jött hikszosz lovasok is bűnösöknek minősültek, ezért őket Ibos vezetésével az Encs folyó előtti nagyobb folyóhoz vezényelte, második vonalbeli őrségbe. Az őrséget a folyóval együtt vezérükről Ibosnak (Ibbs) nevezték, ahogy a régi hikszosz földön az áradás napját hívták.

 

Suprun elrendelte a töményeihez tartozó őrtornyokban a pergős figyelők felállítását. Ezt a sámánok végezték el, akik minden hetedik napon rovással jelentették a rendkívüli eseményeket.

Az őrtornyok alatt kegyhelygazdaságok működtek, így minden őrség az élelmezésében önellátó volt.

A sámánjelentéseket Ilmic és Rámold sámánok rótták kabar nyelven a „Soproni Arvisuráknak” nevezett aranylemezekre, melyeket Ikva aranyasszony kezdett el róni.

 

Tíz év múlva Kőszeg tornyánál megjelentek a káldorok, akik fogságba esve megtanították nyelvükre a kis Esztorást, aki a tarkósok beszédét is elsajátította, mivel a tarkós kőfejtők igen kedves fiúcskának tartották őt.

Suprun parancsára már 12 éves korától kabar, úz, és két szkíta-saka csoport végvári vitézei közé osztották be. Erős bajvívó vitézzé nevelkedett, de a telet mindig Suprun tornyánál töltötte.

 

3328. Medvetoros év tavaszán menekülők érkeztek Detrekő vezér Sasvárába, akiket a szikul vitézek tótoknak neveztek. Kalandozásaik során már találkoztak ezzel a néppel, de csak ellovagoltak mezei munkásaik mellett, mivel a marótok cselédségéhez tartoztak és soha nem támadták meg őket.

Suprun a hetedik pergős jelentés alkalmával Ilmic fősámánt küldte Sasvárba, mert féltette Esztorást. Elrendelte, hogy Esztorás a folyók őrzése közben tanuljon meg a nyelvükön beszélni.

Aki a tavaszi árvíz megszűnése – két holdevés, azaz 56 pergős nap után – a nyolcadik vasárnap már kezdte érteni a tótok beszédét. A 9. vasárnapi jelentésben rovásokban közölte apjával, hogy a tótok a káldorok félelmetes megjelenése miatt menekültek a marótok gazdaságaiból, alig ötnapi járóföldről.

Szomszédaik között kétféle nép van, csehek és marótok, akik mezei cselédeiket tótoknak hívják, míg egyes asszonyok a gyermekeikkel együtt szlovákoknak csúfolják őket. A tótok ezért igen haragudtak a többiekre.

A kabarok, a széki-hunok nyelvük szerint szintén tótoknak nevezték a menekülőket, míg a Ditróból jött szikul vitézek csupán szőröknek, mert sokkal szőrösebbek voltak, mint a 24 Hun Törzsszövetség népei.

A Pannonföldi Öregek Tanácsa igen komolyan vette Suprun jelentését és az almavirágzási ünnepen (Kr. e. 712-ben) történt döntés alapján elrendelték, hogy a menekülőket Sasvártól északra telepítsék le, egy évi béklyós, várkörüli munkára.

Suprun jelentése alapján Veszprém, Káspivár és Ordosz sámánközpont is rovásokban fektette le az új nép érkezését.

 

Mire eljött a gázlós úsztatás ideje, Esztorást édesapja kabar vitézei élén Soprontornyába vezényelte, mivel az újabb menekülő szluvák-tótok igen érdekes híreket hoztak a káldorok hadmozdulatairól.

Egy betegnek látszó káldor is volt a menekülők között, aki elárulta Esztorásnak, hogy a termés betakarítása után a káldor vitézek megindulnak az úzok Joli-Tórem Aranyasszonyának folyója, a Dunna mindkét oldalán, mert úgy hallották, hogy ott bőven termő síkságok vannak. Ekkor az úzok áldozatot mutattak be Joli-Tórem kegyhelyén, ahol az Égi Dunna asszony tudomásukra hozta: „Keressétek a békét a káldorokkal!”

 

Kőszeg tornyánál felszabadították rabságukból a vasművelő káldorokat. Suprun vezér Esztorás ifjúsági töményébe osztotta be a káldor ifjakat, akik révén szövetségre léptek a káldorokkal, viszont minden aranytárgyukat Veszprém fősámáni várába szállították.

Esztorás töményéből pedig Encs és Ibos vonalára káldorokat vezényeltek, akik megteremtették az összeköttetést a káldor sereggel.

 

Egy holdtölte után Suprun tömény vezér és Bándor káldor vezér szerződést kötöttek, mely szerint Dunna Istenasszony folyója mindkét oldalának termékeny partját birtokba veszik és minden vitás kérdést vérontás nélkül tárgyalnak meg. A fegyvereket közösen készítik a káldor-pannon szövetséges törzseknek.

Ekkor a vasgyártó kabar koholókat és pesteket káldor kézműves szokás szerint újjáépítették. Továbbá újabb érclelő helyeket kerestek és fellendítették a vaskészítést.

 

Sok helyen történt hiba. A Lajta-kapuban a kőkasokba telepített méhest a káldorok összetörték, mert az egyik Ordoszból hozott méhcsalád egy vezért halálra mart. Ezt ők ellenséges cselekedetnek minősítették, míg Esztorás el nem magyarázta, hogy a legvadabb méheket azért teszik nádkasok helyett kőkasokba, mert azokat sok esetben füstöléssel elpusztítják. A szelídebb méhrajokat télen gyékénykasokba teszik, nádsátorral takargatják egészen tavaszig, hogy szelíd méheseik megmaradjanak.

 

Amíg a káldorok mézes sör mellett mulatoztak, addig Esztorás ifjú töménye Veszprémbe lovagolt minden kincsükkel és az elesett hősök aranyoszlopával együtt, amit Anyahita kegyhelyen helyeztek biztonságba.

 

Suprun kabar vasgyártói nagyon összebarátkoztak a káldorokkal és a szaka-szkítáktól átvették Suprun tornyának őrzését.

Esztorás eljegyezte Bándor legkisebb lányát, de fiatal korára való tekintettel – a megkötött egyezmény szerint – az Öregek Tanácsa az ifjú Esztorás vitézt – tíz társával együtt – sámánképzésre küldte.

Közben folytatódott a káldorok folyamatos bevándorlása és benépesítették a ritkán lakott termőföldeket.

 

Káspiváron kiváló nyelvtudása és a Nagy-Sűánon való gyözelme miatt Esztorás rangelsőként végzett. Ezért beavatott képzésre újabb 5 évre Ordoszba vezényelték. Zenei képzettsége miatt annyira megnyerte Bándor káldor vezér lányának tetszését, hogy Bángorka nagylányként örömmel ment feleségül a daliás töményvezérhez.

 

Az új káldor-pannon örök szövetségnek Esztorás Ordoszból való hazajövetele után – Kr. e. 703-ban – lett a fejedelme. Kr. e. 700-ban Dunna-asszony folyója melletti Káldor fővezérséget is átvette.

