Arvisura 40. rész IV. Oscus tábla. Caesar és Cinakó - Rokonlátogatók rovásai

Arvisura 40. rész

IV. Oscus tábla. Caesar és Cinakó

Rokonlátogatók rovásai

Csigla fősámán idejében Bugal rovás-tudó pateszit (szerk.: papot) küldték el Bugátból rokonlátogató kalandozásra. Bugal Badutó legkisebb leányát vette feleségül. Disznótor és medvetor határán született Csegevér nevű leánykát, aki vállalkozott arra, hogy a ló és emberápolást elvégzi a hosszú úton.

Ordoszból csak 24-en indultak el. Mire Bugátba értek, Bugal kívánságára újabb esküvőt tartottak. Badutó megkövetelte, hogy asszonykíséret mellett, csak az öregszülők beleegyezésével köthetnek házasságot. Így Csegevér a legidősebb nővérének - Zsillának - Csigla fősámán ötös asszony-fogatával ment Bugátba.

Bugal szülei igen jómódú székihunok voltak. Igazi arany-iszákos esküvőt tartottak. A bölénytori esküvő után sok ifjú és leány csatlakozott a rokonlátogatókhoz. A leányos szülők aggódtak leányaikért, de Csegevér jótállt értük, hogy valamennyi féltett leánynak anyja lesz anyjuk helyett.

A gazdag hunok birodalmában hol 50, hol 100 körül volt a fiatal kalandozók létszáma. Nem volt olyan település, hogy Bugalnak össze ne kellett volna adni fiatal házasulandókat. A szülői érdek itt már nem számított, csupán a szívből jött igaz-szerelem. Bugal mindig az Égiek nevében adta össze a fiatalokat, mivel érzéseik az Égből eredtek. Csagiliben, Csigla fősámán hazájában külön ünnepséggel várták a rokonlátogatókat, amely három napig tartott. Mire elindult Magyarka felé, a létszám 151 fölé emelkedett. Nem kellett más, mint vállalkozó szellem és 1-2 ló, amely az ifjúságot kísérte. Ekkor még igen bőven rendelkeztek külszíni arannyal, ha a lovaikat sérülés érte, aranyért mindenütt vásárolhattak lovat. Hosszabb útra ló nélkül senki el nem indult.

Aratási ünnepélyre érkeztek Magyarkára, ahol a lovasok száma már 200 fölé emelkedett. A megtelt város előtt 2 napot pihentek, várva a bebocsátást. Csegevér örült ennek, mert a Kuma folyóban a rokonlátogatókat éjjel-nappali váltással jól megfürdette. Harangzúgás közepette vonultak be a városba. Csigla fősámán lóállást és kőházkamlik pihenőt biztosított a rokonlátogatók részére, hogy a délutáni díszes esküvő és sátoros lakodalom után az ifjú házasok még egy éjszakát a szent városban pihenhessenek, majd hajnalhasadtával útba indíthassa népét az új élet felé. Az esküvő ősmagyar vallási szertartás volt.

A délben lezajlott fejedelmi fogadáson összetalálkoztak a Van-tó, a Zagrosz, a Marina és a Melegvizek Birodalmának (szerk.: Kárpát medence) megbízott vezetőivel. Meghányták-vetették az elkövetkezendő 3940. Medvetoros évtől (Kr. e. 100) a 4040. Medvetoros évig (Kr. e. 1. ) várható eseményeket, mivel a csillagok járása szerint Etanához hasonlóan 24-25 karéjos beavatottnak a születése következik. Az ősmagyar vallás szentélyében Csigla ennek jegyében beszélt, mint az ordoszi beavatottak képviselője.

(Szerk.: Az ősmagyar vallás azokat a tanokat jelentette, melyeket Arvisura Anyahita – a szíriuszi asztronauta – adott át társaival Ataisz beavatott népének.)

Pontusnak, Bythinia és Boszporusz királyának a birodalma forrongó állapota miatt a szkíták felajánlották ugyan segítségüket, de javasolták, inkább az Ergani földhát, Mescserföld és Muromaföld irányába közelítsék meg a Melegvizek Birodalmát. Innen rabszolgatámadás veszélye nélkül könnyebben érhetik el Erturiát (szerk.: Eturiát).

Szívós lovaikon a tél fagyán érkeztek Pannonföldre. A telet Sajó-Ordoszban kellett tölteniük, mert a disznótor elején Ózd kegyhelyen megszületett Csegevér kisfia, Cinakó, akinek a jövendőmondók szép jövőt jósoltak. Ugyanebben az időben érkezett a hír Pannonföldjén át Sajó-Ordoszba a beavatottak hírszolgálatában, hogy Arnó családjában – Etur népéből – a patrícius Gaius praetor Aurelius édesanyjától megszületett Caesár és a Mariánus néppárti Rasna-had várja az országmentő ordoszi beavatottak segítségét.

A következő év nyarán Kőoszkusz bacsasámán kegyhelyén a kis Cinakó már ott nevelkedett Róma közelében, a bronz anyafarkassal feldiszitett házi-tűzhely oltára mellett. Bugal pateszi Kőuszkó, azaz latinosan Kőoszkusz szolgálatában állott. Gyermekeik a mariánuszok szent ligetében és a Capitólium gyermek-seregében nevelkedtek. Caesárt és Cinakót 13 éves koruk ellenére Jupiter papjának választották meg. Bugal pateszi szentélyében örök katona barátságot esküdtek a Mariánusz Néppárt szolgálatára.

Cézár (Caesár) Cornéliával, Cinna leányával lépett házasságra. Sulla követelésére sem volt hajlandó elválni tőle. Cinakó akkor vette el feleségül Kőoszkusz leányát Cikol rimalányt, akinek kívánságára Cinakót Cikolusznak keresztelték beavatott szertartás szerint Vénusz kegyhelyén. Cézár vállalta a keresztapaságot. Sulla Cézár elválását kérte, nem tűrte, hogy ellentmondjanak neki. Cézárt és Cinakót ezért katonai szolgálatra Ázsia provinciáiba küldte. Sulla halála után Kr. e. 78-ban jöttek vissza Rómába, a Marianus Néppárt nyomására. A Sertórius elleni háborúban és a napi politikában nem vettek részt.

Erturiában felkelés tört ki Sulla veteránjainak földfoglalása ellen. Lepidus consul a mariánus veteránok mellé állt. Cézár az ázsiai provinciából és birtokaiból eredő pénzével nagy népszerűségre törekedett, hatalmas összegeket áldozva.

Cornélia meghalt. A temetését arra használta fel, hogy feleségét és annak szüleit Máriust és Cinnát dicsőitse beszédében. A Juliusok ősének, Aeneásnak fia Vénus Istennőjének unokája és leszármazottja lévén, még Márius és Cinna képmásait is vitték a temetési menetben.

Kőoszkuszok Cikol vezetésével páncélruházatban vonultak fel a rendbontás megakadályozására.

Cézár és Cikolusz Kr. e. 66-ban a Gabinus és Manilius törvény védelmében lépett fel. Ezekben az években Cézár Kr. e. 68-tól Pompeius és a néppárt híveként tevékenykedett. Qestor volt, de Pompeius keleti hadjáratakor Crassushoz közeledett. Részt vett a Catalina összeesküvésben Kr. e. 63-ban. Cézár és Cikolusz agitációjának az lett az eredménye, hogy Kr. e. 62-ben megválasztották Cézárt Praetornak és pontefix maximusnak. Catalinát csapatai élén megölték.  Cicerót a halála miatt 5 évre száműzték Rómából. A Catalina összeesküvésbe Cézár és Crassus is belekeveredett, de mivel szenátorok is voltak a résztvevők között, az utókövetkezmények elmaradtak. Mivel Catalinát Pistora mellett megölték, Cézár és Cikolusz belátta, hogy az egyeduralomnak még kevés híve van. Az optimista néppártiak a köztársaság kormányzása mellett állottak.

Cézárt Hispániába irányították, amikor Kr. e. 62 decemberében Pompeius megérkezett. Cézár Hispániában a lusitánok felett győzelmet aratott. Kormányzóságának ideje alatt rendezte Hispánia gazdaságát, így saját pénzügyei is rendbe jöttek. Kr. e. 59-ben Cézárt konzullá választották. Kibékítette Crassust Pompeiussal, majd hárman szövetségre léptek, hogy mindenben segítik egymást. A triumvirátusban Pompeius feleségül vette Cézár leányát, Júliát. Cézár pedig Calpurniával lépett házasságra. Felesége apjának Kr. e. 58-ra konzulságot ígértek. Pompeius, Cézár és Crassus megegyezését a szenátorok ellenségesen fogadták. „Háromfejű szörnyeteg”-nek nevezték a triumvireket. Kr. e. 50-ben Cézár konzul lett. Két agrártörvényt léptetett életbe, mely szerint 20 000 Pompeius féle veteránnak földet kellett osztaniuk. Cikolusz ruha alá rejtett fegyverekkel Cátó (szerk.: Kátó) és Bibulus híveit erőszakkal eltávolította a Fórumról. Így az alaptörvényt elfogadták. A szenátorokból 20 tagból álló bizottságot alakítottak. Cató és Ciceró is letette az esküt. Törvénnyel erősítették meg Pompeiusnak a Keleten tett intézkedéseit. Ázsiában az adók összegét leszállították, mellyel Crassus lovagjait elégítették ki. Cézár Gallia Cisalinát és Illyriát kapta tartományul, Pompeius Keleten kapott fővezérséget.

Kr. e. 58-ban Publius Clodius lett a konzul, aki patrícius lévén ennek érdekében átlépett a plebejusok közé. Elvetette a cenzorok tevékenységéről szóló törvényt, hogy saját kényük szerint kizárhassák a szenátusból azokat, akik valamiért gyanúsakká válnak. Clodius alsóbb rétegű rabszolgákkal vétette magát körül. A comitiák sok javaslatát elfogadták és Cicerót Cátó Minorral száműzték. A gyászruhába öltözött lovagok és Ciceró hiába könyörgött Pompeiusnak. Cézár és Cikolusz csak ezek után távoztak el Gallia Cisalpinába és Transalpinába. Ott új provinciákat alapítottak a Kr. e. 58-as és 56-os galliai háborúban.

Gallia lakossága kelta törzsekből állott. Délen a ligurokkal és ibérekkel keveredtek. Északon szövetkeztek a germánokkal. A tengerparti belgákkal keveredve a rómaiak üstökös galloknak, azaz Gallia Comata néven emlegették őket. Már Cézár hadjárata előtt ismerték Gallia folyómenti kereskedelmét, iparát. Halasváros addigi vaskészítményeit a kelta vasművelőkkel továbbfejlesztették.  Kereskedelmi útjaik során még Britannia déli részébe is eljutottak. A kelták különböző szellemi műveltségű csoportokban éltek. Papi kasztjuk jövendőmondással is foglalkozott. Beavatottjaikat a göröghöz hasonló írásra megtanították. Lovagrendekben éltek a vezérek irányításával. A papi kaszt fel volt mentve a katonáskodás alól. Orvoslással foglalkoztak és a vezérek ifjúságát nevelték. A törzsek egymás között háborúztak, melyet a jó termőföldekért folytattak. A csatározások miatt a helvétiusok elhagyták a Rajna felső folyását és Bóden tava mellett telepedtek le. Ez a kelták népvándorlását idézte elő.

Gall törzsek a germán Ariovistus segítségével legyőzték az aedusokat, akik a római szenátusnál kerestek támogatást.

Cézár, Cikolusz elve alapján a háborúskodók közül mindig az erősebbeket pártolta. Így mindig győzött Galliában. A helvétiusokat kötelezte, nem léphetnek Itália területére. Ariovistus ellen az aedusok mellett – Strassburg városánál – döntő győzelmet arató Cézár Kr. e. 57 elején már Gallia Cisalpinában rendezte be főhadiszállását. Később az összes belga törzset meghódította. Hűtlen támadásuk miatt 53 000 embert eladtak rabszolgának. Cézár innen Illyriába utazott Cikolusszal. Publius Crassus, a triumvirát fia folytatta Gallia meghódítását. Cézár Kr. e. 56-ban újból Galliába ment. A britannusok segítségével hajóhadat szereltek fel. Seregével megjelent a Loire torkolata körül. Döntő győzelmet aratott és befejezte Gallia meghódítását. Töméntelen lábasjószágot, nemesfémet és 100 000 rabszolgát szerzett Róma részére. Cézár győzelmének emlékére 15 napig tartó ünnepséget rendezett a szenátus Rómában. A meghasonlott Pompeius Grassussal közeledett a szenátushoz és Róma részére élelmezés ellátási ellátást kapott.