 

A kabarok igen elszaporodtak Sopronban. Vasművelésük miatt a káldor kereskedők kimmereknek nevezték őket.

Sopron vezérüket a kabarok Soprontornyánál temették el. Sok esetben összeházasodtak a káldorokkal. A parszi- és pamír szkíták azonban elhagyták Sopront és a Mátra hegység környékén telepedtek le. Kiváló, minden célnak megfelelő szekereket készítettek, melyeket a káldorok is átvettek.

A 24 Hun Törzsszövetség urna temetkezései mellett elkezdődtek a harci szekeres temetkezések. Fellendült a lándzsa és kardkészítés. Az uralkodók mindig a pannon-kelta vezetőrétegből kerültek ki.

Esztorás sokáig uralkodott. Sopron híressé vált a visszaszivárgott kabarok harci játékairól. Példamutatásával fellendítette a pannon regősök és igricek zenei életét is.

 

Amikor Esztorás átvette a káldor-pannon fővezérséget, a parszi-szkíta Putnok, majd a kabar Bános, az úz Szeletán, az avar Pellér, a vepsze Ségol, a hikszosz Samal, a kazahun Bihal, az úz Kerepec, a pamír-szkíta Kasal, a kabar Tárkonyos, a jász Abod, a széki-hun Csanád, a szarmata Budli, a manysi Szalaváré, utánuk a szkíta-saka Zajon, Kövi, Landa, Képa, Tarzon, Zsula, Bodon, Bölön, Zsór, a széki-hun Zekul, Médi, a török Kadisa, Sikáldia, a pannon Kerát, Kámen, Győző, Benda, Orod, Bucsi, Kuji, a szkíta Szeka, az illír Boszkán, a széki-hun Csoma, a pannon Villő, Vára, Kocs, Saka, Merere, aki az Egervári Nagyszalát megszervezte, Partikány, Izsboldó, Szaba, Vavat, a vepsze Séd, a szkíta Csenge, Bátor, Pannon, Tirák, a szkíta Hangárdi, Csitári, Berény csatlakoztak.

 

Később Kr. u. 185-ben, amikor a római Pannónia megerősödött, az ide-oda vándorló pannon fősámánság a Mátra vidékére költözött.

Fényes fegyverzetükkel megjelentek Vadna kabar sámán kalandozói és gazdagságukkal ámulatba ejtették Sopron kézműves kabarjait.

Legelőször a kőfaragó kabarokkal találkoztak, akik megértették kissé eltérő beszédjüket. Elmondták, hogy van egy Kimmer nevű volgai hajós a csapatával, akiket az Etil alsó folyásánál a német-gót közösség halálra ítélt és azért menekülnek, mert félnek azok bosszújától. Kimmert csapatával együtt Kőszegre kísérték, ahol négy évig húzták meg magukat.

Mivel a gótok állandóan kalandoztak, a vasgyártással foglalkozó Kimmert Kőszegen felfedezték. Ezért egy-két család kivételével Sóvárra menekültek. Ezek a Kimmer leszármazottak a hegyek felé telepedtek meg. Később visszakövetelték a kabaroktól a háromnapi járásra fekvő ércfejtőket, mondván, ezek a magashelyi érclelőhelyek mindig Kimmer területek voltak.

 

 

Mivel a Kövesd és Augusztus római császár között kötött szerződést a rómaiak nem sokáig tartották be, a Duna vonalán egy percig sem volt békeszerződés szerinti állapot.

Amikor a kinajok által megbontott és kiűzött 24 Hun Törzsszövetség hatalma újra megerősödött, 395-ben Udin hun vezér megjelent Aranyosszék városában, ahol római vezetéssel eskló, gyepidák, és széki-hun aranyművelőkkel fejlett kiaknázás folyt.

Tudomására jutott, hogy a pannonok nyelve még érthető és a római légiókban sok pannon katonáskodik.

Panaszt tettek amiatt, hogy miért viszik őket Galliába harcolni. Sokan szöktek át a hunokhoz, ahol Udin örömmel fogadta őket.

Ordoszból - a megtört beavatott központtól - azt a parancsot kapták, hogy az esklók birodalmának visszahódítása után, a római szövetség kapcsán, hódítsák vissza Pannonföldet.

Udin fiaival, Uptorral és Rugával a pannon és kabar csatlakozókból 3 töményt alakított és szövetséget kötött Rómával. Ezért engedélyt kaptak a Pécs és Kanizsa térségében történő letelepedéshez.

Ekkor tudták meg a rejtegetett veszprémi Arvisurákból, hogy Kr. e. 35-től kezdve Octavianus kiüldözte a káldorokat, a kabarokat és az úz felkelőket, de a pannonokkal tartós szövetséget kötött.

Tiberius császár már pannon ifjakat vett fel a Légióba, akik Galliából, Ibériából, de még a Kasszu birodalomból is hoztak hírt a 24 Hun Törzsszövetségről. Ezek az ifjak 25 év szolgálat után mindig Pannóniában kérték a letelepedésüket.

Ezek örömmel fogadták Uptor és Ruga lovasait. Helyet biztosítottak a Kr. u. 433-ban érkező hun seregeknek. A római légiók Attila seregeinek nyomására vér nélkül vonultak ki Pannóniából.

Buda fősámán megérkezése után 72 törzsszövetségi szállásra és 2 fővezéri-fősámáni székhelyre, azaz 74 tömény szállásra osztotta fel a hun törzsek legújabb Égi-Birodalmát.

A széki-hunok szállásai Pozsonyban, Pusztaszeren és Parajdon voltak. A kaza-hunok szállásai pedig Pécs, Győr, és Décs gyűrűben.

A nagy csata és a római hadjárat befejezésekor, Attila halála után az utódlás miatt véres összecsapás keletkezett. Attilát követően Buda fiát, Aladárt jelölték a fővezéri tisztségre. A széki-hunok viszont Attila fiait akarták.

Összecsapásuk során a széki-hunok csaknem mind elpusztultak. Végül abban egyeztek meg, hogy Aladár lesz a birodalmuk fővezére, de az Etil mellé kell áttennie a székhelyét.

 

A Kárpátok övezte Jász-síkságon Csaba vette át a hatalmat, a székelyek, kabarok, úzok, jászok és pannon-avar-kazahun töredékek fölött. Később a kazár-türk ellenségeskedések elől az avarok vezette 9 törzs szövetsége 568-ban Baján vezetésével visszatért és az itt maradt törzsekkel megalapították az új Égi-Birodalmat.

A 190., azaz Pannon Arvisurát palóc-Vasvárról és Veszprémből az Avarbástya alagút rendszerébe szállították, majd kiépítették az Avarbástya középső és felső világát.

Utána megjelentek az újgúrok és ogúzok töményei és végül a hun birodalmi nagy vetélkedőn - 575-ben -, az Alpár vezette magyari tömény.

A pusztaszeri viaskodáson Alpár győzött és elnyerte az új aranyasszonyuknak, Telenának a kezét.

Baján halála után a fejedelmi széket Győrben, az Égi-Birodalom fővárosában építette ki. Az első avar tömény székhelyévé felépítették a Baján második fiáról elnevezett Bécs városát.

 

(Szerk. megj.: A csodálatos 190. Arvisura nem csak azért értékes számunkra, mert a Kárpát-medencéről mond el számos nem ismert, értékes információt, hanem azért is, mert ez a határvonala az általunk már ismert vagy jól ismert történelmi eseményeknek. Néven nevezi a szomszédos cseheket, tótokat – szlovákokat – és elvezet bennünket egészen a káldorok (kelták) megjelenéséig, akiket a régészet Hallstatt kultúra néven vezet be a köztudatba. (Ne feledjük el, hogy a régészek az anyagi jelenségeket, maradványokat kutathatják csak akkor, ha nincsenek írott források. A hivatalos történetírás pedig nem fogadja el hitelesnek pl. a Szellemi Síkokról érkezett médiumi közléseket. Részben ideológiai okok miatt, másrészt, mivel nincs birtokában a belső érzékelésnek, nem érti, hogyan lehet  más rezgésszintekről, más dimenziókról tudni, vagy információkat lehozni. Majd ha minden ember tobozmirigye működőképes lesz és nem lesz tönkre téve, elmeszesítve mesterségesen és tudatosan, ez a probléma megoldódik.

Feltételezhető, hogy Paál Zoltán egészíthette ki a jövőbeli eseményeket röviden megemlítő, korábbi időszakot bemutató írott forrást.)

 

Kezdetben nem nevezi néven a be-be törő idegen népcsoport egyedeit, akiket idegen betolakodóknak nevez, akik fogságba ejtve „béklyós” rabságban dolgoztat azért, hogy megtermeljék az eltartásuk feltételeit is. Amikor pedig megjelenik az igen népes hódító törzs,  Égi Dunna asszony - Istenasszony - tanácsára szövetségre lépnek velük.

 

Ez a rovás konkrétan megemlíti mindazokat a törzseket, amelyekből személyek érkeznek a kalandozókkal. Ezeknek a kalandozóknak – végzett sámánoknak és kíséretüknek – az a célja és feladata, hogy a korábban bevándorolt népességet erősítse, tudással, katonai védelmi erőkkel. Így nem csak az általunk már ismert népnevekkel találkozhatunk, hanem a sakák – szkíták – többféle törzsével, vagy a már itt jelenlévő görögökkel is, akik ennek hatására részben délebbre vonulnak, vagy közéjük beházasodva maradnak a Kárpát-medencében.

Említést tesz törökökről, akik a türkök és nem azonosak a későbbi oszmán törökökkel.

 

Névadásukban a települések Istenek, fejedelmek, fősámánok, sámánok, vitézek nevét kapják, amelyek a mai napig fennmaradtak. (Közismert, hogy amerre elődeink jártak, otthagyták földrajzi neveiket a tájon. Az Arvisura – vagyis a rovósámánok történelmi feljegyzéseinek az - ismerete azért is fontos, mert ezek az „érthetetlen” jelenséget végre értelmet kapnak.)

 

Információt kaphatunk arról is, hogy az „egyisten hívő” beavatott vezető réteg, már alkalmazta a vízbe merítéses névadást, amely a keresztények keresztelőjével fontos, meghatározó vallási szokássá válik.

 

A pannon népnév valójában az itt letelepedett és összekeveredett, összeházasodott népesség elnevezése volt. (A római történetírás megemlíti, hogy a hódító rómaiak kelta eredetű eraviszkuszokat és pannonokat találtak itt. Az eraviszkuszokról a későbbi Arvisurák is tudósítanak.)

 

Fontos értéke az Arvirurának, hogy megemlít két korábbi érkező – kalandozó – csoportot: Kr. e. 2810-ben Bihar ifjúsági fejedelem csoportját, valamint K. e. 1610-ben Aranyosszékre érkezett parszi-szkítákat és széki-hunokat, de nem tesz említést az első kalandozókról: Kerka ifjúsági fősámán csoportjáról (4020-4002-ben).

(Viszont a 225. Arvisura (lásd: Vörösszemöldökű) – Kövezsd rovása - ismét visszatér a Kárpát-medence meglátogatásának eseményeihez és részletesebb, újabb információkat tartalmaz, mint a 199. Arvisura).

 

Amíg az első idők – eseményeit, életmódját - részletesen leírja, a jövő időről röviden beszél. A későbbi történéseket - a maguk idejében - részletesen ismerteti a többi Arvirura.

Árulkodó, hogy Paál Zoltán nem csak Arvisurákat ismert, hanem a Szellemi Síkokról is kapott információkat. Erre vall az ő beavatásának története is.)

 

Forrás:

 

-          Paál Zoltán – Arvisura (Igazszólás) Budapest, Püski 2003.

190. Arvisura - Pannon (Veszprémi) Arvisura

Pejt aranyasszony, Gyömöre, Indija és IIu rovása

Kr. e. 2810-Kr. u. 568 (1230-4608. m.t.é.)

 

Arvisura – 34. rész

A selyemút

A 3544. Medvetoros évben a 24 sámánifjú vetélkedésén Kuzum lett az első. A sámánbetegséget nem heverte ki, hanem mind két lábára megbénult. Az ügyességi vetélkedőn a széki-hun Maros diadalmaskodott. Maros nagyon fiatal, szép külsejű legény hírében állott.

Ilmen az elaggott fősámán Kuzumot palotájába fogadta. Öregedő lányát, Kollárt feleségül adta hozzá, hogy a gyógyításban híres rimalánya Kuzum gondozója legyen.

Kuzum és Kollár az Arvisura rovást magas fokra emelte.

 

Maros sámán, a lovasberényi előzködésen győztes ifjúsággal napnyugat felé indult. Egy borús hajnalon az alán települések alján érték el a napnyugati Nagyvizet. Hatalmas vihar tombolt. Tajtékzott a borulás miatt a sötét fekete tenger.

Egy védett barlangban raktak tüzet. Szárított húsféle ételekből ebédet készítettek, majd a nagy fáradtság miatt elaludtak. Már alkonyodott, amikor felébredtek. A borús felhők között bujkált a Napasszony és ők az alattuk elterülő Nagyvizet figyelték. Elnevezték Fekete-víznek.

 

Másnapra kiderült. Lemerészkedtek a vízhez, amely sósnak bizonyult. Egy folyócska torkolatában kőből épült tábort találtak. Az erdőből figyelték, hogy tevéken árukat hoztak a magas kőépületbe, majd egy hajóra kezdték hordani. Amikor elkészültek a hajó útnak indult. Nemsokára kisebb bárka érkezett, amelyből fegyvereket, pajzsokat, ládákat cipeltek ki. A ládákat teve-csorda hátára rakták, aztán egy-két fegyveres őr kíséretével elindították.

 

A karaván feléjük tarott az erdei úton.  Újból esni kezdett az eső, a Nagyvíz tajtékzott és besötétedett.