Kr. e. 1456-ban - 2584 Medvetoros évben – történt, hogy Lugos vitéznek önálló bacsagazdává sikerült magát felküzdenie, s Lucca napján, a felesége emlékére város alapított. Paloszkusz bacsagazdának leszármazottai megünnepelték városuk megalapításának 1400. évfordulóját. Erre az ünnepélyes alkalomra – a Rasna-Szövetség almavirágos tavaszünnepére – megrendezték a triumvirátus találkozóját Luca városába. A megbeszélések eredményeként, Róma legtekintélyesebb emberei jelenlétében a politikai szövetség megerősödött. Cézár galliai helytartóságának idejét újabb 5 évre meghosszabbították. Pompeius 5 évre Hispániát kapta meg kormányzásra. Crassus pedig ugyancsak 5 esztendőre Syriát. Pompeiust és Crassust Kr. e. 55-ben konzullá választották. Crassus már Kr. e. 55. év végén Syriába utazott. Pompeius Itáliában maradt és Hispániát megbízottjaival kormányozta.

A párthus királyok Nimródtól és Gilgamestől származtatták magukat. Birodalmukat satrapiákba szervezték. Az északiak ősközösségben éltek, de a Szumír síkságon, az Idaglat és Mezőten síkságán rabszolgatársadalom uralkodott. A párthus nagyfejedelemségek függő és független kisgazdaságokból álltak. Ipar csak a görögök alapította városokban és az ősközösségi központokban volt. Átmenő kereskedelmük a postaállomások megszervezésével Párthián és Baktrián keresztül Kínáig vezetett. Összeköttetésben álltak a Ruma és Etruszk tengerrel (szerk.: Adria), így áruik Syriába, Egyiptomba és Rómába is elkerültek.

A hun síkságon a sakák (szerk.: szkíták) uralkodtak. Két párthus király is elesett az ellenük vívott harcban. Hadseregüket átszervezték a páncélozott nehéz és íjász könnyűlovasságra. Crassus a lucai egyezmény értelmében - Kr. e. 54-ben – betört Párthiába, de téli pihenőre visszavonult Syriába. A következő évben újra betört Mezőten síkságára, a párthusok visszavonultak, de Garré közelében bekerítették Crassus fiának, Publiciusnak a seregét és megsemmisítették azt. Utána a római derékhadra vetették magukat. A nehéz páncélosok az íjászokkal csak éjfélre hagyták abba Crassus seregének pusztítását. Róma 4 000 légionárius veszteség mellett visszavonult, tárgylásokba kezdett.

II. Oródés párthus király nem sokat tárgyalgatott, a hódítóként küldött Crassust megölette. Fejét az erméniai (szerk.: örmény) király udvarába vitték. A II Oródés tiszteletére rendezett „Baccháns-nők” tragédia előadása végén a színész a mitikus Pentheus feje helyett Crassus fejét mutatta be a győztes hadsereg vezérkarának. Garré Isten serege Syriáig üldözte Crassus megvert seregét. A római sereg makacs ellenállása ellenére megvetették lábukat Syria területén és Róma barátait fenyegették. Párthia Nagytanácsán olyan döntés született, hogy a kereskedelmi utak biztosítása miatt békére kell törekedniük, így Kr. e. 50-ben a párthus lovasság visszavonult Mezőten mögé.

Cézár Kr. e. 56/55 telén átkelt a Rajnán és a germánokkal hadakozott. A tárgylások alatt rátört a germán gyalogságra, lovasságuk pedig megfutamodott. Cézár a Rajnán túlra üldözte őket. 20 napig uralták a Rajna jobboldalát, megmutatva Róma erejét.

Británniát kelták lakták, akik kereskedelmi kapcsolatokat építettek ki a belgákkal és segítették őket a Róma elleni harcukban. Cézár 2 légióval szállt partra Británniában és győzött. A sűrű köd beálltával békét kötött. A következő évben gall lovassággal megerősítve - Kr. e. 54-ben – újra megjelent Britannia területén. Cikolusz vezetésével a Rasna-lovasság átkelt a Themzén. A fantasztikusnak mondott országról olyan jelentést  küldött, hogy a britanniai kelták – bár kissé szőrösebbek – éppen olyan emberek, mint az északi belga gallok. Mivel Cézár hol egyik, hol másik gall törzset támogatott, Róma ellenes mozgalom fejlődött ki, mert Róma és Gallia katonaságát is nekik kellett élelmezniük. A lázadás a belga törzsek között kezdődött Ciceró testvére ellen, aki legátus volt. A gallok bekerítették. Maga Cézár jelent meg a segítségére és győzött.

Cézár a galliai Gisalpinából a római eseményeket figyelte. Közben Vercingetorix gall vezér a Róma ellenes mozgalom élére sodorta az arvernusok törzsét és még a Róma barát törzsek is melléje álltak. Cézár germán zsoldosokat toborzott és Avarikum városát elfoglalva, borzalmas kegyetlenséggel kiirtotta azt. Közel 40 000 embert gyilkoltatott le. Alesiában érte utol Vercingetorix vezért, aki az éhség miatt megadta magát. Cézár Rómába vitette, ahol földalatti börtönben tartották. A Róma oldalára átállott törzseknek megbocsátottak, ők szedték be az adót és így nem tették tönkre a római adószedők Gallia Komatát. Cézárnak a szövetséges gallokkal együtt 13 légióból álló hadserege lett. Az óriási zsákmány mellett a külső és belső ellenségeit legyőzve - új kolóniák telepítéseivel – új gazdaságokat hoztak létre. Kereskedelmük a városok romanizációjával is foglalkozott. A mezőgazdasági-ipari készítmények termelésével

a gall városok római jellegű városokká alakultak át.

Ezalatt Rómában az optimata Miló csapatai meggyilkolták Klódiust. Úgy döntöttek, hogy a temetési máglyát Hostiliában – a szenátusi ülések helyén – kell meggyújtani. A tűzvészben leégett a curia. A néptömegek bosszút követeltek Klódius haláláért. Halálra keresték Milót és a gyanúba keveredetteket agyonverték.

A szenátus teljhatalommal ruházta fel Pompeiust. A rendkívüli állapotban Pompeius arra törekedett, hogy diktátorságát collega (szerk.: társ) nélküli szenátorsággal erősítse meg. Milót még Ciceró sem tudta megmenteni. Mint a baj előidézőjét száműzték. Pompeius a provinciák felosztási rendszerét önkényesen megváltoztatta és megnehezítette, hogy Cézárt a 48. évre megválaszthassák konzullá. Az optimaták Klódius legyilkolása miatt népszerűtlenné váltak a hozzájuk csatlakozó Pompeiussal együtt. A néptribunusok vétót emeltek az ellen, hogy Cézár letegye az impériumát.

Hívei tanácsára Cézár 1 légióval, ezekkel a szavakkal: „a kocka el van vetve” átkelt a Rubikon folyón és megkezdte a polgárháborút azzal az indokkal, hogy bosszút áll a néptribunusok jogainak megsértéséért. Cézár átkelése váratlanul érte ellenségeit, mivel Pompeius légiói Hispániában voltak. Cézár csapatai előtt Cikolusz lovagolt és Marsabottótól kezdve Rómáig mozgósította a Rasna-Szövetség veteránjait. Óriási had indult Róma ellen. Még Pompeius Itáliában maradt csapatai is Cézár mellé álltak. Pompeius Görögországba menekülve mozgósította Hispánia légióit. Cézár csapatai élén bevonult Rómába. A konzulok elmenekülése miatt a hatóságok nem működtek. Néhány magistrátus visszatért hivatalába. A néptribunusok összegyűjtötték Róma szenátorait. Cézár enyhén bánt ellenfeleivel. Cikoluszt előre küldve a Rómában hagyott kincstárt Cézár birtokba vette. Massiliba lovagolt, a galliai légiókat Hispániába irányította. A sikertelen kezdet után megérkeztek a galliai légiók és bevonultak Hispániába, ahol Kr. e. 49-ben - Ilerdánál – megverték Pompeius fellázadt seregét.

Visszatérve Hispániából diktátornak kiáltották ki Cézárt. A rangját csak 11 napig viselte és mindenkit visszahelyezett jogaiba. Kr. e. 49-ben Görögországba ment és Epiruszban találkozott Pompeius csapataival. Cézár seregét Pompeius flottája nem engedte könnyen átszállítani a tengeren. Eleinte vereséget szenvedett, de csapatai beérkezése után Pharsalusnál - Kr. e. 48. július 6.-án Pompeius csapatai menekülni kezdtek, majd megadták magukat. Pompeius Lesbos szigetére menekült, majd Egyiptomba. A fiatal Ptolemaios királyhoz igyekezett, de az áruló módon megölette.  Alexandriába 3 nappal később érkezett Cézár, mint Pompeiust megölték.

Egyiptomban testvérháború dúlt. Az öreg király idősebb leányát, Kleopátrát kikergették Alexandriából. Cézár Egyiptomba érkezve behajtotta az öreg király adósságait (szerk.: nyilván a meg nem fizetett adókat), amellyel tartozott. A trónkövetelésben döntőbíróságot gyakorolt. Kleopátra titokban visszatért a városba. Cézár beleszeretett a fiatal királynőbe, aki így szerezte vissza a hatalmát. A nép sokallta a régi király adósságait, ezért felkelés tört ki, amely Cézár életét is fenyegette. A flotta csatlakozását azzal akadályozta meg, hogy felgyújtatta a várost, melyben a könyvtár egy része is leégett. Cézárt csak a Szíriából érkezett légiók mentették meg. Győzött a Nílusparti csatában, Kleopátrát pedig visszahelyezte hatalmába. Cézár ellenségei összegyűjtötték erőiket. Pharnakés VI. Mithridatés – Eupatér fia – elfoglalta Bithyniát és a Rómától függő királyságokat. Cézár az ellenség ellen vonult. A lázadó a vesztes csata után elmenekült, de az új trónkövetelő megölte. A Pharnakés fölötti győzelemről a „Jöttem, láttam győztem” tudósítást adta. Róma ezek után szívesen vette Cézár győzelmét.

A rómaiak gazdasági helyzete a polgárháborúban rosszabbodott. A pénz értéke csökkent, megdrágult az élet. Cézár már Kr. e. 49-ben az adósságok eltörlését követelte. A kamatokat átírták az adósságok törlesztésére. A vagyontárgyakat abban az értékben kellett átvenni, amivel a polgárháború előtt bírtak. Rendeletet hoztak, hogy 60 000 sestertiusnál több készpénzt otthon senki nem tarthat. Marcus Rufus javasolta, 6 évi haladékot adjanak az adósságok megfizetésére. Amikor ez nemtetszésre talált a népgyűlés előtt, az összes adósságok eltörlését, az eltöltött időért járó lakbér fizetése alól való felmentését követelte. Ezért a szenátus megfosztotta tisztségétől, Campániába száműzte. Itt találkozott Milóval, akivel felkelést szervezett. Róma légiója kivonult a felkelők ellen. A mészárlásban Milót és Rufust is hispániai lovasok megölték. Dolabella néptribunus is felkelést szervezett rabszolgák csoportjaiból, akiket Marcus Antonius – Cézár helyettese – vert le.

Rómába érve Cézár minden vonalon igyekezett rendet teremteni. Megsemmisített ellenfelei vagyonát árverésre bocsátotta. A fellázadt légióinak jutalmazását ebből elégítette ki. Rómában consulokat választottak és a szenátust Cézár híveivel egészítetté ki. Mialatt Cézár rendet teremtett Rómában a pompeiusok Afrikában újból összegyűjtötték erőiket. Kr. e. 47-ben ezért Afrikába hajózott. Bár serege hátrányban volt Kr. e. 46-ban a Thapsus melletti véres ütközetben győzelmet aratott. Minden város megadta magát. Cátó, a köztársaság meggyőződéses harcosa Utica védelmét vállalta, de Cézárral szembeni harcot reménytelennek tartotta, ezért öngyilkosságot követett el. A háború során elpusztult Juba, a numibiai király is. Cézár az országát „Africa Nova” provinciává tette.