A karaván nem messze tőlük táborozott le egy szomszédos barlang lóállásában. Azt is megfigyelhették, hogy a kőépületbe igen jómódúnak látszó kereskedőt és leányát szállásolták be. Később újabb lovasokból álló karaván érkezett a védett szállásra. Őrséget hagyva az őrtoronyban elaludtak.

 

Az őrségváltáskor érthető beszédet hallottak. Amikor az őrlegénység hozzájuk ért, elfogták őket. Bihar kalandozásából visszamaradt parszi-szkíták voltak, akik elmondták, hogy görög kereskedők szolgálatában állnak és a kinajokkal kereskednek.

Az esőzések miatt két nap alatt nagyon kipihenték magukat. Maros vitézei nem tudtak aludni és a parszi-szkítákkal tanácskozni kezdtek.

Úgy döntöttek, a fáradt kereskedők karavánját foglyul ejtik és az egész csoportot Ordoszba, a fősámánok városába viszik.

 

A parszi rokonok éjfélkor kerültek újból őrségbe. Megbeszélték Marosékkal, hogy mielőtt Napasszonyuk felkel, az egész tábort elfoglalják. A parszik jelezték a legalkalmasabb pillanatot, ők pedig hason kúszva az alvó őrséget lefegyverezték. Mire felvirradt az egész tábor férfinépét megbéklyózták.

 

Hatalmas zsákmányra tettek szert: 120 ló, 40 teve - jól megrakodva különböző árukkal. 5 kereskedő, 10 asszonynép, 25 fegyveres őr - legújabb görög fegyverekkel felszerelve - lett a foglyuk, míg ők - a kalandozó harcosok - 5 tized harci rajból, 3 sámánból és 2 ifjú vezérből állottak. A csoportjuk 105 fegyveres harcost ejtett foglyul és 40 főnyi kalmár népséget.

Biztosított menetben elindultak Ordosz - a 24 Hun Törzsszövetség kereskedő vásárhelye felé.

 

Nagy gonddal kikerülték a városokat, nehogy zsákmányuk veszélyeztetve legyen. Felváltva 5 tized az egyik vezérrel adta az őrséget, a másik 5 tized az alvezérrel élelmet vadászott. Az egyik sámán mindig a vadászokkal volt, vigyázott az egészségükre. A másik a foglyokkal, harcos kísérő kalandozókkal törődött.

Maros, a két ifjú vezér, a két sámán gondoskodott arról, hogy a nyugati kereskedők gazdag csoportját a legjobb egészségben szállítsa Ordoszba. Elképzelésük szerint csak így tudnak bekapcsolódni az idegen népek kereskedelmébe.  

 

Eleinte kézzel-lábbal tiltakoztak a fogság ellen, de a lakott területeket elkerülve nem tudtak érintkezésbe lépni kereskedőik csoportjaival, így lassan belenyugodtak sorsukba.

Maros megpróbált beszélni velük, de még a parszi-szkíták nyelvjárásával is nehezen értették meg egymást. Végül az egyik kereskedő kinajul szólalt meg.

Maros tudomására adta, nem kell aggódniuk, mert ők a kinajok tartományai felett élnek és a kalandozásuk célja, hogy a nyugati kereskedőkkel felvegyék a kapcsolatot.

 

A Hangun felső folyásánál erős hóviharba kerültek, de aztán újra kiderült az ég és még tél előtt bevonultak Ordoszba.

A jelentő-futók már előre jelezték a különös zsákmánnyal érkező kalandozókat. Mire Ordoszba értek, a három parszi-szkíta harcos teljesen megértette beszédjüket.

 

Ilmen fősámán az ordoszi vár előtt várta legkedvesebb tanítványát, a délceg Marost, aki jelentette, végrehajtotta az Öregek Tanácsának parancsát és a nyugati kereskedők karavánjával megérkezett.

Ugyanakkor a kinajok földjéről megérkezett Kuzum sámán irányítása mellett Varasd sámán csoportja, sok selyemmel, díszes égetett cserépedénnyel, hogy a kinajokkal való régi kereskedelmi kapcsolatokat felújítsák.

 

Amíg Maros és Varasd irányításával a kalandozók távol jártak, Ilmen sámán az Öregek tanácsával elfogadtatta, hogy az eddigi rablóhadjáratokat abbahagyják és inkább a kereskedelemre fordítsák minden erejüket, így prémjeik, vaskészítményeik nem mennek veszendőbe. Az ifjúság kalandozása után építsék ki minden néppel a békés kereskedelmet.

 

A foglyok Maros későbbi kereskedőtársai lettek. A hosszú tél alatt nyelvüket, szokásaikat tökéletesen elsajátította. Már gyermekkorában elsajátította a jürcsik és kinajok kétféle tájbeszédét, most pedig egy parszi-szkíta harcos segítségével tanult görögül. Hazafelé az úton a parszi-szkíták nyelvét teljesen, míg a görögöt részben megtanulta.

A két tengerparti városban élő kereskedő zárkózottabb volt, de a szkíta-földdel határos területen élő, szkíta-nyelvet beszélő régi-görög nagy barátsággal azon fáradozott leányaival együtt, hogy Maros megtanuljon görögül.

 

A 3545. Medvetoron összegyűlt Öregek Tanácsának Maros jelentette, hogy Aranyasszonyunk holdévének elején kalandozó csoportja elérte a napnyugati Nagyvizet, melyet Fekete-víznek neveztek el.

A parszi-szkíta rokonok szerint 5 görög kereskedő fegyveres kíséretükkel - értékes áruikkal - a marami-merija népekhez készült menni, hogy gazdag prém és aranyveretes áruikat szállítsák cserébe a régi és újabb görög tengerparti városokba.

Amikor Maros a Hangunföldi Biringváránál feloldotta a kereskedők béklyóit, figyelmeztette őket, ne kíséreljék meg a szökést, mert a jürcsik bandák könnyen lemészárolhatják őket. Ha engedelmeskednek, Ordoszban vendégség várja őket, hogy áruikkal megismerkedhessenek.

A rámenős kalandozókat pedig figyelmeztette a legnagyobb tiszteletadásra.

Vezérük Adonisz a megváltozott helyzetben megköszönte a szabadságukat és érdeklődve várták a fejleményeket.

 

Ordoszban az egész nyáron épített új szálláshelyekre költöztették őket. A 24 Hun Törzsszövetség egy új kereskedelmi központot épített, hogy mire a kinaj kereskedők és a nyugatról hozott ismeretlen nép kereskedői megérkeznek, védett helyen ismerhessék meg egymás áruit. (Az új kereskedelmi módot Kuzum elvének nevezték el. Kuzum elve még a görög birodalom városait is meghódította a „Selyem út” megszervezésével.)

 

Maros és két ifjú vezére házasságot kötött a kereskedők lányaival. Mivel Maros sámán apósa igen gazdag kereskedő volt, az egyik újjáépített kereskedő szállást az Öregek Tanácsa Marosnak adta nászajándékba, aki ifjú feleségét és gazdag szüleit saját házába vihette megérkezésük után.