Amikor Cézár visszatért Rómába, 4 triumphust tartott Galliában, Egyiptomban, Ázsiába és Afrikában vívott győzelmeinek megünneplésére. Pompeius fiai: Gnacus és Sextus megvetették lábukat Hispániában. Cézár Munka melletti csatában megverte őket. Gnacus elesett, Sextus észak felé menekült el. Cézár egyeduralkodó lett Rómában.

Cézár, a Demokrata Néppárt vezetője azért lépett át a Rubikonon, hogy bosszút álljon a néptribunusok megsértéséért. Gallia germánjainak évenkénti földfelosztása elejét vette a vagyoni egyenlőtlenségnek, a pénzéhséget csillapította. Az erkölcsök megjavításáért küzdött, amit még Ciceró is helyeselt. Az etruszkok régi egyszerűségét helyeselte, légióit ezekből verbuválta. Maga köré vonta az üzletembereket, akik kapcsolatot tartottak fenn a provinciák gazdag embereivel, akiknek római polgárságot adott.

Római gyarmatosok jelentek meg az összes provinciákban és nyugat felé romanizáltak. Ezek növelték Cézár híveinek számát. Még ellenségei közül is küldött a provinciákba vezető embereket.  A gabonaelosztásban részesülő plebejusok létszámát 350 000-ről 120 000-re szállíttatta le. A 80 000 szegényt kolóniákba telepítette. Autonómiát adott a városoknak, földet osztott a veteránusoknak, mellékállással. Az adósokat védte a lovagrenddel szemben. Felelevenítette az etruszkok mocsár lecsapolási, föld-javítási műveleteit. Útépítkezést javasolt. Elrendelte, hogy a pásztorok közel a felének szabad születésűnek kell lennie.

Kr. e. 59-ben megbízta Cikoluszt, hogy lépjen fel a zsarolások ellen. Az adózási rendszert szabályozták, az adókat a községek az államnak közvetlenül fizették be. Az áruforgalmat Ostiából irányították, elrendelték aranypénz verését. Amíg nyugaton a denárius, addig keleten a pénzrendszerek sokfélesége uralkodott. Kr. e. 45. január elsején naptár-reformot vezettek be. Államát demokratikus monarchiává akarta megszervezni, melyben Róma csak, mint főváros szerepelt volna. Rendelkezést bocsátott ki a fényűzés, a léha élet, kicsapongás ellen. Híveit a patrícius rendbe igyekezett emelni. Hadseregére támaszkodott, amivel szemben bőkezű volt, de a zendülések szervezését könyörtelenül elfojtotta. A pharsalusi csatától kezdve újból vállalta a diktátorságot. Végül Kr. e. 44-től a szenátus élethosszáig tartó diktátori címet adta neki. Valamennyi javaslatát elfogadták. A szenátorok számát 660-ról 900-ra emelte. Az állami alkalmazásban a ranglistán az előrehaladást megkönnyítette. Hadseregének tisztjeit még a szabadon bocsátott rabszolgákból is szervezte.

Cikoluszt, örök fegyvertárs-barát hívét kvaestorként Illyrumba küldte, hogy az etruszk-pannon-sikul kapcsolatokat az Ister mentén kiterjessze. Cézár a római vallás élén állott. A triumvirek, s az egykori etruszk királyok bíborruháiban jelent meg. Kidolgozta a Pártia elleni háborút, mert a Sibylla Könyvekben olyan jövendölést találtak, mely szerint fölöttük csak királyi hatalommal bíró ember győzhet. Marcus Antonius Cézár fejére akarta tenni a színházban a királyi diadémot, de Cézár nagy tapsviharban elutasította.

Cikolusz Illyriából olyan értesülést küldött, hogy az Arnók vezetésével Pártia csatlakozik Cézár terveihez a világuralomért. Sok szenátor ellenezte Cézár tervét. Sérelmeik megtorlására összeesküvést szőttek. Az összeesküvőkhöz csatlakozott Decimus Junius Brutus is, aki résztvevője volt a galliai háborúknak. Javaslatára Pompeius egykori kúriájában egy szenátori gyűlést hívtak össze. Amikor Cézár Kr. e. 44. március 15.-én a kúria kapujába érkezett, hívei egy levelet nyújtottak át az összeesküvésről, de nem bontotta föl. Az ülésteremben egy szenátor azzal a kéréssel fordult Cézárhoz, hogy adjon amnesztiát a testvérének. Amikor elutasította, elkezdte rángatni a tógáját. Ekkor az összeesküvők kardokkal és tőrőkkel halálosan megsebesítették. Utolsó szava az volt: „Te is fiam Brutus?” Pompeus szobra előtt halt meg.

A Brutusok a királyság óta azzal dicsekedtek,” Ők is azok között voltak, akik a Tarkviniusokat kiűzték Róma királyságából!” A felfegyverzett gladiátorok és rabszolgák a szomszéd házban várták, merre fordul az összeesküvés, mert Cézárnak el kellett pusztulnia.

Cikolusz ezekben a napokban, bár Rómába kérte áthelyezését, Cézár egyenes parancsára Gaius Octáviánus kíséretére Apollóniába rendelték ki, ahol a Párthia elleni hadjáratra szánt csapatoknál végzett összeszámlálást. Ott értesültek Cézár meggyilkolásáról és Octávius örökbefogadásáról. Antonius és a szenátori párt Oktáviust megakadályozta abban, hogy konzullá válasszák. Az Antónius legyőző cezáriánus csapatok Mutinánál győztek. Oktáviánus döntő cselekvésre szánta el magát: Cézár örököseként a gyilkosok megbüntetésére Rómába vonult.

(Szerk.: Amikor Itáliában a bevándorolt atlantiszi latinok - mint tengeri rabló népek - letelepedve számbeli fölénybe kerültek, elindult egy olyan folyamat, amely feledtette, helyesebben félreállította az az életmódot, amely a törzsek ésszerű önellátásáról szólt. A hatalomért, végül az egyeduralomért való harc létrehoz egy gátlástalan birodalmat, amely a provinciákon élősködik.

Ne Rómát csodáljátok, hanem gondoljatok azokra, akik rabszolgaként, vagy súlyos adókat fizető provincia lakóiként ellátják minden földi jóval ezt az élősdi, here katonai, hivatalnok, uzsorás rétegeket. Persze alamizsna jut a proliknak is, mint mindenkor, de igazi emberi élet nem.

Ezek az esztelen, embertelen háborúk alapozzák meg azoknak az elmebeteg, pszichopata, deviáns császároknak a hatalmát, akik a „nagy római” birodalom vezetői.

Nincs kétségem afelől, hogy személyükben a Hüllő faj egyedei és elmebeteg vezetőjük inkarnálódott újra és újra.)

Források:

-          Paál Zoltán – Arvisura (Igazszólás) Bp. Püski 2003.

                        IV. Oscus tábla. Caesar és Cinakó

                        Rokonlátogatók rovásai

                        236(D). Arvisura Boszkan és Tarkacs rovása

                        Kr. e. 1456-44. (2584-3996. m. t. é.)

-          Chis Scarre – Római császárok krónikája

                        Bp. Móra Könyvkiadó

Arvisura 39. rész III. Oscus tábla. Bronztokos csákány regéje - Rokonlátogatók rovásai

Arvisura 39. rész

III. Oscus tábla. Bronztokos csákány regéje

Rokonlátogatók rovásai

(Szerk.: A 236(C). Arvisurában is megfigyelhetjük, hogy a történeti leírásban először visszautalnak korábbi időre, mielőtt a fő témát kibontaná a rovó).

Uszura fősámán Kr. e. 2171-ben – almaszüret napján történt – temetésén Szendrő rovás-tanfejedelem megtartotta az úz szokás szerint halotti beszédet. Hamdira pateszi rovósámán – Uruk város szokása szerint – agyaglapra rótta le az emlékbeszédet, melyet az úz cserepesek gondosan kiégettek. Ez a sámánvilágban nagy visszatetszést szült. Az a vélemény alakult ki, hogy ez a lélekvándorlást fölöslegesen zavarja. A halotti toron részvevők két táborra szakadtak. Az úzok cserepesei az 1880. évi medvetoron elhatározták, hogy a legközelebbi rokonlátogató kalandozáson elvándorolnak.

Az 1980-as Medvetoros évben a sámánképzésre külön úz cserepes ifjakat vezényeltek, akik elégedetlenségük kifejezéseként el akartak Ordoszból vándorolni. Így jött létre Kr. e. 2150-ben az a 120 tagú lovascsoport, amely 5 évi készülődés után elindult Magyarka felé, ahol a 20 megsértett úz cserepes megtelepedett. A magyarkai kézműves leányok örömmel fogadták az idegen törzsbeli cserepes legényeket. Aranyasszony napján valamennyien megházasodtak.

2120. Medvetoros évben már mindegyiknek cserepes műhelyeik voltak.

A visszavonuló kalandozók hozták a hírt, hogy a garaúz Etur fejedelemfi - Nimród bacsa-sámán csoportjából – a garaúz ifjúsággal megtelepedett a melegtengerek partján. Hajóikkal a távoli vidéken gyarmatokat alapítottak. Hajóikon még a Ruma tenger partjai mentén (szerk.: Fekete-tenger) is megjelentek. Amikor az 1965. Medvetoros évben (Kr. e. 2085) Barót székihun rovósámán csoportja Magyarkára lovagolt, az egykori Uszura fősámán cserepesei már eléggé elszaporodtak és a kézművesek között tiszteletet harcoltak ki maguknak.

Mióta világ a világ, a fiatalság mindig nyugtalan volt. Úr Namu korában is gyakran volt Özönvíz a hóolvadások idején. Limacs pateszi nem akart Úr városába visszamenni. Mint a bronzkészítés tudósa, Het-Földjére ment. Hatsas településen – uruki módon – bronzgyártással kezdtek foglalkozni. A női társadalom részére még gondosan kifényezett tükröcskéket is készítettek.

Az volt az oka amiért Úr-Namu birodalmát otthagyták, mert a királynak volt egy elkényeztetett leánya, aki mindig csak szépítkezett. Egy Kiss nevű bronztükör készítő legényke elvitte mesterművét Szera királylánynak, aki azt addig simogatta, míg ki nem szállt belőle a lélek. Díszes temetésén a dajkáját és Kiss mesterlegényt megmérgezték, hogy a túlvilágon is Szerát szolgálják. Ez az embertelen cselekedet annyira felháborította a bronzkészítő – ataiszi eredetű – kézműveseket, hogy vásári szekérre rakták minden ingóságukat. Amikor a tavaszi nagy áradás bekövetkezett, mintha csak vásár-bazárba mennének, elhagyták Úr-Namu birodalmát.

Limacs pateszi Hatsas városában fegyverkészítő és bronzöntő részleget nyitott, mivel a 6 szekérrel annyi anyagot tudott magával elhozni, hogy munkájukat zökkenőmentesen folytathatták. Ezzel a bronz- és fegyverkészítő, megtelepedett csoporttal Barót székihun rovás értő kézművesei felvették a kapcsolatot. A tűzszerző hegyi ünnepélyükön valamennyien megházasodtak. Fegyveres kísérettel jártak a vásárokra. Nagy árukínálatukkal még Tardos birodalmába (szerk.: Kárpát-medence) is elkerültek. Áruikat Parajd és Tardos birodalmában mind eladták az itt dúsan előbukkanó aranyrögökért.

Egy kikapós leányka elszökött velük. Ez a Susánka nevű asszonyka sehogy se tudta megszokni Hatsas Birodalmának szélsőséges, melegebb éghajlatát, a nagy port. Mind a 6 fiával addig nyüzsgött, míg meggyőzte családját, térjenek vissza Tardos Birodalmába.  

A legközelebbi tavaszi nagyvásárra (Kr. e. 2045-ben) - tíz szekeres kézműves kíséretében - Szörény Birodalmának lankáihoz értek. A hely megtelepedésre alkalmas volt – a környékbeliek szerint a lakosok egy árvízben meghaltak -, egy kis emelkedőn a régi romok köveiből felépítették Tömös házát.

Limacs pateszi amíg Tardos, Parajd és Békés Birodalmát járta, megfigyelte a hegyek kincseit, alkalmas-e réz és bronz készítésére, az előforduló érc mennyisége és minősége. Erről jelentést tett. A jelentés alapján tért vissza, ahol találkozott a csoportjából visszamaradt bornemissza kézművesekkel, akik már Kr. e. 2002-től elkezdték a bronzfegyverek készítését. Ez a csoport kezdett el ún. tokos bronzöntvények gyártásával foglalkozni. Olyan nagy lett a kelletje, érdemesnek tartották a gyártást megnövelni. A 20 évenként kalandozó 24 Hun Törzsszövetségbeliek aztán a Baszk-földig való kalandozások során ezen tokos bronzcsákányokat és harci bárdokat élelemszerzés címén sokszor elcserélték. Mikor harcra került a sor vagy több lovas összecsapásából haláleset történt, a tokos bronzbaltát már senki sem tudta visszahozni.

A Kr. e. 2020-as csoportból többen elmentek a Dingók (szerk.: máshol digók) földjre, ahol 15-en beházasodtak és juhtenyésztéssel kezdtek el foglalkozni. Lovaikat szaporították, mellyel könnyebben tudták védeni állataikat. A hosszúnyelű bronz tokos-csákányaik jó fegyvernek bizonyultak.

A 20 évenkénti rokonlátogatások alatt, ha 24 lovas indult el Ordoszból, mire Magyarkára értek, gyakran már 100 lovasra emelkedett a létszámuk. Magyarkán viszont egy éjszakánál többet senki sem tölthetett a szállásokon. Az elvonulók száma gyakran több százra rúgott. Az Öregek Tanácsának Ordoszban az volt a parancsa, hogy a 20 ifjú helyett – ha másként nem lehetett – újabb 20 lovasból álló kíséretnek kellett befutni, hogy a rokonlátogatások leírását az Élet-Kegyhelyére helyezhessék. A jelentések alapján a baszkföldi, dingóföldi (szerk.: digóföldi) és más megismert új települések nevét, helyét bejegyezték és összehasonlították az eljegesedés előtti feljegyzésekkel, melynek alapján látták, mennyit változott Joli-Tórem földjének arculata. Sokszor azt is jelentették a rokonlátogatók (szerk.: kalandozók), hol mozdult meg az öreg Föld. Úzon birodalmában még soha.

Adasi rovósámán csoportja Kr. e. 2020-ban indult el Ordoszból. Egy év múlva érkeztek Magyarkára, ahol létszámuk 20-ról 110-re nőtt. Hunor és Csagili környékéről sok ifjú vállalkozott a rokonlátogatásra, amikor az almafavirágzás ünnepére beérkeztek. Másnap – vásárnapja – volt az örömünnep. A lóállásban arról tanakodtak melyik utat válasszák? Adasi Nyék útját választotta, mert ezen az elkerülő úton - az Ergáni földháton, az Etil és Ten folyó között - minden veszély nélkül elérhettek a muromák földjére. Innen a Ten és Tenisur forrásvidékének közelében - a Nyékiek Győr székhelyén át – még a tél beállta előtt elérték a Kárpátok peremét.

(Szerk.:  Ural = Ural folyó, Etil = Volga, Ten = Don, Tenis =Dnyeper, Tenisur = Dnyeszter.)

Disznótor elején már fagyott földet találtak és a hágókon veszély nélkül leereszkedhettek a Melegforrások birodalmába. A 120 lovasból csak 102-en érkeztek meg.

Szidim rovósámán csoportja csupán 90 főből állott. Magyarka almafavirágzásának ünnepén – a téli folyóbefagyásokra számítva – Kumaföldön még részt vettek a termés betakarításnál és medvetor ünnepére Albélára érkeztek. Szerencséjük volt, mert a folyók hamar beálltak. Szalmabéklyós lovaikon és a rokonnépek hosszú szánjain tavasz elejére már a déli Kárpátoknál voltak.

Az egykori Kitucsi rovósámán – Azupirán férje, aki Nimród birodalmából lett Ordoszba vezényelve, de (ott) megházasodott -, gyermekeit arra nevelte, milyen jó meleg van a legnyugatibb településen, Het egykori birodalmában. Vállalkozóbb gyermekei kísérjék el oda, mert ott szeretne meghalni. 120 lovas, 3 szekér kisegítő részleg indult el a Ruma tenger déli partján – az uzik és ázok földjén át – Hatsas városába. Innen a garaúzok – fegyverzetüket kiegészítve – Etur birodalmába lovagoltak. A 120-as induló létszám 110-re olvadt le. Az Ida hegység alatti kikötőből egy hajó indult a nyugati Nagy vizek felé. 10-en ajánlkoztak tengeri szolgálatra, míg a másik 10 lovas – mivel dolgozni akarókban mindig hiány volt – vállalkoztak a termények és gyümölcsök betakarítására. Szüretre meg is házasodtak.

Kitucsi rovósámán hozzátartozói még emlékeztek az Ordoszba küldött rokonukra. A 110-es lovascsoport serényen dolgozott a termények betakarításánál. Utána Limacs pateszi egykori bronzöntő kézművességében a fiatalok arról beszélgettek, hogy tavasszal elindulnak Tardos birodalmába, mert ott jobb életlehetőségek vannak. Kitucsi tavasszal meghalt. Azupiran Hatsasvárában hamvasztotta el. Emberfejes rátóban helyezte el hamvait, hogy utódai Hatsas várának kegyhelyén tiszteletére tüzet gyújthassanak.

A kalandozók Ereg kikötőjében egy komphajóra rakodtak. 60 evezővel Dunna asszony folyamán haladtak felfelé, mert olyan nyár már régen volt, hogy aratás idején árvizek lettek volna. Szörénynél rakodtak ki, hogy Tömös települést megközelíthessék. Limacs legényei már várták Szörény kikötő oszlopainál, hogy a Hatsasból elhozott bronz cipókat-medvéket szekereken elszállítsák, és a hajót megtölthessék a Melegforrások birodalmának termékeivel és Aranyosszék kincseinek piacot biztosítsanak.

Késő ősz lett, mire Tardos és Parajd birodalmában a 110 lovasnak sikerült kedvére való helyen tábort ütni. Tízen szerettek volna Biked birodalmában megtelepedni, de onnan menekültek az emberek, mert a tűzokádó hegyek mellett olyan különlegesség lépett fel, hogy az eddig a hegyteteji üregből lefolyó forróvíz a földrengések miatt helyét megváltoztatta. A melegvíz egy fenyőerdőben bukkant ki és minden ültetvényüket elpusztította. Ezért a forró, iszapos környéket a lakosok messze elkerülték. A dombosabb vidékek valamelyikére költöztek. Biked birodalombeli sarlósokkal Békés birodalmában találkoztak. Ott az a szokás uralkodott, hogy minden megszületett gyermek részére egy ősanya szobrocskát készítettek, nehogy öreg korában ne tudja, mikor született. A házi ősanya kegyhelyen mindig annyi szoborféleség volt, amennyi tűzszerzési ünnepen részt vett az Égieknek tiszteltére. Legtöbben Limacs pateszi által beindított bronz-öntő szolgálatába állottak, mert itt faszén égetés mellett sok dolguk volt.

A rokonlátogatók 20 évenként jöttek aranykincsekkel, tartaléklovakkal felszerelve, s Tömösön megpihentek. Sokuknak megtetszett a bronzöntéses, rovással ellátott tokoscsákány. A gazdagabbak arannyal, a szegényebbek tartalék lóval fizettek. Ha 100-100 évenként nagyobb csoport érkezett, a vitézi barátság törvénye szerint a fényes harci csákányra alkudozók sokszor közösen megegyeztek, hogy a szegényebbeknek is legyen csákányuk, amit haláluk esetén a hamvasztásos helyeken a földbe szúrva, vagy vitézi takarónak a síron megjelöljenek. Limacs sokszor nevetve mondta az áldomásnál:

„Sok Kegyhely, Zikkurat, Keremet és Peremes névvel való feltüntetése csődöt mondott, mert az utódok a feliratokat sokszor lekaparták. Mi szívünket öntjük rá a harcos fokosokra: Ékesítis, Ütis, Róis. Ha valahol vitézi-barátságok sírjai domborulnak, az utódok megtudhatják, hogy a túlélőknek a vérrel áztatott földön joguk van élni!”

Hatsas fősámán elrendelte, hogy a földrengést szenvedett avarság vonuljon nyugatra. A fősámán a kasszu településeken át, Luvij fősámán a Kerecsen át való felvonulást javasolta.

Arnó Kr. e. 480-ban indult az uzik és ázok földjén át a pelazgok hajóival a Márvány tenger szorosain keresztül. A kisebbik csoport viszont saka-szkíta hajósok segítségével érkezett meg Tardoson át Tömösre, ahol fegyverzetüket kiegészítették. Hírből hallották, hogy Eszter földjén (szerk.: Isztria) az avarok Obar törzse összecsapott az Illír-Daha szövetséggel, ezért Arnó fejedelem segítségére siettek. Bár Arnó győzött, de a veszteségek miatti elkeseredésében az egyik Barót leszármazott sikul vitéz (széki-hun) tanácsára az Adrin tenger jobb oldalán Pisina felé vették útjukat. Ugyanis ezen sikul leszármazott már volt ott rokonlátogatáson és egy kiskorú sikul-leánykát nem tudott elfelejteni. Ezért most oda tartott megházasodni. Tömösön egy hároméves csikóért vett egy bronztokos harcicsákányt fegyverként abból a célból, hogy a sikulok juhászatában megtelepedik és lesz mivel a nyájat megvédenie. Az első ilyen szép fegyverét jegyben hagyta ott a jövendőbeli apósánál, aki 5 juhot nevelt ezért az ifjú házasok részére. Ezért Arnóval ő is elindulhatott.

Az egy tömény (szerk.: 10 000 fő) harcossal elindult Arnó fejedelemfi az útközbeni beházasodások és az ellenséges törzsekkel folytatott kemény csaták után, csupán 5412 lovassal érkezett meg az Ordoszban kijelölt Pisina térségébe, ahol Lucca – a kis menyasszony, az édesapjával Paloszkusz bacsagazdával – várta Lugos vitézt. Egy szentfa alatt esküdtek örök hűséget egymásnak. Arnó gyönyörködve nézte a Keremet-szerelemből kifejlődött házasulókat.

Alig érték el a Renó-hágót, borzalmas felhőszakadás keletkezett, jó háromnapos esővel.

Az árvíz okozta károkat Arnó és emberei igyekeztek helyrehozni. Közben a dingókkal, oszkuszokkal (szerk.: úzokkal) és digókkal barátságra lépve megtelepedtek. Lugos és Lucca esküvőjén Arnó és Eszter asszony gazdag ajándékkal jelent meg. Paloszkusz bacsának a hegyi juhászatában semmiféle vesztesége nem keletkezett. Ezért leányáék kiöregedett lovait örömmel ajánlották fel a szavárd-magyarok kerti gazdaságainak, akik annak értékét 5 év alatt terményekben megtérítették. A harmadik fiuk születésekor egy kiscsikót Lugosnak ajándékoztak.

Az eljegyzési és esküvői bronztokos-csákány apáról fiúra szállt. Mindkét csákány rejtekhelyén agyagtáblákra írták a Lugos utódairól lerótt hőstetteket. Az Oszkusz törvények szerint mindig akadt olyan harcra kész légiós a családban, aki a szabadság védelmében vagy a latinosítás oldalán harcolt.

Ha magas állami megbízott vendégek érkeztek, mindig azon csákány hősiességét bizonygatták - a Házi-Istenség oltárán -, amilyen irányzatú látogató érkezett.    

A Szicilia, Szardinia, Hispánia, Lusitánia, Karthágó, Ásia, Karthágó-Zama, Korinthos, Makedónia, Pergamon és Szíria elleni csatákban győztesek fegyverhordozói mindig hazahozták Limacs és Tömös pateszik harci csákányait. A győztes légiók annyi kincset harcoltak össze, hogy Lugos utódai a győzelmi felvonulások után Rómában is családi-tűzhelyeket alapítottak, amelyért soha nem kellett adót fizetni, mivel a győztes Légiók Róma gazdasági életét fellendítették. Sok utód került győztesként a provinciák élére óriási jövedelemmel, melynek értékét földbirtokba fektették, de emberségből is jól vizsgáztak.