 

Egész télen folytak a tárgyalások. Megjelölték azt az utat, amelyen Maros vitézei szállíthatják a kinajok selymét, díszes-edény-áruikat, a kabarok üst készítményeit, az úzok díszes fegyvereit és a 24 Hun Törzsszövetség igen gazdag prém vagyonát. Kuzum által kidolgozott kereskedelmi úton eljuttathatják a Fekete-víz környéki görög-szkíta kereskedelmi központokba.

 

Az Öregek Tanácsa jóváhagyta, hogy Ordosztól a Fekete-víz felé tervezett „Selyem-út” mellett egy új kereskedővárost építsenek, melyet a fősámánról Uzum-Abának neveznek el.

Elrendelték, hogy háromszoros sámánképzés induljon, melynek legfőbb célja új kereskedő ifjúságot képezni ki az Arvisura törvények alapján. Maros és apósa megjelölte az eddigi ismert összes kereskedelmi útvonalakat, melyen a hunok képzett kereskedői is szállíthatják áruikat.

 

3550-be Uzum-Aba kereskedelmi központ új szállása mellett tartották meg a medvetort. A fősámán nagyon megfázott és egy holdév múlva meghalt. Helyette Kuzumot választották fősámánná, aki felvette az Uzum nevet. Halála után őt az Aranyasszony kegyhelyén temették el. Ilmen hűséges suomáival az Északi-vizek mellé tette át öreg-fősámán székhelyét.

Kollár - a leánya - férje emlékeit őrizve az ogúzok új székhelyén Uzum-Abában maradt. Maros vette át Ordosz fősámáni székhelyen a 24 Hun Törzsszövetség irányítását.

 

Uzum csak öt évig volt fősámán, de még Ilmen fősámán vezetése alatt megalakította a Kuzum „Selyem-út” Arvisura törvényt és Uzum-elve (szerk.: = Kuzum-elve) alatt törvénybe iktatta a kereskedő-sámán képzést. Elrendelte, hogy a rovást nemcsak a sámánok, hanem a kereskedők is használhassák. Ezt csak Maros hajthatta végre, mert az Arvisurák szerint csak 30 évi Arvisura rovás után vált jogossá.

30 év múltán Maros jogot nyert arra, hogy a rovás ismeretét a kereskedők mellett a kőfaragókra és ácsokra is kiterjessze.

 

Kollár javasolta az Öregek Tanácsában, hogy – férje kívánságára és az úz nép megnyugtatására – hagyják el a főistenségek képjeleit, így a hun törzsek szövetségének rovásai érthetőbbek lesznek.

Kollár Ózdon – új rovás felirattal – az ifjúság részére egy fonóházat építtetett és azt férjének, Kuzumnak emlékére ajánlotta fel. Később ezt az ifjúsági-házat az Uzum-Abáti kereskedelmi központ jövedelméből kibővítette Kollár, s a rovásokat elsajátító úzok kultikus központjává tette.

 

(Szerk. megj.: A parszi-szkíták az indiai Bihar tartomány mellől vándoroltak a Fekete-tenger mellékére. Hozzájuk csatlakoztak még a Pamír hegység lejtőin élő régi szkíták is, akik szaporaságuk miatt új életlehetőségeket kerestek és a görögöket délre szorították – jegyzi meg Paál Zoltán.

 

Anna médium írásában: A Teremtő Istennő közlései 2. részében, Atlantisz pusztulása utáni időben a szkítákról és más népek betelepítéséről a következőket közli:

-          „Amikor lehoztam Atlantisz pusztulása után az első Fénylényekből álló csoportot, az nem más volt, mint a szkíta közösség. Ők a Szíriusz A 5-ik Bolygójáról jöttek űrhajókon, i. e. 10 500 után, nem sokkal Atlantisz pusztulását követően, amikor a természet már annyira regenerálódott, hogy ismét lehetett létezni Európa és a mai Közép-Ázsia térségeiben.

Ez a faj növényevő és gyümölcsevő volt eredetileg, de az akkori éghajlat kezdetben arra kényszerítette őket, hogy vadásszanak és az állatok húsát is megegyék, a földművelő, állattenyésztő életmód mellett.

Később - sok évezred alatt - ez a népesség annyira fejlődött spirituálisan, hogy ie. 3000-2000 között kilépett a földi szférákból, végleg elhagyta a Földet. Visszatért oda, ahonnan jött, a Szíriusz A 5-ik Bolygójára. Most is ott léteznek. A Galaktikus Föderáció sok tagja éppen belőlük szerveződött, mert jól ismerik a földi létezés feltételeit is. Amikor pedig ők elmentek, már sok olyan faj is létezett a Földön, akiket utánuk telepítettem le.

Ilyenek voltak azok a törzsek is, akiket az Arvisura már bennszülötteknek nevez és az ataiszi származású törzsek szövetségre léptek velük. Ide tartoznak a finnek – suomák -, a lettek, észtek, lívek, ajnók, a későbbi zsuánok – ők nem hunok voltak, hanem a mandzsuk elődei. A manzsuk pedig a hunokkal kevert zsuanok voltak. A merija, mordvin, mari, manysi, bolgár törzsek. Ők valamennyien olyan töredék népesség voltak, akik eredetileg nagy és népes Bolygóról származtak el, melyeket Sanat esztelenségében pusztított el. Ezek a töredékek aztán a hunok vezetésével újra fejlődni tudtak, míg Sanat közbe nem lépett mocskos patájával.

Ilyenek voltak az eredeti türkök is – nem az oszmán törökök.

Akiket viszont Sanat telepített le közéjük a Szíriusz B Bolygóiról, azok valamennyien harcias törzsek voltak, mint a mongolok, vótok, csuvasok, komik, kunok, baskírok, kabarok, örmények.

A jürcsik és vepsze olyan néptöredék volt, akik az atlantiszi pusztulást túlélve maradtak életben. Őket sok 10 000 évvel korábban még Sanat telepítette le, de akkor még Fénylények voltak. A Szíriusz B egyik bolygóján korcsosították le őket 2 DNS szálúra.

Láthatjátok, Sanat mindenkor harcias vagy Hüllő aggyal harciassá tett törzsekkel keverte össze a Fénylény eredetű szelídebb, toleránsabb, intelligensebb népeket, csoportokat, hogy azokat elszaporodásuk után hadviselésre késztesse, kényszerítse különböző eszközökkel. Vagy úgy, hogy közéjük inkarnálódott, mint Agaba, Bihar, Tola fősámánok – ahogyan az Arvisurából megismerhettétek –, vagy csak megszállta őket, ahogyan tette Gilgamessel, Nimróddal. Majd inkarnálta magát Babilonba Hamurabiként és más zsarnokként Kis-Ázsia egész történelmében.”

 

(Szerk: Kedves olvasók, éppen ez zajlik Nyugat-Európában. A németek összekeverése más nációkkal, mert elvesztették - Sanat - azaz Hitler számára a II. Világháborút. Ő nem felejt és ez az ő gazságos bosszúja egy értékes nép ellen.