Az Arnóval megtelepedett 12 nép feljegyzéseit - melyet 60 féle tárkány rovással írtak - 20 évenként elküldték Ordoszba. Ezekből kitűnt, hogy a latinosítás ürügyén a hatalomra jutott előkelőségek, szenátorok, győztes hadvezérek Róma kialakulását és történelmét meghamisították.

A magistraturán jelentkezőknek 10 évenként katonáskodnia kellett, így annak nem lehetett 40, konzul esetében 43 évesnél fiatalabb római polgár a tagja. Ezért a legmagasabb rendbe való bejutás a nem nemes plebejusoknak, a lovagságnak a megerősödéséhez vezetett, mivel sok bérlet, albérlet, valamint az uzsoraügyletek a lovagi rend kezében voltak. A nagybirtokos szenátori rend és a lovagság az új rabszolgatartó társadalom legmagasabb rétegéhez tartozott. Mindkét csoport kizsákmányolta a provinciákat. A lovagok, ha vásároltak is földbirtokokat, elsősorban a birodalom pénzügyeit intézték. Ezért néha a két csoport között ellentétek voltak.

Amíg a Rasna-Szövetség és az etruszk királyok uralma alatt nem volt rabszolga uralom, hanem a 24 Hun Törzsszövetség törvényei szerint a legyőzöttek családtagoknak számítottak a családi tűzhelyen belül, addig a latinosítás a leigázott törzseket a rabszolga társadalom keretébe szorította. Az etruszk királyok azt vallották „Minden család annyi földdel rendelkezzen, amit családjával megművel”. Míg a rabszolga az etruszk királyok alatt a családokban dolgozott nem volt semmi baj, de amikor a köztársasági államalakulat lépett hatalomra, akkor egy-egy szenátornak már 60 hektárnyi (szerk.: római hektár) olajültetvényre és 25 hektárnyi szőlőre volt joga.

Ahogy a provinciák száma gyarapodott, a nagybirtokok területei mindinkább nagyobbodtak. A rabszolgák már nem csupán a családokban dolgoztak, hanem a provinciák gazdagainak bérbeadott birtokain vagy az uzsoraügyletekkel foglalkozó lovagok bírtokain. Az első rabszolgalázadás a jobb viszonyokhoz szokott Etruriába (szerk.: Eturiában) – az új birtokosok birtokain – Kr. e. 199-ben tört ki. A rabszolgák közül 500-at kivégeztek, Kr. e. 196-ban már keresztre is feszítették őket.

Rómában és Etruriában a rabszolgafelkelést szétverték, a vezetőket keresztre feszítették. Szicíliában, ahol a nagy állattenyésztő gazdaságok voltak, Kr. e. 100-tól gyakran voltak felkelések és összeesküvések. Kr. e. - a 80-as évek táján - Apuliában a pásztor rabszolgák keltek fel. Közülük 7 856-ot halálra ítéltek, de 4 szíriainak még sikerült elmenekülnie. 7 852 pásztort azonban keresztre feszítettek.

A III. Oszkusz tábla szerint az első szicíliai rabszolgafelkeléseket az állami birtokokat bérlő lovagok robbantották ki, akik minél nagyobb hasznot igyekeztek a földből és nyájaikból kegyetlenül kisajtolni. Damophilos sok munkával terhelte meg rabszolgáit, táplálékukról nem gondoskodott, ruházatukat megtagadta. A verések állandók voltak. Eunus – az Élisten mágus és jövendőmondó – Atagitis Istennő felhívására megszökött urától. Az Istennő védelmében sokan megszöktek a lovag kegyetlenkedése elől, s Eunust királlyá kiáltották ki. Enna város a hatalmukba került. Ugyanakkor a kilikai Kleón is rabszolgalázadást szított, aki a lovagok szerint hazájában pásztor és rabló volt.

A nagybirtokosok össze akarták a két vezetőt haragítani, de nem sikerült. Eunust kikiáltották Antiochos néven királynak, Kleón a helyettese lett.

A felkelés rohamosan terjeszkedni kezdett. A kis bérlőket engedték dolgozni, nem pusztították el majorságaikat, folytathatták a földművelést. A csőcselék azonban irigységből rárontott a nagy majorságokra. A rabszolgák nevében vagyontárgyakat lopott, a majorságokat felgyújtotta.

Antiochos, az önálló rabszolga-állam királya rendet teremtett és tanácsot választott, vezetője Achaios görög írástudó lett. Hellénisztikus város- monarchiát szerveztek, Tauromenion erődjében hadseregüket megszervezték. Róma hadait megverték. A rabszolgaságot – etruszk családtagként – meghagyták ugyan, de seregüket csak a mozgalomhoz csatlakozó – új szír királyukat elismerő – rabszolgákból alakították ki. Sok csapást mértek a lovagi seregekre 6 éves királyságuk alatt. Consuli sereget kellett ellenük küldeni. Hosszas ostrom után, Kr. e. 132-ben a felkelők hősies védekezését az éhség megtörte.

Az önálló rabszolgaállam kikiáltása - Kr. e. 136-ban – a nagybirtokosság kegyetlensége miatt elégedetlenséget keltett a szabad lakosság széles rétegeiben. Tiberius Gracchus beszédei alapján felmerülőben volt a földreform gondolata:

-          „ Még az Itáliában élő vadállatoknak is vannak barlangjaik és tanyáik, amikor azoknak  az embereknek, akik Itáliáért küzdenek és meghalnak, nincsen semmijük a levegőn és a napfényen kívül. A hadvezér becsapja a katonáit, amikor arra buzdítja őket, hogy az ősök sírjaiért és a szenátorokért harcoljanak az ellenséggel, pedig a rómaiak nagy tömegeinek sem oltáraik, sem ősi temetőik nincsenek!”

Visszatértek az etruszkok törvényeihez. Egy család fejének nem lehetett több mint 500 iugerum földje. 250-250 iugerum lehetett a felnőtt fiai után. A család nem birtokolhatott többet összesen 1 000 iugerumnál. A fölösleget 30 iugerumnyi parcellákra osztva a parasztoknak adták.

(Szerk: 1 római hold – iugerum - = 2517,12 m²  = 0, 2517 ha földterülettel. 1 ha = 10 000 m² ).

Tiberius Gracchust Kr. e. 133-ban 1 évre néptribunussá választották. Mivel Szicíliában a kisparasztok is az önálló rabszolga-állam mellé álltak, a győztesek birtokaikban nem háborgatták őket és a római polgároknak is adni kellett valamennyi földet. A parasztság özönlött a légiókba. Publius szenátornak ütőképes serege lett. Kleónt az éhség-lázadás alkalmával megölték. Tauromeniont elfoglalták, azután Ernát is bevették. Antiochos királyt elfogták – aki Atargatis Isten védelme alatt állva – kegyelmet kapott, de börtönben fejezte be életét.

Tibérius Gracchus agrártörvénye a római hadsereg harci értékét felemelte. A szabad parasztok létszámának emelése a rabszolgák számának csökkenését vonta maga után. Ekkor halt meg III. Attalos pergamoni király, aki királyságát Rómára hagyta. Tiberius javaslata szerint a király kincstárával nem a szenátusnak, hanem a népgyűlésnek kellett rendelkeznie. Így a Rómára hagyott pénzt az újonnan földet kapott parasztok megsegítésére fordították. Ezért a nagybirtokosok Tibériuszt és 300 hívét megölték.

Sulla kihírdette a Servius Tullius törvényeihez való visszatérést és a comita centuriák (szerk.: katonai egység, melyet a Légió számára ki kellett állítani) kerültek előtérbe. A veteránok érdekében új kolóniákat alapítottak. Egyik legnagyobb érdeme Sullának - aki egyébként etruszk leszármazottnak vallotta magát -, hogy Kr. e. 88-ban minden eturiainak  (szerk.: etruszk származásúnak) római állampolgárságot adott.

A mariánusok (szerk.: Sertorius Marius hívei) felett Sulla teljes győzelmet aratott. A Mars mezőn többezer samnis (szerk.: a samnisok Dél-Italia hegyvidékein lakók, akik Rómának a területükön megszerzett hatalmi helyzete miatt lázadoztak) foglyot mészároltatott le. Az Eturiába küldött büntető expedíciónak az lett az eredménye, hogy mindkét tábor melléje állt. Sulla 60 volt szenátort és 2 500 lovagot öletett meg. A fejüket a Fórumon közszemlére tették ki. Sulla az optimisták közé tartozott. Célja az volt, hogy a Gracchusok korát visszahozza. A szenátorok számát 300-ról 600-ra emeltette fel hadvezéreivel. Támasza a hadsereg volt. Veteránusainak közel 100 000 birtokot osztott ki. Ezek a kis- és középbirtokosok bármikor fegyverbe állíthatók voltak. Sulla Kr. e. 79-ben váratlanul lemondott. Mindenkitől elvonultan Kr. e. 78-ban meghalt. Holttestét a Mars mezőn égették el. A római etruszk királyok síremléke mellett 2 000 aranykoszorúval temették el. Korábban Vénus templomának jósnője azt merte tanácsolni neki, hogy Ma Istennő máj-jóslata szerint legalább egy évet nyugalomban kell eltöltenie, mert a szíve még az 1 évet sem bírja ki.

Varró itáliai író és nagybirtokos a piacra termelő gazdaságoknak volt a híve, de a nagygazdaságokat is támogatta, akik önellátók lettek. Rabszolgaszükségletüket továbbra is Délosz szigetéről szerezték be. Úgy mint a Mithridatés sziget elfoglalása esetén ha túl sok rabszolga került piacra, 20 000 itáliait (szerk.: ? rabszolgát) megöltek Délosban.

Az uzsora (szerk: kamatos kamattal felvett hitel) akkor lendült fel, amikor a provinciák elpusztítása után (szerk.: a Római Birodalom építése közbeni háborúkban elvették önállóságukat) Rómát új gyarmatok megszerzésére ösztönözte a hadsereg és a lovagok. Sulla után (szerk.: Sulla által hozott korlátozások) újból a nagy vagyonszerzés útjára léptek.

A háborúk újra termelték a rabszolgákat, akikből kiváló gladiátorok lettek. Lentulus a campagnai Capua (szerk.: Kápua) városbeli gladiátor iskolájában Kr. e. 74-ben rabszolgaösszeesküvés jött létre. 200 galadiátor közül 70 rabszolgának sikerült a Vezuvra menekülnie. A felkelők élén Spartakus (szerk: Spartakusz) vívó-oktató állott, hatalmas erejével.

Spartakus seregébe özönlöttek a rabszolgák. A megvert római katonák fegyvereit elszedve félelmetes hadsereggé váltak. Helyettese Itáliában akart maradni, de Spartakus thrák és germán harcosai át akartak kelni az Alpokon, hogy hazamenjenek. Azonban helyettesét – a szabad-paraszt Kirxos seregét – Apuliában Kr. e. 72-ben megverték.

Spartakus Mutinánál győzött Cisalpina serege ellen, hogy az Alpok felé mehessen. Kirxos veresége miatt azonban 82 620 harcosával visszafordult. Germánjai azonban átkeltek az Alpokon. Közel 15 000 harcosa kért és kapott engedélyt a távozásra.

Mindenki rémületére Spartakus Róma ellen indult. Rómában Sulla hadvezérét, Crassus praetort állították a sereg élére, aki tizedeléssel kezdte a fegyelem helyreállítását. Sikertelen hadműveletei után Pompeius hazarendelését kérte Hispániából. Thrácia vidékéről Lucullust is hazahívatta. A hírre Spartakus lemondott Róma ostromáról és Szicíliába készült a rabszolgák felszabadítására, hogy hadserege létszámát felemelje. Megegyezett a kalózokkal, hogy a messinai tengerszoroson átszállítják a hadseregét, de a kalózok becsapták. Vissza kellett fordulnia, hogy Brundisiumban behajózhasson Görögországba. Két parancsnoka: Gannicius és Custus nem akartak behajózni, ezért elszakadtak Spartakustól. Crassus legyőzte őket. 12 500 rabszolga holtteste borította be a csatateret. Apuliában Kr. e. 71-ben Crassus megtámadta Spartakus seregét, mivel a jelentések alapján tudta, már megérkezett Pompeius serege is Hispániából. Spartakus a csatatéren esett el. Utána Crassus és Pompeius hajtóvadászatot indított a rabszolgák ellen. Róma és Capua (szerk.: Kápua) között közel 5 800 embert feszítettek keresztre.

Rabszolga hiány miatt a nagybirtokosok bérbe adták földbirtokaikat a colonusoknak. Spartakus legyőzetése után a Kr.e. 70. év consuljai Crassus és Pompeius lettek. Pompeius a győztes katonáinak földosztást követelt. Crassus viszont egy 10 000 asztalon felszolgált lakomát tartott és 3 hónapra ingyen gabonát osztott szét a népnek. Spartakus rabszolga serege felhúzódott a hegyekbe vagy a kalózok közé állott. A kalózok elleni küzdelmet Pompeiusra bízták.

(Szerk.: Amikor az ember lemásol egy ilyen tartalmú szöveget, nem hagyja érzelmi érintés nélkül. Az etruszk származású vezetők a régi etruszk szokások és törvények - melyek még megőrizték az ataiszi törvények, életelvek érvényesülését - visszaállításával megpróbálnak elérni egy igazságosabb törvényes rendet. Az atlantiszi származású latin népesség, aki már Atlantiszon hozzászokott a munka nélküli, másokon való élősködéshez - a birodalmi élethez -,  hiába inkarnálódik újra és újra az emberi történelemben, ugyanazok az életelvek mozgatják őket ami ott is, a felhalmozott vagyon, a pénz, az uzsora. Hosszú idő után az ataiszi származású népességet számban túlszárnyaló latinok veszik át a félsziget irányítását. Élükön megjelenik az az embernek álcázott Hüllő-hibrid faj, amely mindenkor a hatalom megszerzésére tör. Mert ki más irányította volna a fiatal Római Birodalmat, ha nem ők? Barbár kegyetlenségük, cinikusságuk, a Hüllő-hibrid faj vonásai mindenhol feltűnik az emberi történelemben, bárhol is inkarnálódnak. A Hun Törzsek közé inkarnálódva pedig ezek a tudatok módosítják a törzsek életét, Arvisura Anyahita törvényeivel szemben ellentétesen.

Ha pedig a mai emberi viszonyokat próbáljuk megérteni, csak az ő befolyásuk felismerése által lehetséges. Nemzetközi méretekben az elit kisebbsége által mérhetetlenül felhalmozott vagyonnal szemben, a többség egyre nagyobb kizsákmányolása és szegénysége áll. Az elit – Hüllő-hibrid faj – gátlástalansága, érzéketlensége az emberi nyomorra, tiszteletlenség az Anyafölddel szemben - ugyanazok a jelenségek, melyek a korai Római Birodalomban is megjelentek, mint az általunk jobban ismert emberi történelemben.  Módszereik azóta sem változtak. Hataloméhségük, bestiális kegyetlenségük, módszereik a hatalom megszerzésére és birtoklására ugyanazok, akárhányat írunk is a földi naptárban.

Rendszerváltás után egy jó nevű építész barátom Londonban nemzetközi építész konferencián vett részt. Hazatérve azt mondta: - „Ezek szolganemzeteket akarnak csinálni Közép- és Kelet-Európából”. Megtörtént!!!) A szoci-liberális ideológia már csak ilyen. Megszüntetve az önellátás lehetőségét, romboló munkája után szolgaságot hoz vagy egyenes rabszolgaságot.

Ha ezen nem tudunk változtatni, szomorú jövő vár a következő nemzedékekre.)

Források:

-          Paál Zoltán – Arvisura (Igazszólás) Bp. Püski 2003.

                        236(C) Arvisura

                              III. Oscus tábla. Bronztokos csákány regéje

                              Rokonlátogatók rovásai

                              Boszkan és Tarkacs rovása

                              Kr. e. 2171-70. (1869-3970. m.t.é.)

-          Anna médium lejegyzései: A Teremtő Istennő közlése 1. rész

                                                A Teremtés folyamata

                                                (Atlantisz, Tengeri rabló népek,

                                                  Emberi történelem Ataisz pusztulása után)

                                                  You Tube

-          Alcyon-Plajádok hírei:  6. 11. 17/1. 19/3. 20/2. 23/1. 33/1 részek

                                           YouTube  

Arvisura 38. rész II. Oscus tábla. Minden út Rómába vezet - Rokonlátogatók rovásai

Arvisura 38. rész

II. Oscus tábla. Minden út Rómába vezet

Rokonlátogatók rovásai

Arnó-Valetri megtelepedése Korton(a) várában egy hosszú rokonlátogatásnak vetette meg alapját, ahová a 24 Hun Törzsszövetségi lovasok Kr. e. 1400 után - 100 évenként - ellátogattak. Mivel Arnó-Valetri csoportjának igen nagy volt a lóállománya - a hun törzsek mozgásának törvényei szerint -, viszont Eszter-földjének (szerk.: Isztria) leányai igen nagy marha- és juhállománnyal  rendelkeztek, az Apó folyó (szerk.: Pó folyó) síkságain együtt jó legelőre tettek szert.

A Pados felföld összekötötte a hegyekben végződő tájat, amely igen kedvező volt az állattenyésztésre, melyet az Arnó-Valetrivel érkezők - a gyűjtögető digókkal ellentétben - 75 Medvetoros év alatt magukévá tettek.

Amikor Hidra Kr. e. 1451-ben vadászat közben meghalt, sokan a digó vadászokat gyanúsították, akik védekezésül egy zagroszi-szavárd magyar vitézre fogták. A májból jósló legidősebb Lukomó az egyik zagroszira – aki özvegyember volt – fogta rá az esetet. A zagrosz-szavárd-magyar barátság alapján, gyermekeiket hátrahagyva, egy tavaszi reggelen öten elindultak Káspivár Birodalmába, a vérbosszú elől.

Utólag a digók bevallották, hogy akkor a zagrosziak nem is vadásztak, hanem halásztak.

Egy Nyilas nevű szavárd-magyar varsa-készítő középső legény fiát saját kérésére magával vitte, aki szintén szenvedélyes vadász volt. Ez a Halas nevű ifjú lovas Káspivár Birodalmában sámánképzésen vett részt, majd Magyarkán áttért az ősmagyar vallásra. Mint egyistenhívő gyermekeit arra nevelte, hogy Korotona várának birodalmában sokkal melegebb az időjárás és a tengerpartokkal ellentétben a Pados dombháton soha nem volt földrengés, ezért érdemes itt letelepedni.  

Amikor Ordoszból elindították az egyik – 20 évenként esedékes – rokonlátogatást, Halas három fia is csatlakozott a főként úzokból álló csoporthoz. Kr. e. 1400 tavaszán értek Kortona várába.

A 24 ordoszi rokonlátogatóhoz Magyarkán Halasnak Káló, Várkony és Herény nevű fia és egy Oszkusz nevű juhász bacsa - 22 legényével – csatlakozott, mert az ellenséges kurd törzsek az aklukat felgyújtották. Kusár nagygazda elbocsátotta Oszkusz juhász legényeit, akik bánatukban - lovaikkal - a rokonlátogató csoporthoz szegődtek.

Kortona várának hegyi ünnepélyén a vendégségbe érkező régi sikul (szerk.: széki-hun) leányokkal a Kaláb és Kampány síkságra vándoroltak.

Mivel a sikulok legények hiányában voltak, nem sok csábítás kellett, hogy meggyőzzék a fiatal juhászokat arról, az ő vidékükön soha nem esik a hó, viszont lóállományuk miatt nagy hasznukat vehetik a sikulok gazdaságai.

Később Oszkusz juhász legényei összekülönböztek a régebbi telepes sikulokkal, ezért családjaikkal a hegyvidékekre költöztek

Kortona várában a Lukomó kiképzésen megjelent Oszkusz. 5 év múlva, amikor a bárányszaporulat folyton emelkedett, több törzset már Oszkusz nevű Lukomójuk vezetésével, oszkuszoknak neveztek.

Az ellentétek megsűrűsödtek, ezért Oszkusz megsokasodott népével az Alba hegység felé húzódott.

Ezt a Kerétáról (szerk.: Krétáról) elmenekült telepesek is elősegítették, akik a termékenyebb vidékeket keresték. Közelebbi szomszédaik - a latinok, umberek, sikulok - hatására már egyenesen oscusoknak hívták őket ki ilyen, ki olyan hanglejtéssel.

Kortona várát minden hegyi nyári ünnepélyen felkeresték. A Lukomó képzésre minden 5-5 évben küldtek valakit. Közülük a legfiatalabb rótta a titkos agyagtáblákat – zagroszi szokás szerint -, 1-1 másolatot Veji-Tarhunnak az Istenek ligetében, és Kortona várában adtak át, hogy a mindenkori rokonlátogatók azt Ordoszba továbbítsák.

Oszkusz csak tejféleségekkel, mézzel, kétsoros árpacipóval, gyümölcsökkel és zöldségfélékkel táplálkozott. (Szerk.: A beavatottaktól szigorú húsmentes étkezést követeltek meg, hogy a magasabb testi rezgésszinttel képesek legyenek egymással - bármilyen távolságból is akár – telepatikusan érintkezni. Ma a tobozmirigy elmeszesítése - szándékosan, tudatosan - azért történik, hogy az ember belső érzékelése – hallás, látás, szaglás, tapintás – ki ne fejlődjön, mert akkor érzékelni tudná azokat a dimenziókat, amelyek létezését vagy tagadják, vagy a vallások meséibe csomagolják. De nem úgy, hogy a Szellemi Síkokkal az emberek érintkezésbe tudjanak lépni).

A hegyi-ünnepélyek tiszteletére 51 anyasági agyag-szobrocskát készített és azokat az Oszkusz táblák alá helyezte. Így eltéveszteni sem lehetett népét, mert igen meggazdagodva, Vejiben kőből készített kegyhelyet építtetett az úzok leszármazottainak, akiket később róla oskusoknak neveztek.

Ahogyan Atlantic menekültjeinek nyomására a teljes latinosítás haladt – Szicília szigetéről felfelé -, a művelt Oszkusz utódok tábláit mindinkább Kortonvár felé szállították.

-

Amikor Subad királynőt eltemették, sok illír lánynak mérgezett bort adtak inni a gyászlakomán, a sírkamra mellett. Így minden gyászoló, hivatásos sirató is meghalt. (Szerk.: Az Arvisurának ez a része az illírek elvándorlásának okáról, vándorlásának útjáról szól. A rovás Mezopotámiára utal. Ez azt is jelenti, hogy az emberáldozatos rítus káros szokása ott továbbra is fennmaradt).

A nagy gonddal felnevelt illír leányoknak és temetési zenészeknek a hozzátartozói egy csónakosok által hozott újabb özönvíz hírére, kétkerekű kordélyok és nagykerekű szekerek igénybevételével, összes állatállományukkal észak felé indultak, mivel az Úr királyi családnak a Subad temetésén történt emberáldozatos szertartását embertelennek tartották.

Az Idaglat (Tigris folyó) jobb oldalán lévő telephelyük szállásait az Özönvíz miatt veszélyesnek tartották. Ezért Susa (szerk.: Szúza) irányába menekültek. A tízévenként egyszer-kétszer előforduló áradatot kikerülték és Zagrosszal egy vonalban – az Araltu-Uraltu hegységnek – az Idaglat (Tigrisek szentélye) forrásvidéke felé igyekeztek. Itt az Özönvíz levonulásával keletkezett élelemhiány miatt nem nagy örömmel fogadták Illír népének átvonulását, mert a vadállományban nagy pusztítást vittek véghez.

Mivel a hóolvadás okozta Özönvíz a hegyek alján már megszűnőben volt, a Ruma (Fekete) tenger partjára vergődtek el nagy nehezen, hogy az akkori homokos fövenyen az állataik jurtái tönkre ne menjenek.

Megfogyatkozott élelmüket a hal- és vadállomány nagyrészt pótolta. Válni kívánó zagroszi férfiak is csatlakoztak a csoporthoz. Kiváló vadászok lévén segítségükre voltak az élelmezésükben.

A családi tűzhely Istenségek előtt tett – bölcsőtől a sírig – való hűségeskü csak a Zagrosz hegységben volt érvényes.

Ha valaki el akart válni a házisárkány, nagyszájú asszony-népségtől, hozzácsapódott az elvonulásban lévő vándortörzsek valamelyikéhez. Akkor megszűnt az esküben fogadott örök hűség, mely a családi-tűzhely Istenségeihez kötötte.