 

Az Arvisura nem Napról, hanem Napasszonyról beszél. Ahogyan egy emberi testben – egyetlen életben – előfordulhat, hogy valamilyen ok miatt az eredeti tudat kilép, vagy kiléptetik, pl. megszállás esetén, úgy a csillagoknál is előfordulhat tudatváltás, ahogyan a mi Napunknál is megtörtént már többször. Vagyis nem feltétlenül tudatlanságból mondanak Napasszonyt a sámánok a történet leírásának kezdetén, hanem tudomásuk van arról, hogy az ő idejükben nőies Szellemiség a Csillagunk tudata.

 

Ma a „kinajok” - kínaiak - ismét „Selyem-utat” építenek. A békéhez nem az esztelen háborúk, hanem a népek békés egymás mellett élése vezet, amelyben a kereskedelem virágzik, és valamennyi nép hasznát szolgálja.

A hagyományos kínai gondolkodásmód sohasem hódító hadjáratokban gondolkodott, hanem békés építő munkában, amelyben a kereskedelemnek nagyon-nagyon fontos szerepe volt.

 

A hunok történelmében mindig akkor születtek nagyszerű dolgok, ha vezetőik nem háborús, rabló kalandozásra, hanem ismeretszerző, kapcsolatteremtő, kapcsolatfenntartó kalandozásra ösztönözték az ifjúságot. Ebben az Arvisurában ennek nagyszerű példáját láthatjuk, és elmeséli nekünk a „Selyem-út” létrehozásának történetét is.

Vezetőik nagyszerű döntést hoztak abban is, hogy az egyébként titkos rovásírást praktikus okok miatt – gyakorlati szükségből – kiterjesztették a kereskedő és kézműves rétegekre is.)

 

Források:

 

-          Paál Zoltán - Arvisura (Igazszólás) Budapest, Püski 2003.

214. Arvisura - A selyemút

Maros fősámán és Kuzum rovása

Kr. e. 496-490. (3544-3550. m.t.é.)

-          Anna médium lejegyzései – You Tube

A Teremtő Istennő közlése 2. rész. Felemelkedés – Atlantisz pusztulása utáni betelepítések

Arvisura 35. rész

Vörösszemöldökű

 

Pannon ifjúsági vezér Kr.e. 800-ban a Káspivári Szkíta birodalom küldetésében megjelent Esküllő vezér földjén, hogy a veszélyeztetett esklók kérésére megsegítse őket a görögök támadásaival szemben.

Az esklók egyistenhívő hun törzsszövetségi népek voltak. Kr. e. 2820-2810 között egy járványos megbetegedés elől menekültek el régi hazájukból és Erdélyben Aranyosszéken telepedtek le.

 

Az utána - Dernő fősámán által Kr. e. 2820-2810-ben – megtartott sámánképzésen Szuha-Balzsán lett az első. Kr. e. 2790-ben azt a parancsot kapta, látogassa meg Esküllő vezért.

Hat év alatt ért Ordoszból Aranyosszékre. Visszaértekor beszámolójában azt is hírül vitte, hogy Esküllő népe új hazájában színarannyal díszítette Isis-Tórem kegyhelyét.

 

Utána Kr.e. 1610-ben Barca széki-hun vezér látogatott el Eskló-földre. A Barcaságban (szerk.: a terület az ő nevét kapta) megszervezte a Barcza-őrséget, hogy védelmezze az ellenség gyakori betörésétől az aranyrögös hegyeket és az aranylemezekkel borított kegyhelyeket.

Az Öregek Tanácsa az esklók újabb kérésére végül úgy döntött, hogy Pannon parszi-szkíta ifjúsági vezér a hun törzsek több szálláshelyéről összeállított 1 tömény, vagyis 10 000 lovassal szervezze meg az Eskló-föld végleges, biztonságos védelmét.

 

Roppant vágta következett Ordosztól Káspiváron át Aranyosszékig. Itt Pannon vezér és öccse, Mecsek tárkány feleségül vette Esküllő eskló fejedelem két lányát. A kettős házasságkötés után aranylemezekre kezdték róni kalandozásuk eseményeit.

4000 aranykopjás vitéz elegendő volt ahhoz, hogy a hősködő, elhízott görögök elmeneküljenek az esklók nyugati határairól. Az Aranyosszéken maradt 6000 kalandozó összeházasodott az eskló leányokkal.

 

A téli fagy beálltával átlovagoltak a befagyott folyókon, majd Nyugat és Dél felől is megszervezték az Eskló-és Pannonföld védelmét.

 

Az ott lakó görögök zöme – a kézművesek kivételével – Dél felé vándorolt. Pannon birtokba vette a róla elnevezett Pannóniát. Azt minden támadással szemben megvédték, így Eskló-föld is biztonságba került.

 

A kelták vagy a pannonok nyelvén a káldorok megjelenése azonban újabb veszélyt jelentett. Ezek Kr. e. 703-ban támadásra készültek.

Pannonnal mind a 24 törzsből érkeztek lovasok, közöttük szkíták is. Pannonföld védelmében a kabarok és úzok Lóbércről (Leoben) a Fertő mocsaráig vívták harcaikat.

A több nyelvet beszélő Estorás (szerk.: A 33. Arvisurában Esztyerhás, Esztorás néven szerepel)) ifjú fejedelem káldor foglyoktól megtudta, hogy Bángor (szerk.: A 33. Arvisurában Bándor néven szerepel) káldor király hódításra készül. Veszprémbe lovagolt. Ott az Öregek Tanácsa így rendelkezett: „A káldorokkal keressétek a megegyezést”. Estorás egyezségre is jutott Bángorral - feleségül vette a lányát Bángorkát.

A kabar és úz határvédők egy csoportja nem jó szemmel nézte ezt, tiltakozásul átkelt Dunna-asszony szent folyóján és a parszi-szkíták földjén telepedtek le. Az úzok a Mátra, a kabarok a Bükk táján. Többségük továbbra is ott maradt Estorással és a káldorokkal együtt kiváló vaskészítményeket állítottak elő az új szövetség részére.

 

 

-

 

A 24 Hun Törzsszövetséget Kr. e. 50-ben – megalakításuk 3990. Medvetoros évében – nagy veszély fenyegette, A kínaiak (szerk.: a kinajok) fondorlatos politikájukkal kettészakították a törzsszövetséget. Ordoszban Hóhanza lett a fejedelem.

 

A káspivári Szkíta birodalomban ekkor Csécsi széki-hun vezér uralkodott. Birodalmát, melynek része volt a szkíta-jász síkság is, nem csak a kínaiak, hanem a római légiók is veszélyeztették. A rómaiak a káldor-pannon szövetség miatt Pannónia ellen – közvetve tehát az egész Szkíta birodalom ellen is - készülődtek. A pannonok Csécsihez fordultak segítségért. Csécsi kabar, úz és kimmer törzsekből álló segítséget küldött.

Ezek 40 évig, Kr.e. 34-Kr. u. 6-ig állták a harcot a római légiók ellen. Rómának végül sikerült áttörnie a déli pannon-gyűrűt. A Dara (Dráva) folyótól kezdve elözönlötte Pannóniát.