Szatambul (szerk.: Isztambul) felé haladtukban kusita lovasok is csatlakoztak hozzájuk. A kus-nemzetségből való kusiták a Ruma tenger partján bödön-hajócskákkal és nád-csónakokkal rendelkeztek. Szatambul térségében segítették az illír vándorokat átkelni az általuk Ruma tengernek nevezett Nagyvíz kiömlésénél.

Holdtöltétől holdtöltéig – ellenséges vadászok nyilaitól háborgatva – átkeltek. A férfinép közötti csatározások miatt megesett az elhalálozás. Az otthonukból kivert, megunt férfiak az özvegyeknél könnyebben nyertek meleg fekhelyet. Az örök törvény azt mondta: „Élők az élőknél, holtak a holtaknál pihenést nyernek”.

Vándorlásuk továbbra sem volt zavarmentes. Mire Száva asszony, a tűzszerzési évek számlálója meghalt, egy nagyobb folyóhoz értek. Partján a jóságos, 49 ősanya szobrocskával rendelkező jósasszonyt elhamvasztották. Hamvait Névadó Ünnepként a róla elnevezett folyóba szórták.

Már csak 5 kusita vadász volt asszony nélkül, akiknek a bőtermő vidéken egy Idaglat környékén megszokott, nád-vályog házat építettek. Egy férfi nélkül maradt vénasszony vállalta a gondozásukat. Az asszonyok nyelvén értve, az első havazásra árván maradt asszonyokat is talált a kusiták részére. Kibővített telephelyüket Rumának nevezték el.

A közel 300 illír vándor - a szentté vált Száva folyó melletti letelepedéssel - új hazát készített elő a későbbi rokonlátogatóknak. Hiába családosodtak meg útközben a többi kusok és kusiták, folyton a tenger után vágyódtak. Tíz éven belül megtalálták az utat a Nagyvizek felé. Eszter fejedelemasszony engedélyével birodalmában letelepedtek. Itt találkoztak össze Arnó ifjúsági fejdelemmel, aki rokonlátogatás során Eszter-földjén átvonult.

(Szerk.: Eszter fejedelemasszony Arnó - az Avar-Obar törzsek harcos fejedelmének - a felesége lett. Rokonlátogatásuk, kalandozásuk idején, egy ideig „Eszter” földjén telepedtek le, melyet róla neveztek el. Itt találkoztak az ugyancsak vándorló illírek csoportjával, akiknek a letelepedését Eszter engedélyezte. A 152. Arvisura a dahák illír csoportjáról beszél. Eszter a dahák illír törzsének fejedelemasszonya lehetett.)

-

Oszkusz bacsa sámán csoportja találkozott az Adrin városában azokkal a kusita hajósokkal, akik tájékoztatták a kus nagycsaládi rokonokat, hogy 50 tűzszerzési év alatt az Adrin tenger hegyes oldalán halásztelepeket létesítettek és az illírek ott új birodalmat alapítottak.

Az Illírek Birodalma (szerk.: területe) átjáróháza lett a 24 Hun Törzsszövetség Idaglat síksága (szerk.: Tigris folyó melletti síkság) és Magyarka menekültjeinek. Szoros kapcsolat alakult ki Tardos, Pilis és Kőrös birodalmának (szerk.: Kárpát-medence) ataiszi eredetű településeivel.

Ha valakit a Kárpátok övezte síkságon vagy hegyvidéken sérelem ért, az Illírek Birodalmába menekült. Így birodalmuk a különféle népek törzsszövetsége volt.

-

Attól a perctől kezdve, hogy Rómában elhatározták a latinosítás könyörtelen terjesztését az „Oszd meg és uralkodj” elve alapján, a műveltebb Rasna-Szövetség patríciusai, kézművesei, családi tűzhely szerint kettéváltak. Vagy alávetették magukat a kétnyelvűségnek és latinosodtak, vagy pedig Róma erőszakoskodása ellen harcoltak. Ha az ellenállók családi, hegyvidéki birtokaikon sem tudtak megmaradni, akkor a 396-os veji emberírtás folyományaként az Illírek Birodalmának menekültjei lettek. Ez fellendítette az Illír Birodalom hajózását.

A rómaiak már Kr. e. 524-ben Cumae térségében megverték az etruszkokat. Ugyanis Tarkvinius Superbus maga – a Tarhumban született kurd patrícius, az etruszkok királya – engedte, hogy a rómaiakkal szimpatizáló görög telepesekkel megverjék az etruszkokat. Mert, amikor a rómaiak Kr. e. 510-ben a családi tűzhely megsértése miatt királyságából elzavarták, az etruszkok nem álltak egységesen az etruszk király mellé, nem adtak menedéket neki.

Tarvinius Porsena Rasna–szövetségbeli királyhoz menekülve trónkövetelőként lépett fel. Porsena király csapataival Róma alá vonult és a latin törzsek között megalakította az aricsi szövetséget. Azonban Porsena elállt Róma lerombolásától. 10-13 évre Veji fegyverszünetet kötött. Ettől a pillanattól kezdve a Rasna-Szövetség megingott.

Hosszú háborúskodás után - Kr. e. 396-ban - a temetkezési alagutak átfúrásával egy éjjel – a latinok a szenthelyeken átjutva megsemmisítették Veji vallási központot. Az etruszkok fele-fele arányban Róma mellé álltak vagy az északi etruszkokhoz menekültek.

A szamnitok (szerk.: hegyi törzsek voltak) és az oscusok (szerk.: úzok) Kr. e. 445-ben megtámadták Kápuát (szerk.: Capua). Kr. e. 483-ban teljesen elfoglalták Vejit.

A Rasna szabadságharcosok az illírekhez, Lóbércre, Halas-városba, Kortonvárba vagy Sóvárra menekültek a gályarabság elől.

Amelyik etruszk patrícius vagy kézműves település nem vetette alá magát a latinosításnak, hadjáratot indítottak ellenük. Perusia, Tarhun, Kortonvár, és Arezzó térségében a Rasna városokat felégették.

Ezek a hadjáratok Kr. e. 295-ben értek véget. Kr. e. 261-ben már közös etruszk haderőt állítottak fel.

Eleinte az etruszkok még szövetkeztek a káldor (szerk.: kelta) és semnis szövetségekkel is. Róma azért kényszerült az etruszkok szövetségére, mert Kr. e. 283-as békeszerződéskor a görög gyarmatok kezdtek Róma ellen mozgolódni.

Kr. e. 280-279 táján Tarentumba érkezett 22 000 görög gyalogos, 3 000 lovas és 20 hadi elefánt. A szokatlan, keleti hadviseléssel Hérakleis mellett megverték Róma seregét. Ekkor Karthágóhoz fordultak segítségért. Javaslatukra a rómaiak íjász sereget szerveztek és legyőzték a görögök hadi elefántos hadát.

Közben a megmaradt Rasna Lukomók zsoldos sereget szerveztek. Kr. e. 275-ben Róma bevette Volsinij etruszk várost. Vallási központjukban megszüntették a családi-tűzhely melletti rabszolga rendszert. Az újabb szövetségbe már a felszabadított rasna-rabszolgákat is bevették.

Erre az új seregre azért volt szükség Rómának, hogy a pun-háborút befejezhesse.

A Kr. e. 264-től tartó első háborút Kr. e. 241-ben fejezték be. Karthágó az ibériai-gyarmatbirodalmán át igyekezett Rómát legyőzni. K. e. 241-ben azért kötötték meg a békét, hogy a karthágói rabszolgalázadást a punok leverhessék.

A hikszoszok és libiaiak az illírekkel is felvették a kapcsolatot, akik veszélyeztették a hajózást az Adrin tengeren, miközben a szövetségben a keltákkal támadták Rómát.

A római-etruszk Légió még csak szárazföldi hadműveletekre volt berendezkedve.

Kr. e. 224-ben legyőzték a kelta-káldorokat és Kremona római kolónia lett. Tartésosi birodalmát fokozatosan megsemmisítették.

Az illír kalózok miatt Kr. e. 219-ben háború tört ki. Fejedelmük – Bató – még Kr. e. 230-ban Eszter földjének védelmében több római hajót elsüllyesztett. Azok olyan Rasna menekülteket üldöztek, akik harcoltak a rabszolgaság és latinosítás ellen. Utána üldözőbe vették a római hajókat, de vesztükre. Pisinánál nagy római hajóegységek vették körül őket, amik csapóhidakkal voltak felszerelve. Bató a tengeri csatában hősi halált halt.

Bató után a felesége vette át a vezetést, mivel fiai még csak 10 évesek voltak. Tejuta fejedelemasszony derekasan megállta a helyét. A rómaiak követeket küldtek az illír fejedelemasszonyhoz, de Tejuta visszautasította követelésüket.

Hajnalban az egyik szemtelenül viselkedő követség durván szónokló tagját megölték. Róma büntető hadjáratot indított ellenük. Kr. e. 228-ban hosszas tengeri ütközetek után békét kötöttek. Ebben Tejuta elvesztette tengerparti területeinek egy részét, melynek lakói Pannonföldön telepedtek le. A teljesen szabad hajózást lecsökkentették és a hajóveszteségek miatt adót kellett fizetniük.

Róma nem avatkozott bele a görög belügyekbe. Athénban és Korinthoszban követséget állított fel. Az ünnepi játékokon részt vettek, mert a görögök a rómaiakat is helléneknek ismerték el. Még élt bennük a tudat, hogy mind a hellének, mind a latinok az Atlanticról (szerk.: Atlantiszról) elmenekült őslakók leszármazottai.

Rómában a 35 Tribusnak 2-2 centuriát kellett kiállítani. Így 193-ról 373-ra emelkedett a számuk.

Illíria védelmében V. Philips hadat indított Róma ellen, mivel Kr. e. 219-ben megkezdődött a II. illír háború és Róma terjeszkedése nem egyezett Macedónia érdekeivel. Róma ezért 215-ben a görögökhöz fordult és Attalos pergamoni királlyal együtt megtámadták Macedóniát. Hosszú háborúskodás után az első macedón háború Kr. e. 205-ben befejeződött. Róma a békekötésben kénytelen volt illír területeket átengedni Philipsnek, de ugyanakkor örült is, mert a háború görög területeken folyt és a macedónok nem segítették Hannibált. Scipió Kr. e. 209-ig elfoglalta Hispániát. Ebben a küzdelemben a baszkok Róma mellett harcoltak.

Scipió a Spisinában kipróbált csapóhidas hadihajókkal megtámadta Karthágó tengeri haderejét és győzött. Utána Zamánál 30 000 fős seregével – köztük 7 000 veteránnal – legyőzték Hannibált, aki egy palotaforradalom után kénytelen volt menekülni Karthágóból. A második pun háború Kr. e. 218-201 között volt.

A Nagy Sándor kora után keletkezett hellénisztikus országok később megszüntették a Hellén Birodalom egységét. A Ptolemaisok egyiptomi királysága, a Selekuidák szíriai birodalma, Macedóniai Antigonos Gondás utódai a Ruma-tenger (szerk.: Fekete-tenger) térségében kormányoztak.

I.Ptolemaios Sótér (Kr. e. 305-283) Egyiptomban lemondott világuralmi törekvéseiről, de a Földközi-tenger keleti részei feletti uralmát megtartotta. Ptolemaios Philopatór győzött III. Antiochos szíriai király ellen, Kr. e. 230-ban. A legyengült államok sok esetben Rómától kértek segítséget. Róma szenátusa akkor megszervezte a római papok követség járását. Ugyanis a papság az egész Keleten területenkívüliséget élvezett.

Róma a zámai győzelem után lépett fel Makedónia ellen. 205-ben befejeződött az első makedón háború, az újabbat a népgyűlés ellenezte. Philiposnak ultimátumot küldtek, adja vissza az egyiptomi királynak a tőle elfoglalt területeket. Ezt ő visszautasította. A rómaiak még  Antiochos szíriai királlyal is szövetségre léptek, hogy ne támogassa Philipost a Balkánon, s az európai területeken.

Kr. e. 200-ban 2 légió szállt partra Illíriában 1 000 numibiai lovassal és Makedóniába vonult. Róma tengeri flottája, mely Karthágó ostrománál felszabadult, a makedón kikötők ellen fordult. A thessáliai és kinoskephalai ütközetben döntő vereséget mértek V. Philiposra – Kr. e. 197-ben. Róma szövetségesei azt követelték, hogy a háborút Makedónia teljes legyőzéséig folytassák. Titus Flaminius azonban békét kötött Philipossal, aki beleegyezett a feltételekbe.