Csécsit kínai orgyilkosok ölték meg. Négy fia: Bakát, Eged, Koncsur és Kövesd az apjuk vérével vörösre festette a szemöldökét, úgy esküdött bosszút.

 

Kövezsd első lett mind a szkíta, mind az ordoszi sámánképzésen. Az elnyomott kínai és hun földművesek élére állott. Szemöldöküket azok is vörösre festették és elindították az elnyomottak forradalmát. Az áruló Hóhanza félelmében vízbe ölte magát. Kövezsd Kr. e. 25-ben meghódította Kínát.

 

Nyugaton az öldöklő lóbérci csatában a szkíták derekasan megállták a helyüket. A sebesült vagy 24 évet leszolgált harcosokat a hátországba küldték. Egy vezéri párviadalon a Rohonc őrség vezére - Gyöngyös – legyőzte ellenfelét. Amikor leesett a lóról, a római légiós levágta három ujját.

Felgyógyulása után - Kr. e. 27-ben - Koncsur fejedelem Mátra-hegyi medvetorán érkezett meg menyasszonyához, Solymoskához. Feleségül vette a fejdelem leányát.

 

Ordoszban a sámánképzés 5 esztendeig, a tárkányképzés 4 évig tartott. Így minden 20. évben egy időre esett az ifjúság előzködése. Ennek befejezése után indulhatott az ifjúság új kalandozásra. A vezetést mindig beavatott látóemberre (szerk.: belső látással, érzékeléssel bíró személyre) bízták. Ilyen volt Eskló, Pannon és Kövezsd is.

 

Az ordoszi sámánközpont Kr. e. 720-ban a Mátra nevű fősámánt azzal a céllal küldött a szkíta-jász síkságra, hogy ott nagyobb veszély esetén menedékhelyet készítsen elő.

Csécsi Kr. e. 40-ben szintén egy Mátra nevű fősámánt – bölénytor első napján (március 1.) született látó embert – küldött a Mátra hegységbe.

Gyöngyös vitézei, akik vezérüket a pannonföldi Kőszeg vidékének Gyöngyös patakjától a Mátráig követték, a menyegzőn úgy döntöttek, hogy a fejedelmi nász emlékére Gyöngyös vezérnek kegyhelyet építenek.

A lakodalom hajnalán elejtettek egy medvét. Mire az ötnapos medvetor lezajlott, készen állott Gyöngyös vezér gerendavára.

Felesküdtek, mire eljön az ötödik medvetor - szakítva a pamír-szkíták szokásával - lejönnek hegyi szállásaikról és parszi-szkíta szokás szerint a Mátra síkságon - Gyöngyös vezér kegyhelye mellett - építik fel szállásaikat.  

 

A közbeeső 10 évben medvetorig nem esett hó, csak szarvastor havában, de a gerendákat le tudták csúsztatni rajta. Az időjárásra való tekintettel a parszi sámán Abáról – a medvetor hava első napjának nevéről – Abasárnak nevezték el a medvetor-szertartás helyét. Az úzoknak sem volt ellene kifogása, hiszen a medvetor hava évről-évre csakugyan sárral kezdődött.

 

Kövesd a hun birodalmat újból egyesítette Ordosz székhellyel. Majd követeket küldött Rómába. Azok megegyeztek a császárral, hogy a káldorok (szerk.: a kelták) kiűzése után Pannonföld a Római Birodalomhoz fog tartozni, a parszi-szkíták földje pedig a nyugati Szkíta birodalomhoz. A két birodalom határa Dunna asszony folyója lett.

A szerződés szövegét Ordoszban az „Élet-kegyhelyén” Eged sámán örökítette meg.

Kövezsd – vörösszemöldökű császár – megbízásából Eged a Szkíta birodalom legnyugatibb részébe költözött, hogy a szerződés teljesítéséről évről-évre jelentést tegyen az Öregek Tanácsának.

 

Koncsur a keleti Szkíta birodalom fejedelme lett. Minden ingóságát Gyöngyös vezérre hagyta.

Eged jelentéséből kitűnik, Gyöngyös vezérnek 8 fia és 4 lánya született Solymoskától. Szól arról is, hogy a Pannonföldről elmenekült úzok szorgos munkájukkal folyton gazdagították Gyöngyös városát.

A Pannonföldről áttelepedett rokonok római telepítésű szőlőt is ültettek az abasári kegyhely dombjain. Az abasári medvetorokon azzal köszöntötték az évszámolást jelző medvetort.

 

Eged fejedelem vitézei 12 medvetoros év alatt - Kr. e. 8-tól Kr. u. 4-ig, az ordoszi számítás szerint Eger Évétől a másik Eger évéig -, mongol törzsbeli kőfaragókkal felépítették Eger városát. Innen vezényelték őket a nyugati Szkíta birodalom különféle építkezéseihez, de családjuk mindig Szuhán maradt.

 

Kr. e. 20-ban – a 4020. Medvetoros évben – Kövezsd megtartotta a 100 évenként esedékes Nagyszalát. A csillagok járása folytán minden 100 évben volt egy üres nap, ekkor tartották meg. Mind a 24 törzsnél az volt a szokás, hogy az a fiúgyermek, aki ezen a napon született, Szala lett. A lányok pedig a Szalajka nevet kapták. A kevert törzsek ettől eltérhettek.

Eged fejedelemnek ezen a napon ikerfiai születtek. A fekete hajú, fekete szemű fiának Árnyék-Szala, a szőke hajú, kék szemű fiának Verő-Szala nevet adta. A hosszú vándorlás után és a többféle éghajlat alatt szívós ifjakká serdültek.

20. Medvetoros évükben Gyöngyös várába mentek vendégségbe. Nagyon megtetszett nekik Gyöngyös vezér két leánya. Árnyék-Szalának a szőke Kökörcsin, Verő-Szalának a barna Árvácska lett a menyasszonya.

Díszesebb esküvőt még nem láttak Mátra alján. A sok násznép ajándékokkal halmozta el a fiatalokat.

Az agg Gyöngyös szőlőművesekkel ajándékozta meg Eged fejedelmet. A nyugati szkíták fejedelme viszont Szuha kőfaragóinak munkájával kedveskedett Gyöngyös vezérnek, hogy gyöngyösi gerendavárat kővárrá alakítsák át.

Ezt a gerendavárat az úz ácsok Kr. e. 27-ben még 5 medvetoros nap alatt építették fel. A 24 építményből álló kegyhelyet 1 medvetoros év alatt ácsolták össze. 240 léleknek biztosított szállást.

Az egyistenhívő parszi-szkíták gerendából, a pamír-szkíta kézművesek kőből építettek maguknak 3 év alatt szálláshelyet.

Mire elérkezett az úzok 10. abasári medvetora, már 566 lélek részére gyújtották meg az „Örök tűz ünnepén” az Égi lelkek „örök mécsesét”. Amikor pedig elérkezett Gyöngyös vezér leányainak fejedelmi násza, a 4040. Medvetoros évben, már 900 lélek gyönyörködött az „Élet kegyhelyén” megtartott menyegzőben.