Serege létszámát 5 000 főre csökkentette, lemondott mindenféle hódításról és 1 000 talentumot fizetett a hadikiadások megtérítéséül. Kiszolgáltatta hadihajóit, 6 parti hajó kivételével.

Flaminius Kr. e. 196-ban elismerte az isthomosi játékokon a görög városok szabadságát.

Görögország egyes vidékeinek a megszállása az elnéptelenedésükhöz vezetett. Róma mindenütt az arsztokratikus pártokat támogatta.

Nabis Spártában - tirannossága alatt – száműzte a polgárokat, felszabadította a rabszolgákat és birtokán menedékhelyet nyitott a kiűzöttek számára. Nabis valamennyi görög nevében hadat üzent az arisztokratikus Flaminius ellen, aki feltételeket szabott, amit Nabis elfogadott.

Róma Kr. e. 194-ben kiürítette Görögország területeit és szabadoknak nyilvánította a görögöket, így vetélytársukat meggyengítették és győztek az arisztokrata tömegek.

Görögország nagybirtokosai, hajósgazdái, előkelőségei Róma mellé álltak. A hódításokat a lovagrend is támogatta.

Amíg a II. makedón háború tartott, Antiochos sorban meghódította a Ptolemaiosok szíriai és kisázsiai birtokait. Utána átkelt a Helléspontoson és az európai parton ostromolni kezdte a városokat, melyeket régen Philipos foglalt el.

Róma követei 196. októberében követelték, hogy Antiochos adja vissza Egyiptomnak az elfoglalt városokat és a görög ügyekbe ne avatkozzon bele.

Antiochos befogadta Hannibált, aki egy Róma ellenes koalíciót szervezett, hogy Kr. e. 195-ben törjenek be Itáliába a latinosított tömegek felszabadítására.

Antiochos betört Görögországba az aháj és pelazg maradványok felszabadításáért, de kevesen csatlakoztak hozzá. Róma kiszorította az achiai szövetséggel együtt.

Lucius Cornélius Scipió flottája Kr. e. 190-ben győzött. Kr. e. 188-ban békét kötöttek, mivel a hadszíntér keletre tevődött át. A Magnésia melletti győzelem arra kényszerítette, hogy (Antiochos) vonuljon vissza a Tauruson túlra és évenként 12 000-15 000 tálentumot fizessen. Csak 10 hadihajót tarthatott a kalózok elleni védelem céljára.

Az időközben megalakult Párthia I. Mithridatesz alatt (Kr. e. 160-138) a leghatalmasabb keleti állam lett. Kr. e. 250 után több satrapia csatlakozott hozzá. A makkabeusok seleukidák ellen fellángolt harcát támogatta és az önálló judeai királyság így megalakulhatott Kr. e. 166-ban, amit Róma is elismert.

Perseust – a makedón Philipos második fiát – emelték Makedónia trónjára. Róma pap-követségei tárgyalásokkal igyekeztek késleltetni a háborút, de Perseus békeajánlatát visszautasították. Kitört a harmadik makedón háború, de Perseus serege a Pidna melletti csatában vereséget szenvedett. Perseus békeszerződést kötött, amelyben Makedónia függő állam lett 4 kerülettel. Pénzt verethetett, de köteles volt adót fizetni Rómának. A Perseussal szövetséges városokat lerombolták és a 150 000 főnyi népességet rabszolgának adták el.

A pun háborúk alatt a kelták Róma ellen harcoltak. A makedón harcok alatt ismét fellángoltak a kelták harcai, melyhez a ligurok is csatlakoztak. A háború 10 évig tartott és a kelták elnyomásával végződtek.

A kelták a romanizálás elől észak felé húzódtak. Ezért Padostól délre kolóniákat telepítettek Parma, Mutina térségébe. Kr. e. 160 körül már csak az eldugott kis falvakban laktak kelták. Később ezek a káldorok (kelták) Római szolgálatba állottak és védőbástyát alkottak az Alpokon túli kelták és kabarok támadásai ellen.

Erős romanizálás indult észak felé is. Kr. e. 150 felé már csak néhány falu tartotta meg a kelta-káldor jellegét. Tiberius Crassus az újabb szardíniai lázadásnál 80 000 embert fűzetett rabszíjra, a menekülőket leölette. A többieket rabszolgapiacra vitette. A nagy tömeg megjelenése annyira leverte a rabszolgák árát, hogy évekig emlegették: „Olyan olcsó, mint a szardíniai rabszolga!”

Hispániában Kr. e. 197-ben a tengerpartok már római uralom alatt álltak. Ebből 2 provinciát szerveztek, 2, majd 6 praetort választottak. A régi őslakos törzsek ellenálltak és a nagy üldözések elől a baszkokhoz menekültek. A baszkok mindvégig ellenálltak a romanizációs törekvéseknek és fennmaradtak.

A tengerparti városokban felkelés tört ki, amely átterjedt egész Hispániára. Cátó Kr. e. 195-ben sorra leszámolt a lázadókkal. Adót vetettek ki az ezüst és vasbányákra. Kr. e. 194-189 között tartott a lusitániai háború. Kr. e. 181-ben a keltibérek háborúja tört ki, amit csak Kr. e. 150-ben fojtottak el. Hamis ígérgetéssel a felkelőkkel letetették a fegyvert, békét kötöttek. Utána leöldösték a legyőzötteket vagy fogságba hurcolták őket. A hegyekben a lusitánok újra fellázadtak.

Viriátus, pásztorból lett hadvezér, 9 éven keresztül harcolt Róma ellen. Elismerték királynak. Kr. e. 141-ben szerződést kötöttek vele, melyet jóváhagytak Rómában.

Később újra katonai erőket küldtek Lusitániába és felbérelt gyilkosok a sátrában ölték meg a királyt. Viriátus legyőzése után Numantia városában tört ki felkelés. A várost ostromló Mancinus consul seregét bekerítették és Crassusnak kellett tárgyalnia a római hadak szabadon engedése végett. A hadfelszerelés Numantia kezében maradt. A szerződést Róma nem hagyta jóvá és a vesztes vezért kiszolgáltatta a városnak. Numantia nem fogadta el Manciust. Cornélius Scipiót küldték Hispániába. Kr. e. 133-ban hazudozással meghódolásra bírta Numantiát.

Közben Karthágó lemondva hódításairól, gyarmatairól fellendítette a szőlő és olajbogyó termelését. Három párt uralkodott a városban: (1) Róma barát – konzervatív párt, (2) Demokrata párt – ami Karthágó vízi hatalmát akarta visszaállítani a kézművesekkel, kereskedőkkel, (3) A Numida párt – ami Masinissa numidiai királlyal megegyezésre törekedett, mert ő Karthágó legyőzésével csak nyert. Masinissa uralkodása alatt felvirágoztak a régi városok. Karthágó és Numidia között gyakran voltak kis összetűzések, de Róma mindig Numidia mellett foglalt állást.

A Karthágóiak mindent megtettek szülővárosuk védelmére. Hosszú védelmi harcokra rendezkedtek be. Hispániához hasonlóan a parasztokból besorozott katonák otthagyták a Légiókat.

Kr. e. 147-ben Cornélius Scipiót küldték Afrikába. Helyreállította a fegyelmet, minden utat lezárt, hogy a várost kiéheztesse.

Hasdurbál a városon kívül szétverte Róma hadait, de Scipió Kr. e. 146 tavaszán új sereggel kezdte meg Karthágó ostromát. Hat napon át tartott a harc a város utcáin. A hetedik napon sikerült elfoglalniuk Birsát, a fellegvárt. Hasdurbál a templomból kirohanva kegyelemért könyörgött. A felesége gyermekeit és önmagát tűzbe dobta, előtte ezt kiáltotta: „Te lehetsz gyáva rabszolga, de én és a fiaim soha!” A karthágóiak még egy ideig állták a sarat, de a túlerővel nem bírhattak. Bár Scipió meg akarta kímélni a várost, de Rómában - a Mars mezején - sokak követelték Karthágó elpusztítását és területét átokkal sújtották. A várost a földdel egyenlővé tették, lakóit rabszolgának adták el.

Az oscusok (úzok) és kusok a legtöbbször mindkét fél táborában részt vettek, hogy agyagtábláikon megörökítsék, leróják a világ folyását.

Karatán, illír és pannonföldön keresztül Tardosra vitték a táblákat, ahonnan 100 évenként Ordoszba szállították azokat.

Makedóniában a 4 kerület részeit - „Oszd meg és uralkodj!” elve alapján - a rómaiak egymásnak ugrasztották. Egy Andrikos nevű makedón katona – anyja elbeszélése után - azt mondta, hogy ő Philipos fia. Az elégedetlen lakosság melléje állt. Makedónia után Thessáliát is elfoglalta. Minden szövetséges ellenük fordult egy év után, mert szerintük az északi barbárok ellen kellett volna védővonalat kiépíteniük. Makedóniát Kr. e. 148-ban provinciának mondták ki. Hadi utat építettek ki és a görög városokat egymás ellen fordították. Az achaiak szövetsége hadat üzent Rómának, de az Isthomoson vereséget szenvedtek. Korinthost földig lerombolták. A görög városokat Róma a makedón helytartó alá rendelte. Csupán Spárta és Athén tarthatta meg a szövetséges városoknak járó jogait.

Görögország után a pergamóni királyságot III. Attalos (Kr. e. 138-133) király végrendeletében Rómára hagyta. Pergamonba Aristonikos vezetésével rabszolga-lázadás tört ki. Bejelentette igényét a trónra. A rómaiak csak elkeseredett harcok után szilárdították meg hatalmukat és Pergamon királyságát „Ásia provincia” címén Rómához csatolták. A provinciából bevonuló győztes hadvezér annyi aranyat, tálentumot és egyéb pénzféleségeket vitt a díszfelvonuláskor Rómába, hogy Kr. e. 168-tól a római polgárok nem fizettek többé egyenes adót, melyet eddig a katonai kiadások fedezésére szedtek. A provinciák helytartói révén özönlöttek a kincsek, értékek Rómába. Ezért mondták: „Minden út Rómába vezet.”

(Szerk.: Róma „fényes történelme” az emberiség számára nem az. Folyamatos háborúk sorozata, birodalomépítés. Mi értelme a „birodalomnak”? – tehetnénk fel a kérdést.

Minden birodalom mögött maga Sanat áll, az ő telhetetlen hatalomvágyával. A birodalom nem államok szövetsége, hanem despotikus, diktatórikus központi hatalom. Ha kételkednétek benne, gondoljátok végig hogyan működött a Római Birodalom? A hadjáratok – mérhetetlen szenvedést okozva – biztosították számukra az emberi szerszámot a „rabszolgát”. A rablott kincsek és adók a jólétet. A here, másokon való élősködés életmódját. Amikor az ember azt olvassa, hogy 80 000 vagy 150 000 embert hurcoltak fogságba, fel kell tennie a kérdést? Emberek voltak? A vezetőik aligha. Olyan gátlástalan – de nem ostoba – Hüllő-hibridek, akik miközben Sanat császár lehetett – az összes perverzióival – ők is búsásan megélhettek a rablott kincsekből. A civilizációjukat – melyet kultúrának semmiképpen nem neveznék – a rabszolgákkal építették fel, a jólétükkel egyetemben. Sanat számos császár alakjában inkarnálódott közéjük vagy szállta meg az éppen hatalmon lévőt.

A Arvisurában gyakran előfordul – mivel többen róják le egy-egy időszak történelmét – másképpen írják a neveket. Ezért, igyekszem az eredeti helyesírást meghagyni).

Források:

-          Paál Zoltán – Arvisura (Igazszólás) Bp. Püski 2003.

                        236(B). Arvisura

                        II. Oscus tábla. Minden út Rómába vezet

                        Rokonlátogatók rovásai

                        Boszkan és Tarkacs rovása

                        Kr. e. 1451-133 (2589-3907.m.t.é.)

-          Chris Scarre – Római császárok krónikája

                               Móra Könyvkiadó

-          Anna médium lejegyzése – A Teremtő Istennő közlései 4. rész