Gyöngyös öt fia volt a vőfély, Bene sámán leányaival. Innen Eger városának felszentelésére lovagoltak. Itt a két ifjú párnak Isis-Tórem kegyhelyén is örök hűséget kellett esküdnie. Eged fejedelem ugyanis nem vallotta sem Anyahita, sem Anina egyistenhitét, sem a hun törzsszövetség sok Tóremjét, hanem Uruk város hunjainak Öreg Istenében, s a fényes tekintetű, meleget adó Isis-Tóremjében hitt.

 

A gyakori tűzesetek miatt Gyöngyös vezér elrendelte, hogy minden gerenda-építményt bontsanak le. Az új Gyöngyöst kőből kell felépíteni.

Ez a nagyméretű építkezés Kr. u. 8. évben kezdődött el. Ezen a kézműves-ünnepélyen Bene sámán rosszul lett. Hiába rakták rá a piócát Koncsur napján meghalt – Kr. u. 8. július 1-én.

Gyöngyös harcostársa volt, holtig tartó barátság fűzte őket össze. Amikor Gyöngyösnek levágták az ujjait, Bene vitéz nyílhegykovács üllőjén levágta saját ujjait.

Gyöngyös esküvőjén ismerte meg Mátra fősámán leányát, Hajnalkát és feleségül vette.

Gyöngyös, amikor látta vitéz testvére halálát, mély bánatában Benevárra sietett, átvette az őrbódés figyelő őrséget és a gerenda-figyelőt magára gyújtotta. De előbb hurkot kötött a lábára, hogy szándékát meg ne változtassa. Mire az őrség odaért, hamuvá égett.

Urnás temetkezéssel a gyöngyösi Élet kegyhelyén helyezték örök nyugalomra mindkettő hamvait.

Eged fejedelem nevüket a szkíta-harcosok „Barátság-oszlopára” rótta, hogy barátságuk örök dicsőségét hirdesse.

 

Két év múlva – Kr. u. 10-ben – futár érkezett, hogy Kövezsd, az ordoszi fővezér Gyöngyösre érkezik nagy kísérettel.

Kövezsd az Élet kegyhelyén tisztelettel adózott Bene és Gyöngyös urnája előtt.

 

A mátraaljai Öregek Tanácsát így tájékoztatta:

 -„ Augustus római császár megtartotta szerződéses ígéretét és csapatai nem lépték át Dunna asszony szent folyamát. Sasvár, Pozsony, Selye, Ordas és Zombor szkíta őrséget állított fel, Mátra-Bükk népének a nyugalma tehát biztosítva van. Legkisebb fiamat - a Kövezsd napján született vitézt - 24 vörösszemöldökű harcosával összekötőnek itt hagyom. Eged vezért pedig Nagypályi új fővárosába vezénylem.”

 

Benevárban megtartották a pamír-szkíták nyárközi hegyi ünnepét. Mire megszólalt a kakas, a kis fejdelem feleségül kérte Csobánkát, Gyöngyös vezér legkisebb leányát.

A fiatal Kövezsd a róla elnevezett sátortáborban telepedett le. Vörösszemöldökű vitézei uruk példáját követve valamennyien megnősültek.

 

Az idősebb Kövezsd – a vörösszemöldökűek császára – visszatért Ordoszba. Az Öregek Tanácsának azt javasolta, hogy Léh fejdelem utódainak 400 családjával lépjenek szövetségre, hogy uralkodóházak alapításával biztosítani lehessen a bazaltból épített peremestől, az „Élet templomától” várható áldást.

A peremes titkát a beavatottak a fáraók országából menekítették Ordoszba.

 

Az egyiptomi tébai (szerk.: thébai) sámánképzésen a látó papok azt javasolták az ottani Öregek Tanácsának, hogy a beavatottak őrizetében lévő Élet Templomát Uruk, Ninive és Théba után, át kellene helyezni egy olyan helyre, melyet nem veszélyeztetnek a pusztaságból városokba özönlő sáska-népek.

Paszametik fáraó a thébai Élet templomának kincseit és titkait átadta az ordoszi sámánközpontnak, ahol a mindenkori Öregek Tanácsát terhelte az a kötelesség, hogy megőrizzék az elsüllyedt földről való Ataiszi Titkok szent ládáját.

A szkíta hadseregnek sok csatában kellett magát Egyiptom határáig végig küzdenie, míg a thébai papoktól átvehették az Élet Templomának titkait.

 

A 100, illetve 400 családból álló kínai, illetve kitaj vezetőréteg biztosította a beavatottak szövetségét, hogy a központinak tekintett ordoszi térséget soha sem engedi veszélyeztetni.

A kitaj és kinaj vezető réteget pedig beavatottaival mindig képviselteti Ordosz Élet Templomában.

 

Kövezsd – visszatérése után - megbízta Koncsurt, hogy Ordosz érdekeit igyekezzen a szumér földről elszármazott, a kinaj és kitaj vezetőségbe beolvadt hun származású beavatottak körében képviselni. Koncsur javaslata alapján a 100, illetve 400 család fontosabb ügyeiben rendelkező Öregek Tanácsa hozzájárult, hogy Koncsur 3 fia a 100 család bármelyikébe benősülhessen. Honkon, Hanoj és Hujé így jutott császári házból való feleséghez.

A hatalmas kinaj hadsereggel eljutottak Nap-Tórem legdélibb tengeréig. Ott beavatottak irányítása alatt álló szálláshelyeket létesítettek.

 

Kövezsd gyermekei révén rokoni kapcsolatba került a 100 és 400 családból származó vezetőréteggel. Matyó korábbi elgondolása szerint uralkodó házakat alapított, hogy az ordoszi Öregek Tanácsa akaratát érvényesíteni tudja. Ezzel biztosított az ordoszi Élet Templomának irányító szerepet. Ez a magyarázata annak is, hogy a kínai Nagy Fal építésekor Ordoszt kikerülték.

 

(Az Öregek Tanácsa az elsüllyedt Ataiszból hozott intézmény volt. Minden szumér és hun szövetségi népnél megalakult. Legtovább az udmurtoknál maradt meg.)

 

(Szerk.: A 225. Arvisura legnagyobb értéke, hogy Pannon vezér érkezését megelőző „kalandozás” letelepedés eseményeit pontosabban világítja meg, az idő, a vezetők megjelölésével. Ismét fontos információkat tudunk meg a Kárpát-medencében történt eseményekről.

További erénye, hogy a Hun Birodalom és a Római Birodalom megegyezéséről – szövetségéről tudósít, valamint a Nagy Kína létrejöttének okairól. Arról is, hogy a hun vezető réteg néhány tagja benősül a kínai császári családba).

 

Forrás:

-          Paál Zoltán - Arvisura (Igazszólás) Püski, Bp. 2003

225. Arvisura – Vörösszemöldökű

Kövezsd rovása

Kr. e. 2790-Kr. u. 25. (1250-4065 m.t.é.)